Mire lehullanak a levelek, addigra elkezdődik a szezon. Legalábbis a kosárlabdázók számára. Ez jutott az eszembe arról a képről, amelyet az WVSU Facebook-oldalán posztoltak. Na ja, nekem és szerencsére Lorkának is már mindenről ez jut az eszébe.

Csak emlékeztetőül

a hivatalos szezon október 16-val indul,

addig nem végezhetők csapatedzések. Igen, de akkor a Glenville-ben miért gyakorolnak már? - tette fel a kérdést Laura. Honnan tudod? - vetettem közbe. Van egy iskolatársam, akinek a rokona jár oda és neki...

A lényeg, hogy minden gondolata a meccsek, a csapat és a felkészülést segítő labdás edzések közül forog. Bevallom, nekem is. Ami biztosnak tűnik, hogy

november 13-án lesz meccs,

de lehet, hogy már korábban is.

Addig pedig maradnak a "néma edzős" játékok. Ezeken figurákat is játszanak, de csak a saját korábbi tapasztalatuk alapján. Viszont

mindketten kíváncsiak vagyunk arra, hogy a három újonccal felálló mérges darazsak milyen taktikával lépnek majd pályára.

Kinek, mi lesz a pontos szerepe, feladata és főleg, hogy milyen erősek lesznek az ellenfelek.

Megannyi kérdés, amelyekre novembertől kapunk választ. Utána pedig jöhet az éjszakázás, hiszen a meccsek 3-4 naponként követik majd egymást és magyar idő szerint este 11-kor kezdődnek majd. Az amerikaifocisok példája, amely szerint közvetítik a meccseket, pedig további bizakodásra ad okot.