Két hét nagy idő egy távkapcsolatban. Különösem, ha a gyerkőc már egy napja nem hív fel. Kurta üzenetek jönnek: jól, nincs baj, aha. Mondjuk én egy nyár alatt beszéltem ennyit szüleimmel amikor még csak vezetékes telefon volt.

Értem én ezt, és egy picit pironkodom 22 évvel ezelőtti önmagamon is, de most hiányzik a hangja. A jól vagyok, igen voltam ebédelni, játszottunk, fura volt, hogy a bóják védekeztek, nem papa a súlyzózást is bírom a feketékkel, Krisztáéknál volt keményebb gyakorlat is. Mindezt nem egy szuszra kapjuk meg szombat este, hanem 10-15 perc alatt a kissé akadozó Messengeren. Apró kapcsolati örömfoltok 24 óra után. Örül neki az ember. Közben meg a frászt hozza rám az ilyen fotóval:

Különösen, hogy reggel találom meg a Messenger-üzenetben. Ráadásul minden kommentár nélkül. Ilyenkor nyugtatom magam: a profi amerikai izülethűtős jegelési módszer lehet. Tornatermi gyakorlatokban nem sérülhet meg.

De akkor mi történt?

Papa, nagyon jól tudod, hogy ha játszunk, akkor nagyokat szoktam esni, beütöttem a térdem, pont úgy, mint a Csatában - érkezik aztán este a 88 százalékban megnyugtató válasz. A nincs baj? kérdésre, már a témát lepattintó ugyan már a felelet, ne ragozzuk túl toldalékkal.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy a gyönyörű padlók Amerikában miért olyan kőkemények. Így volt ez 3 éve is, akkor hajlandó volt térdvédőt felvenni.

Mindez azonban apróság és már vasárnap reggel ugrom a képernyő elé, keresvén a hírmorzsákat.

Lábnak tehát semmi baja, a hegy pedig nem szalad el, csak segít a lányoknak erősnek lenni. Este pedig jöhet az újabb történet az amerikai "hegyi levegőről".

A sportösztöndíjasokról könnyen gondolható, hogy a tanulás nem igazán fontos számukra. Azt nem tudom, hogy a csúcssportolókat foglalkoztató kiemelt egyetemeknél miképpen van, de a WVSU-nál a tanulásra is figyelnek.

Alapozási időszakban ugyanis az edzések egy részét megosztva tartják. Akiknek délelőtt van órájuk délután gyakorolnak és persze fordítva. Az edzésmunka ugyanaz, de ez természetes.

Apró érdekesség, de szülői szemmel megnyugtató, hogy itt nem csupán izomagyfejlesztés folyik.

Azt hittem, hogy egy átlagos, unalmas napról nincs mit írni. Reggeli, iskola, pihenés, telefonkártya-vásárlás, tanulószoba. Nincs rácsodálkozás új dolgokra, semmi meghökkenés, minimális ámulat.

Aztán felkerült az Instagramra ez a videó.

WVSU Women's Basketball (@wvsu_hoopsquad) által közzétett videó, 2015. Aug 26., 05:44 PDT

Amerikában vigyáznak az ember pénzére. Erre jutottam, amikor kiderült, a WVSU diákjainak órarendbe iktatott tanulószobájuk van. A rendszer a következő.

Heti 10 órát kötelező itt tölteni addig, amíg meg nem kapod az első témazárós ötösödet.

Akkor már csak 8 órát kell bent lenned. Következő ötös, tovább csökken a tanulószoba ideje. Van időd megírni a házi feladatokat, azaz nincs konkrét tanrend ezen időszakban. 

Miért írtam, hogy ezzel vigyáznak a pénzedre? Nos, itt komoly tandíjat kell fizetni, több tízezer dollárt. Erre a hallgatók többnyire diákhitelt vesznek fel. Így aztán ha valaki magától nem venné komolyan a sulit, azt ilyen szelid erőszakkal veszik rá a tanulásra. Így vélhetően jövőre is beiratkozik majd, ami jó neki és jó az intézménynek is.

Itthon talán hangosan illiberálisoznának arra érdemes csoportok, de mint minden, ez is érthető egy olyan társadalomban, ahol a jogok és kötelezettségek kéz a kézben járnak. Ha kell megvédenek saját lustaságodtól, hogy ezzel a köz és ezáltal te is gyarapodjál. Nem olyan rémes dolog ez.

Korunk egyik koszorús költője révületbe esett és klaviatúráját nem kímélve remek szösszenettel ajándékozta meg az internet népét.

Laura egyik fotója ihlette meg Sukkert, a szarversek.blog.hu gazdáját.

A teljes versért nem érdemes elkattintani innen:

a kosaras lányok 

bizony elég szépek

sokkal jobban néznek ki

mint hajnalban a pékek

ráadásul a pék általában fehér

de most megtudtam

a kosaras se mind feka

itt van például mindjárt

szörényi laura

aki mellett öltözik a furcsa számú ward

lenyomják majd együtt

észak amerikát 

Azonban, ha további kín- és kecskerímeket olvasnátok, akkor ne habozzatok! Igazi gyöngyszemeket találhattok. 

Szolgálati közlemény! A blog tulajdonosa kolléga, de nem ezért kedveljük a gyomaendrődi legényt, bár az egyik rím kedvéért felhasznált szótól (feka) elhatárolódunk.

Első hét, 4 edzés, a lányok egymással játszanak - a coach azonban egy szót sem szólt. Ül és nézi őket. Dicsért, korholt, megjegyzést tett, bíztatott - tettük fel telefonon hajnal 3 körül a kérdést. Semmit sem szólt, jött a válasz Laurától.

-Hogy hogy? Már a taktikán töri a fejét?

Dehogy, nem érted, hogy nem beszélhet?!

-Micsoda? Miért nem?

-Jaj apa, hát mert ez az előírás!

Az NCAA szabályai szerint a divizió II-ben október 15-ig csak egyéni edzéseket lehet végezni. Magyarán addig minden csapatban végzett munka kerülendő, sőt tilos. Ezért az edzői stáb csak nézte (még jegyzetelni sem lehet), ahogy a lányok egymás között pattogtattak. Más kérdés, hogy a jó mester ilyenkor is gyűjti a tapasztalatokat. Szólni azonban nem szólhat a lányokhoz.

Miért?

Logikája, mint mindennek van, az, hogy biztosítsák az esélyegyenlőséget. Ennek jegyében szabályozzák az elvégezhető munka mennyiségét is.

Október 15-ig heti 8 órát lehet edzeni (új szabály), és pihenőnapnak is lennie kell.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy Lauráék reggel fél 8-kor tartanak egy 1 óra 20 perces erőnléti edzést. Legalábbis ezt ígérik a jövő hétre. Kedd a szabadnap. Természetesen ezen a napon is bárki lemehet dobálni a terembe, sőt ezt jó néven is veszik.

Megjött az új cipő

Biztos jót kapunk, szerinted milyen lesz? - izgult Lorka még a hét közepén, amikor levették a lábméretét. 42-es. Most vagy nőtt a lány, vagy más a levegő West Virginiában, vagy egyszerűen csak nagyobb lábon él. Hűűű, ez egy kicsit gyenge poén volt, de nem kell mindig kaviár. Sokkal inkább egy Nike hyperdunk. Mert ez érkezett meg szombaton.

42-es a lelkem. Nem az eredeti fotó, de pontosan ilyen fehér és méret is ez volna.

Párban jött vele a futócipő is. Under Armour, ilyen márkánk még nem volt, de amcsiban nagyon népszerű. Hegynek fel biztosan kiváló lesz.

Ha a cipőkről nem is, de az öltözőről készült fotó. Egy sötétebb és egy világosabb. Íme:

És akkor egy kicsit közelebbről is.

Ward kiasszony amúgy nem vécére ment, hanem valóban ez a mezszáma. Ő már egy junior, azaz harmadéves lány.

A hétvége amúgy a "hogyan éljük túl a 19 fokra (70 Farenheit) beállított légkondit" projekt jegyében telik. Szolidaritásból én is rohadtul megfáztam. Folyik az orrom, óránként felriadok éjszaka. Rémes. És még mondja valaki, hogy az apa nem izgul a lányáért. Mit nekünk 7600 kilométer, ha egy kis közös betegségről van szó!

Szinte már közhely, sőt az is, hogy az amerikaiak egy része nagyon nagy szemekkel néz ránk, ha elmondjuk, honnan érkeztünk. A Hungary szó hallatán nekik a hungry ugrik be. A Hungaryban ejtendő vékonyka ö betű bizony gyakran nem hallatszik számukra.

Így aztán maradunk az Éhesországból jövőknek.

Ráadásul ez még természetesnek is tűnhet, ha valahonnan Kelet-Európából, Oroszország közeléből vetődünk hozzájuk. Legalábbis így lőnek be bennünket. Nem kell ezért megorrolni rájuk. Tudjuk fejből, hogy Togó mely országokkal határos? Csak, ha barátunk a Google segít. Mindez miért jutott az eszembe. Nos ezért.

A lényeg persze, hogy Lorka már fenn van csapata 2015-16-os névsorában. (A másik két mezszám nélküli lány szintén most érkezett.)

Mivel a 12-es már foglalt volt, a 23-t választotta, talán nem véletlenül. Ennek dokumentálása még hátra van.

Remélhetőleg persze a Budapesten is korrigálnak majd. Végül is a másik klasszikus hibát nem követték el.

Amúgy ő az egyetem első európai kosárlabdázója. Némi tapasztalatuk azért van a külföldi sportolók terén, hiszen a teniszcsapatban többségben vannak az idegenlégiósok. A fene se érti ezt, de így van, Sampras, Connors, McEnroe hazájában a világ minden tájáról erősítenek!

Új-Zéland Charlestonban

Laurának azonban ez most kapóra jött. Érkezett egy lány Új-Zélandról. Úgy tűnik, hogy hamar megtalálták a közös hangot. A nyelvet még keresik, mert

az új-zélandi angol kissé messzi áll a Rigó utcában elvárttól,

de tegnap este már jókat beszélgettek. A maori arcvonásokkal rendelkező 18 éves lány az ócean partján élt eddig, míg Lorka egy nagyváros kertes házában. Charleston ezekhez képest, fogalmazzunk úgy, hogy szokatlan hely, pontosabban szokni való.

Ez munka

A város azonban elvben a legkisebb gond kell legyen. Az egyetemi sport ugyanis munka. Azért adtak komoly összegű ösztöndíjat, hogy sportoljál. Magyarosan, megdolgozz a pénzért. Legyél jó, öregbítsd az egyetem hírnevét, vidd a konferencia felső házába a csapatot! Ezt egyébként más, Amerikában kosarazó magyar lányok is megerősítették. Nyugi, a városba alig van időnk bemenni - írták még a kiutazás előtt. Edzés, iskola, házi feladat. Sebaj, játszani szeretünk, az iskola úgy túnik rendben van, a tananyag pedig érdekes.  Őszintén szólva ez utóbbi kellemes meglepetés volt számomra. Itthon alig hallottam: apa, most nem érek rá, megírom ezt a tök érdekes házit. Ma hajnalban viszont ezzel a mondattal váltunk el egymástól. Wow, a gyerek tanul!!!

De van.

Micsoda?

Igen, szívesen elmegyek Amerikába.

Minden így kezdődött 2012-ben. Zsuzsa (anya és feleség) egy rokonról mesélt, aki diákcsereprogram keretén belül Amerikába készült. Lányunk, Laura (gyerkőc, csak, hogy egyértelműek legyenek a szereplők), aki addig hallani sem akart az ilyesmiről, egy inkább lazaságból feltett kérdésre: nincs kedved hozzá? a "de van" választ adta.

Egymásra néztünk és elkezdtük szervezni az utat. Minden összejött és Laura remek 9 hónapot töltött a tengeren túlon.

Ennek a kalandnak is megvan a maga története, amelyben benne van a csapat legjobb dobója cím is és erről itt olvashatsz. Külön köszönet ezért Gary és Marcia Brownnak.

Három év telt el azóta. Amerika azonban visszahívta. Néha csalogatva, mások által támogatva, olykor sötét arcát is megmutatva, de várta. Mert ugyan sok benne a bizonytalanság, azonban a "nem próbáltam ki" vagy a "mi lett volna ha" okán mindig hiányérzet lett volna bennünk. Igy többes számban. Nekem biztosan.

Másfél év

Hogyan talál egymásra egy magyar kosárlabdázó és egy amerikai egyetem? Több útja van. A mienk csupán az egyik. Laura remek kosárlabdázó, tagja volt az U18-as válogatottnak, kétszeres magyar utánpótlásbajnok a Csata DSE-vel. Bár 2013-ban volt két megkeresése egyetemektől, akkor még a magyar érettségi volt a cél. 2014-től azonban ismét az Újvilágra figyeltünk. Számtalan emailváltás, legalább 50 egyetemmel. Ajánlatok divizio I-es és II-es csapatoktól. Hajszálon múló lehetőségek, kissé gyanús ígérgetések, utolsó pillanatos edzőváltások után 5 egyetem maradt.

Csapat, ahol várták

Végül a WVSU mellett döntöttünk. Bocsi Alaszka, kicsit messze vagy és a januári mínusz 27 fokos átlaghőmérséklet sem ígért túl sok jót!

A Yellow Jacket campusa viszont mindössze két és fél órára van Stamping Groundtól, Laura 3 évvel ezelőtti otthonától. Ez sokat nyomott a latba. Valamint itt várták.

Az edző kimondottan szerette volna.

Személyesen írt levelet, többet is. Majd elküldték a teljes sportösztöndíjra szóló ajánlatot. Talán ez a videó is közrejátszott döntésükben. Köszönet Mr. David Smith, nem tréfa, az edzőt tényleg így hívják!

A héten ismerkedünk

Az első héten csak 4 edzés van, és játékkal telik el. 7 pontig tartó felvonásokkal. A második edzés nyitányaként Lorka villantott egy 7/7-et, azaz csapata mind a 7 pontját ő dobta. Azt hiszem az edzői csapat megnyugodhatott (ok, mi is egy kicsit), jó vásárt csináltak. Anita (másodedző és ő is Smith) széles mosollyal várta a gyakorlás végén: te tényleg jó játékos vagy.  

Apa ilyenkor nagyon örül 7600 km távolságából. Írjam azt, hogy nagyon várom már november 11-ét? Igen, akkor lesz az első hivatalos meccs.

Szeretlek anya, szeretlek apa. Könnycseppek a lányok szemében, összeránduló gyomor a papánál. Még egy ölelés és irány az autó. Charleston repülőtere mindössze 20 percnyi autóútra van a WVSU campusától.

10 percig hallgatunk, forgalomra figyelést mímelek, pedig csak azon elmélkedem, hogy jól döntöttünk-e. Zsuzsa (anya és feleség) töri meg a csendet. 

- Egész ügyes volt a gyerek.

- Ja, szépen indul, a kis irányító is egyből észrevette.

- Láttad, a szünetben már magyaráztak egymásnak a játékról. 

-A billentős cselét jól kajálták.

-Amúgy nem rossz csapat ez, de azért oda kell tegye magát, hogy kezdő legyen.

-Rajta múlik, a lehetőség megvan.

Laura 2015 augusztus 14-e óta a WVSU (West Virgina) hallgatója és sportolója.

Az első edzés

Open gym. Így hívják azt az időszakot, amikor bárki részt vehet az edzéseken. Ennek végén hirdetik ki a csapatot. Az amerikai filmeken ilyenkor olvassa a főhős a nevét az edző által kirakott listán, (vagy sem).

Volt szerencsénk látni az első edzést. Ismerkedtek egymással a lányok. Nézték az újakat, hárman vannak, két fekete, pardon afro-amerikai és ő. Laura az első percekben nagyon közelről nézhette a játékot, a labdát. A régi csapattársak főleg egymásnak passzoltak. Utána azonban jött a billentős csel, amelyet az elszenvedő a padlón csücsülve elemezhetett, majd a 6 méterről eleresztett tempó. A fekete irányító pedig akkor fogadta a kegyeibe, amikor harmadszor indították le az ellenfelet. Fehér lány fut és elkapja a hosszú passzt?

Wow, akkor legközelebb is ellőjük felé a lasztit!

Amúgy mindenki tele van önbizalommal, hajigálnak rendesen, és a láb alatti labdaátütés is teljesen normális. Még egy hétig így játszanak, hogy utána megkezdődjön a hegynek futás, merthogy abból itt van bőven, és az edző szobájában is ott állnak már félig kibontva a kartonokból a medicinlabdák és a csuklóra erősíthető súlyzók.

A keddi BBQ-ismerkedés után, hangulati edzésnek mondanám kissé nagyképűen, ma délután újra edzés. Azt ígérte, erre felveszi a csatás nadrágját, a yellow jacket pólóhóz a méretét pedig már levették. Fura lesz a mérges darázs a Garfield után, de Kriszta biztosan büszke lesz rá.