Laura Amerikája

Phase five - így hívják azt a szintet, amely után már megkapható a játékengedély. Orvosa szerdán minősítette át Laura térdét erre az ötös szintre. Minden gyakorlat végezhető, de az egymás elleni játék, az egy-egyek kivételével, még nem ajánlott. A egy-egyet is csak slow motionnel kérik. Nem rossz, de a végleges engedélyt valószínűleg az augusztusi visszatérésekor kapja meg.  Ez így természetes, hiszen 5 hónap telt el a műtét óta, az ilyen sérülés, pedig 6-9 hónap alatt gyógyul meg teljesen.

Ahogy már korábban írtam, semmit sem sürgetünk, sőt. Apropó augusztus és visszautazás. Már a hónap első hetén látni akarják Laurát, így idén csak két és fél hónapot lehet itthon. Az sem kevés, minden nap ajándék nekünk. 

Mindenesetre a Csatában már jelezték, szívesen látják edzeni, erre szükség is lesz, hiszen a rehabilitáció utolsó fázisait valószínűleg itthon végzi majd el. Amúgy már St. Louisban is csak heti egyszer, szinte kontrollszerűen jár a rehab-edzésekre. 

Eddig tehát minden a normális menetrend szerint halad, ami a visszatérést illeti. Még a jövő hét közepéig lesznek edzések, utána jön a vizsgaidőszak, hogy május 13-án elinduljon haza. Örülünk Vincent!

Újabb hivatalos papírt szerzett meg Laura. Amerikai jogosítványa van. Volt vizsga, elméleti és gyakorlati egyaránt. Sőt, előtte 2 órás sorállás a szociális osztályon, ha jól értettem. Itt arról kapott dokumentumot, hogy nincs amerikai egészségbiztosítási kártyája. Állítólag ez az egyetlen hely, ahol még az USA-ban is jelentős ideig kell várakozni. Na ja, talán nem véletlenül.

Utána elméleti vizsga, olykor meghökkentő kérdésekkel. Mit csinál, ha gyalogost lát az út szélén?

• Gázt adok, hogy minél hamarabb elhaladjak mellette
• Lassan követem és figyelem a reakcióit
• Megállok és átengedem

De van ennél komolyabb is, pl. hogy hány éves korig kötelező a speciális biztonsági öv használata.

Siker, majd a lényegében tökéletes gyakorlati vizsga és kész. Egyelőre még csak hagyományos papír, de utána jön a fényképes igazolvány is. Talán még a hazaút előtt elküldik.

A feszültség levezetésére egy kis vásárlás következett, beszerzendő a nekünk szánt lábbelik.

Dizájnos túracipő, amely városban is használható. Kevesebb, mint 40 dollár, ez nálam számít, a külleme pedig olyan, amilyeneket én szoktam kedvelni.

És te mit gondolsz róla? Májusban érkezik!

20. emelet, fekete biztonsági őr, kedves idősebb bácsi, kulturált körülmények - ezek fogadták Laurát a chicagói magyar főkonzulátuson. Szavazni ment, és ezért nem átallott vagy 900 kilométert utazni, elkölteni kb. 60-70 ezer forintot. Szállás, benzinköltség, parkolási díj, 28 dollár egy napra még a hétvégén is, hoppácska. Étel, ital.

Aztán persze a feszültséget oldandó séta a világhírű kikötőben és a belvárosban, ahol anya kedvéért jöhetett egy "turkáló", a nagy lánynak meg járt egy Zara. De menjünk sorjában.

Pénteken délután indultak el csapattársával, Alexszel, hogy még a sötétedés előtt megérkezzenek a szeles városba. Szállás, parkolás (Amerikában kiemelten fontos), séta a méltán különleges tóparton és a mindig fújó szél megismerése.

Másnap délelőtt irány a nagykövetség. Jó helyen van, Chicago velencei városrészében, közel a Chicago folyóhoz. Egy hatalmaas irodaház 20. emeletén. Ide már Alex LaPortát, ő a következő szezon UMSL-sztárja lehet, már nem engedték fel, hiszen belépett volna Magyaroroszág területére. Laurát azonban kedvesen várták. Többen akartak az ottani idő szerint késő délelőtt szavazni. Egy család várakozott még előtte a VIII. kerületből. 250 körül regisztráltak, ahogy Laurával gyorsan összeszámoltuk bőven 2000 feletti az átjelentkezettek száma az USA-ban. Ők azok, akiknek van magyarországi állandó lakcímük.

Egyébként az okoskodó vitákhoz annyit, ha valaki átjelentkezett, akkor 2, azaz kettő voksot adhatott le, nem csak egyet, mint a levélben szavazók. Helló, máris vagy 120 ezer ikszről beszélhetünk világszerte. Mi is a probléma?

Mi tudjuk, hogy kire szavazott, de nem vagyunk olyanok, hogy ezt elmondjuk.

Szerénység Bástya elvtárs, szerénység, meg polgári öntudat! Apropó emberi tartás, erre még visszatérek.

A jó hangulatú voksolás után jöhetett a nagy séta, amely a nevezetességek és az üzeletek meglátogatásáról szólt.

A Gomba, a Chicago folyó hídjai, a kikötő, a hihetetlen felhőkarcolók melletti (alatti) 10 dolláros turkáló (csak anya speciális papucsa után kutatva) és persze a vége felé a Zara. Tuti kabát, hogy áttételesen adják én is valamilyen szavazási ajándékot.

Aztán irány haza, hogy vasárnap hajnal 4-kor megcsörrenjen a telefon, "itthon vagyunk St. Louisban". Addig persze "nyúl a bokorban" az alvásom, de utána 7-ig húztam a lóbőrt. Elvégre szavazás napja van, ami részben munkával telik egy közéleti újságírónak.

Mi ebből a tanulság? Annyi biztosan, amennyit eddig a versenysporttól (köszi Csata DSE) kapott.

Nem sápítozni kell, hogy messze van, meg nem teheti meg, a másik felé lejt a pálya és különben is, annak miért lehet!

Ha az ember teszi a dolgát, akkor tartással bíró polgár marad. Ezt teszem vasárnap én is, bár nekem csak 900 métert kell sétálnom. Ja, és nagyon büszke vagyok a lányomra.

Esik a hó St. Louisban. Hogy ez miért érdekes a kosárlabda szempontjából? Nem az, de meghökkentően fura egy olyan városban, amely Nápoly magasságában fekszik.

Mondjuk, Laura lelkiállapotának sem tehet túl jót, de ez egy Budapestről mondott vélemény. Mindenesetre engem már rohadtul idegesítene, ha április 2-án havas tájra ébrednék, ja és ha 22 éves volnék.