Laura Amerikája

Mire lehullanak a levelek, addigra elkezdődik a szezon. Legalábbis a kosárlabdázók számára. Ez jutott az eszembe arról a képről, amelyet az WVSU Facebook-oldalán posztoltak. Na ja, nekem és szerencsére Lorkának is már mindenről ez jut az eszébe.

Csak emlékeztetőül

a hivatalos szezon október 16-val indul,

addig nem végezhetők csapatedzések. Igen, de akkor a Glenville-ben miért gyakorolnak már? - tette fel a kérdést Laura. Honnan tudod? - vetettem közbe. Van egy iskolatársam, akinek a rokona jár oda és neki...

A lényeg, hogy minden gondolata a meccsek, a csapat és a felkészülést segítő labdás edzések közül forog. Bevallom, nekem is. Ami biztosnak tűnik, hogy

november 13-án lesz meccs,

de lehet, hogy már korábban is.

Addig pedig maradnak a "néma edzős" játékok. Ezeken figurákat is játszanak, de csak a saját korábbi tapasztalatuk alapján. Viszont

mindketten kíváncsiak vagyunk arra, hogy a három újonccal felálló mérges darazsak milyen taktikával lépnek majd pályára.

Kinek, mi lesz a pontos szerepe, feladata és főleg, hogy milyen erősek lesznek az ellenfelek.

Megannyi kérdés, amelyekre novembertől kapunk választ. Utána pedig jöhet az éjszakázás, hiszen a meccsek 3-4 naponként követik majd egymást és magyar idő szerint este 11-kor kezdődnek majd. Az amerikaifocisok példája, amely szerint közvetítik a meccseket, pedig további bizakodásra ad okot. 

Még Smith edző is elismerte azt a teljesítményt, amelyet a mérges darazsak (yellow jackets) nyújtottak a szezon első cross country versenyén a távoli Bareában. A lényeg, hogy a 7 fős csapat átlagban jobban futott, mint tavaly és ezt díjazta a mester egy emaillel.

Lorka pedig túl van élete első ilyen versenyén. Ami számára lényeg, hogy a

csapattársai közül harmadik lett, ami elismerést hozott számára.

De nézzük mi is történt Kentucky hegyeiben.

Apa emlékszel amikor 8 éve a szlovéniai Soca folyónál kanyoningoltunk? Na, olyan terepen futottunk most. Hegynek fel egy alig 1 méter széles turistaúton, majd a pálya egy patakocskában vezetett tovább.

Térdig jártunk a vízben.

Képzelheted, hogy nézett ki a cípőm és a zoknim - vázolta a körülményeket vasárnap hajnalban. Elképzeltem és belegondoltam, hogy akkor bizony az utolsó nagy, 14 méteres természetes csúszdán nem mertem lejönni Szlovéniában, Lorka viszont husss, zuhant alá a mélybe. Talán ezért is nem én tanulok amcsiban.

Terepedzésnek jó lesz

Amúgy a 6+1 lányt crosskatball lady-knek hívják Charlestonban. Ők ugyanis egy kosárcsapat, futómezben. Így is viselkednek. Muris látvány lehetett, ahogy az inas, egyszálbelű, lenge feszülős cuccban melegítő, futásban otthonos profik közé megérkeztek a kissé testesebb, mackóruhás, fejhallgatós, lazázó kosarasok. Lényegében edzeni jöttek.

A verseny

Az 5 kilométeres (számomra érthetetlen okból kilométerben számoltak) távot rendkívül óvatosan kezdte Lorka. Ne szépítsük, az első fél kilométeren az utolsó helyen kocogott. Ez persze nem csoda, hiszen soha nem futott még ilyen körülmények között.

Aztán elkapta a versenyláz

és sorra előzte meg az amúgy ebben a sportágban otthonos versenyzőket.

A vége volt a legizgibb. Amerikában a társaikat hangosan bíztatják a többiek és az edzők. Egy lány kb. 400 méterrel a cél előtt megközelítette őt és a wilsonos futót előzésre sarkallták kollégái.

Ezt nem hagyta Laura és begyújotta a rakétákat.

"Hülyéskedsz, 30 méteren ezek nem fognak meg (köszi Kriszta). Lenyomtam ezt is és még kettőt, a harmadikat pedig a kapunál előztem meg, de azt mondták, hogy a tényleges cél egy méterrel korábban volt."

Hangjából éreztem, élvezte az egészet még akkor is, ha csak sportágbeli kirándulásként tekint az ilyesmire. Az azonban kellemesen bizsergeti atyai büszkeségemet, hogy összességében elégedetlen volt. Legközelebb előbbre lép majd. Na ja, a versenyszellem csatás, az pedig ugye legendás.

Az októberi végi 4 mérföld lesz a csúcspont, de azért

inkább a november közepi kosárnyitányt várja és várom.

Addig is azonban: fuss Lorka, fuss!

Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk - írta József Attila egy régmúlt korban. A két világháború között a szükség vitte az emberek az Újvilágba, most a lehetőség. Lehetőség egy valódi jövőt mutató sportvilágba. Mindez akkor jutott eszembe, amikor, segítendő egy kollégámnak, összeszámoltam, hogy az idén hányan vágtak bele ebbe a nagy kalandba. Öten indultak útnak szerencsét próbálni.

Kezdő ötös az Universiadén

Udvardi Sarolta irányítóként Lady Gator lett Houstonban. Laura lányom dobóhátvéd a charlestoni állami egyetem Yellow Jacketseinél. A szélsőnek is kiváló Vukov Szonja a Kansas állambeli Highland főiskola játékosaként remekelhet.

A négyes posztot a soproni Kuttor Enikőnek adnám. Ő kimondottan rangos csapatnál lelt új otthonra. A Duquesne-nél játszani bárkinek hatalmas megtiszteltetés. A center poszt nem Fejes Fruzsi sajátja, de a képzeletbeli Dream Teambe 192 centis magassága okán oda teszem. Az Oral Roberts Egyetem Arany Sasai biztosan jól járnak vele.

Van itt tehetség, hogy ott legyen

A hazai kosárlabda (KLKS, BEAC, MTK, Sopron, DKSK) pedig átmenetileg szegényebb lett, vagy mondjuk azt, hogy kész aranybánya ez a Magyarország? Mondjuk.

Hideg, ebbe én nem megyek bele. Hányszor, de hányszor hallottam ezt Lorkától, amikor a nyár elején a kerti medence vize még nem volt elég meleg. Ha mégis, akkor a bekászálódás is vagy 10 percbe tellett. Erre most kapok egy képet, amelyen a csajszi egy jeges kádban ül és kisimult arccal néz rám.

Igen, az ott mellette jeges víz. Egy évvel ezelőtt láttam egy hírt a magyar portálokon, hogy a magyar női felnőtt válogatott jégszaunában volt. Nagy vívmányként tálalták. Ez annyiban igaz, hogy

Lorka eddigi magyar csapatainál nyoma sem volt az ilyen, a regenerálódást segítő lehetőségnek.

Hmmm. Nagy országban a kis egyetem is rendelkezik ilyennel.

Amúgy egy igen kemény, 12x400 méteres futás után ereszkedett a fürdőbe Lorka. Azt mondja, hogy olyan hideg ez sokterápia, hogy az már szinte forró.

A futás okozta ólmos izomfájdalmat és merevséget viszont szinte kiolvasztotta belőle.

Újjászületve lépet ki a kádból, ahol pár percet töltött.

Hülyén hangzik, de ezek a látszólagos apróságok mutatják, érdemes vállani egy ilyen kalandot, ha lehetőség van rá.

Negyvenöt kiló nem kevés, de lehet, hogy nem is túl sok. A lényeg, hogy Laura a legutóbbi fitneszórán a konditermi súlyzózás rejtelmeiről tanult. Ennek keretén belül ők is elvégezték a gyakorlatokat, hogy érezzék, mit várnak majd el leendő kuncsaftjaiktól.

100 fonttal tudott fekve nyomni, ami állítólag nem is rossz teljesítmény.

Korábban ilyesfajta edzésen rendszeresen nem vett részt, Amerikában viszont nagy hangsúlyt helyeznek az izomerő fejlesztésére. Remek konditermekben használhatják a súlyokat.

Ezek azért a 10 fontos súlyok voltak, de még nézni is fárasztó. Legalábbis nekem. Az pedig már egy más kérdés, hogy jövő májusban felismerem-e majd a reptéren a body bouilder lányomat...