Laura Amerikája

Hogy megy a suli, az edzés? - teszi fel az ember a kicsit "beugratós" kérdést, ha már 3 napja nem hallott semmit a 9000 km-re lévő lányáról. Na jó, ez nem igaz, hiszen Zsuzsának ír egy-egy rövidebb üzenetet: ok, alszom, persze..., ugye ismerős válaszok ezek kedves szülők?

Most azonban meghökkentően hosszú, 3 mondatos válasz érkezett. Jól futottam, második lettem, büszke vagyok magamra. Ezek után nem meglepő, hogy éjszaka még csacsogni is volt kedve velünk.

Kiderült, hogy 12 perces erőfelmérő futás volt és ebben lett második a 13 fős csapatban.

Ez egyébként nem lep meg, mert középtávon erős Lorka. (A sprintben (30 yard) elért középmezőny sem rossz.) Az általános iskolában, kb 2007-ben, a kerületi versenyen remek 3. helyet szerzett a 2000 méteres futásban. 

Az eredmény most mindegy is, hiszen egy futófolyosón teljesítették a távot. Ez 1/10 mérföld és a felújítás alatt álló csarnokot (erről holnap írok) veszi körbe. Igen, ott balra, a csarnokba lehet belépni azon az ajtón. Természetesen a nézők nem itt trappolnak át, az ő beléptetésük egy másik szintről van.

Amúgy heti 8 edzésük van, főleg erősítés, legyen szó futásról vagy konditeremről. Labdáznak is, de ha jól értettem, akkor a 8-ból csak háromszor. Igen, ez az open gym időszaka.

Amúgy minden rendben, az órák többsége érdekes, az egyik kimondottan izgi. A már nem is tudom milyen nevű tantárgy keretén belül azt gyakorolják, hogy milyen eszközökkel lehet hatni a hallgatóságra: testtartás, gesztusok, fogalmazási fordulatok. Így már sokkal érthetőbb, hogy a youtube-on szereplő szuggesztív vállalati videók miért és hogyan készülnek. A válasz baromi egyszerű, ott egyetemi szinten oktatják. Hogy is szokták mondani? Ma is tanultam valamit.

Már az első hétvégén meghívta magához a csapatot az edző. Azt nem tudom, hogy mit ettek vagy csak ittak a lányok, de mind a 13-an ott voltak Vaughn mesternél. Pontosabban mesternőnél, mert női edzői lettek Laurának.

Már a korábbi fotókból is arra tippeltünk, hogy preferálja az ilyen együtt, közösen dolgokat, mert tipikus csapatépítő tréningen használt gyakorlatokat mutattak az Instagram-fotók és videók.

Semmi gond, ezt is megismerjük, pontosabban ismeri meg Lorka. Mármint az ilyen "team spirit" jellegű dolgokat. Magam részéről a spontán kialakuló csapategységben hittem kevésbé sikeres pályafutásom során, amelyet a játéktudás és néhány csapattárs jó fejsége határozott meg. De hát ma már előbbre tart a tudomány, a személyzetist is hr-managernek hívják.

Fénykép? Az még nincs. Mezszám? Még az sincs, de a 24-es már beígérve. Magasság? Hoppá, nem csak nálunk trükköznek a mérettel. Mindenkit biztosíthatok, különösen a kosaras ismerősöket, hogy Laura 5'9-et írt a személyi lapra. Igen, a rosterről írok. Feltöltötték a Tritonok női kosárcsapatának 2016/17-es névsorát.

Mondjuk az is egy kicsit gyanús, hogy melyik edzés csoportba osztották be. De ennek van egy kis előzménye. Az edzőkkel történő első találkozás előtt gondos lábbeli válogatás zajlott. Nem, nem arról volt szó, hogy ortopéd cipőt vett volna erre az alkalomra a gyerkőc, de a lapos topánka egyből kiesett versenyből. A kényelmes, a magasságon kb. 3 centit segítő laza cipő nyerte a versenyt.

Akkor még Sanyi bácsi örökérvényű mondásából indultunk ki: lányok, ez a magas emberek sportja. Aztán ebből az lett, hogy a harmadik csoportba sorolták be. Vannak az irányítók, a mezőnyemberek, és a posztjátékosok. Most vakargatja is a fejét Laura az utóbbi miatt. Az edző azonban megnyugtatta, nem kell a palánk alatt vitézkednie. Más kérdés, hogy tényleg ő a 4. legmagasabb a csapatban.

Az első edzések alapján egy centerel (6'3), egy power forwarddal (5'11) és az ő cseréjükkel (5'11) vágnak majd neki az idénynek. Más kérdés, hogy a small forward poszt még kiadó. Tudjátok, amit itthon 3-4-esnek mondanak. Hát majd inkább lesz 3-as, mint 4-es az a támadó. Mert ugye Iván, akarom mondani Laura dob kosár, hogy a nagy kedvenc filmklasszikusát idézzem.

Ui: Egy kis láb-incs-centiméter átváltó.

6 nap St. Louisban. Ilyen is, meg olyan is. A második kosárlabdás év helyszíne.

Sok, mert bár már európai értelemben vett nagyvárosról van szó, de a belváros nevezetességei fél nap alatt megnézhetők. Kevés, mert 4 hónapra megint Amerikában hagytuk Laurát.

Sok, mert ennyi idő alatt bőven bejárható a 16 ezer fős UMSL-kampusz. Kevés, mert a csapat első edzéseit már nem láthattuk.

Sok, mert két nap alatt kiismertem magam a legszükségesebb dolgokat árusító szupermarketek kavalkádjában. Kevés, mert a helyi baseball-sztárcsapat, a Cardinals pont idegenben játszott a hétvégén. Szurkolni azonban lehetett a csapat impozáns sörözőjében.

Sok, mert egy reptéri hotelben kevés szórakoztató van még akkor is, ha azt Hiltonnak hívják. Kevés, mert egy ajánlott gyorskajáldára, mint amerikai nevezetességre, már nem jutott idő.

Sok, mert az 5. napon már egy kicsit ciki volt felmenni Laura apartmanjába a csaparttársak viháncolása miatt. Kevés, mert azért jó volt látni, hogy milyen felszabadultan fecseg az új társakkal.

Sok, mert azért a helyi metró olykor gettón, máskor pazar épületek között átvezető útvonalára elég egyszer rácsodálkozni. Kevés, mert a reptérre is kivivő szerelvény UMSL-megállójában azért pár könnycsepp megjelent a lányok szemében a búcsúzáskor.

Sok vagy kevés? Egy biztos már csak 71-et kell aludni az első game day-ig. November 5-én feldobják a labdát, kezdődik az éjszakázás. Sok szerencsét Laura az új csapatban, az új egyetemen!

Holnap, azaz kedd hajnalban már nem nagyon lesz időm pötyögni. 24 óra múlva úton leszünk Amerika felé. A Facebook, a mindenre figyelő modern Nagy Testvér, is figyelmeztett erre. Egy évvel ezelőtt ilyenkor már kint voltunk. Kalandra éhesen.

Akkor Stamping Groundról keletre vettük az irányt, Charleston felé, egy évvel később, most szerdán, nyugatra tartunk majd. Irány St. Louis!

A város, amelybe Old Shatterhand belovagol meglátogatni a fegyverkovácsot, Mr. Henryt. Talán egy bekezdés sincs ez a rész a négy könyvből álló Winnetou-ban, mégis eszembe jut gyerekkorom kedvenc regénye.

Laura is újratölti a karabélyt, a 25 lövetűt. Új város, új csapat, új elvárások és lényegében megint újonc. Hat napon át ismerkedünk majd az új környezettel. A hetediken pedig haza jövünk, hogy fél évig megint távolról szerethessük.

Mozgalmas nyara volt. Szicília, Balaton (egy kis munka), Sziget, új és elmélyülő régi barátságok. Három hónap az "olyan mintha volna" országban, miközben azért napi beszélgetések Jillel, az amerikai barátnővel.

Felnőtt lány lett az elmúlt évben. A második amerikai évében pedig léphet egy nagyot az önállóság felé. A 24-es (nem, nem a 12-es, mint eddig hittem) mezt már gondolom készítik az új öltözőben. Ideje itt is beköszönni!

Kiírták a novemberben kezdődő szezon meccseit az UMSL női kosárcsapatának honlapjára. 30 meccset nevesítve, a többi annak függvényében, hogy sikerül-e továbbjutni a konferencia (bajnokság) rájátszásában.

Amit mindenképpen tudni érdemes

• Legmesszebbre Wisconsinba utaznak a lányok, 5 óra és 22 perc a maps szerint.
• Három divízió I-es csapattal mérkőznek meg. Közülük kettőnek negatív, de az egyiknek pozitív mérlege van.
• Az egyik divízió I-es csapatnál magyar ismerős is van. Pontosabban egy focista srác a Kölcseyből, és ugye Kansasban lesz a meccs.
• Egy Puerto Rico-i csapat is érkezik. Neve még nincs, de az országát képviselő, túl rossz nem lehet.
• Február 28-án lesz a legfontosabb derbi, a konferencia rájátszásának kezdete. Onnantól egyenes kiesés rendszerben mennek tovább.

Ennyit előljáróban, megyek érte a Csatába, egy hete ott edz.

A rózsaszín cipő már a szokásos helyén szárad, szellőzik. Ez most már így természetes. Hangolunk az új szezonra. Igaz, ahhoz még 8000 kilométert kell utaznunk.