Egy hét, amely megváltoztatta az életünket. Van benni egy csöppnyi túlzás, de csak egy csöppnyi. Láttam a 24 éves lányomat átvenni a diplomáját, őszintén örülni a sikerének, ahogy a ceremónián jól hallhatóan a neve mellé elhangzott a cum laude minősítés. Kicsit több, mint 1600 egyetemi társa. Pont pár nappal az utunk előtt bukkant rá Zsuzsa asszony az én 1984-es oklevélátadómra. Túl azon, hogy az egy fekete-fehér fotó és egy fura képet vágó figura veszi át a dokumentumot, Laurájé grandiózusabb volt. Tartalmában pedig össze sem hasonlítható az enyémmel. Ha nagyon megértő vagyok magammal, akkor is legalább egy osztállyal feljebb szerzett remek papírt Laura. Üzleti kommunikációról és pr- és reklám végzettségről van hivatalos pöcsétje.
Szinte már hazamentünk Saint Louisba, amely út most pikáns részletet is tartalmazott. Megismerkedtem Laura barátjával, akivel több mint két éve vannak jóban. Apa ennél mélyebben nem taglal kapcsolatot - ez csak olyan szolgálati közlemény. A lényeg, hogy rendes pasasnak látszik. Kedves, figyelmes, sokkal hülyébb voltam 25 éves koromban. A kulturális különbségeket pedig leszarom. A lányom rajtam 24 másodperc alatt felidegesíti magát, Kevinnel egy hét alatt egyetlen hangos szava sem volt. A végén, hiszen a 203 centi magas srác egy ottani telekommunikációs cég egyik boltjában dolgozik, fülhallgatókat, töltőket, menő napszemüveget hozott ajándékba. Mint amikor 200 éve az indiánok elszívták a békepipát a fehér emberrel. Csak itt nem volt háború, hanem ismerkedés. Rendben van a dolog, no, sőt megígérte, hogy legközelebb megtanít NBA-t játszani a play stationon. 36 éve biztosan nem vert volna el a Commodore 64-en.
Aztán együtt jöttünk haza, hogy augusztus 5-én visszamenjen még egy évre. Mesteri oklevelekért, mert digital marketinget és social mediát tanul majd. Remek, ahogy ezt kollégáimnak szoktam írni, ha valaminek tényleg örülök.
Lesz még utunk tehát a tengerentúlra, de jós nem vagyok, tehát senki se húzza mosolyra a száját! Mindenesetre a jövő évi certificate-átadáson ott a helyünk.
Addig is a kalapja, amely önmagáért beszél. Kreativitás és magyarságtudát egy igazi kozmopolita lánytól (itthon ez nem érthető, minek is magyaráznám), akinek a kosárlabda úgy cél, hogy közben eszköz is céljai elérésében.
Az mondjuk érdekes, hogy ezt a két oklevelet már előre átadták, de a diplomájára még két hétig várni kell. Mindenesetre már komoly papírjai vannak arról, hogy pr- és reklámszakember. Nem együtt, hanem külön külön. Nagyjából olyasmi ez mintha egy TF-t végzett egyetemista kapna egy papírt kosárlabda edzői végzettségéről és a sportmenedzseri tanulmányairól is. A diplomája pedig üzleti kommunikációról szól majd.
Amúgy már készülődünk, másfél hét múlva felszállunk a philadelphiai járatra, áhhh, Boeing 767 valamikor a 20. század végéről (köszi AA), de a kalapdobálás kedvéért kibírom a központi filmet és a fapados zeneszolgáltatást, hogy utána már diplomával a hátizsákban, együtt jöjjünk haza. Diplomás nagylány, de ezzel még nincs vége. Már lázasan végezzük a papírmunkát, Amerikában is van ilyen, hogy 2020 májusában egy hasonló, de mesteri certificate-t tudjak megosztani. Visszafelé mondjuk az üzleti osztályon utazva, ahogy a végzettséghez illik? Elkezdek gyűjteni rá!
