Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


Kezdődik a szezon

Megjelent az első olyan cikk az UMSL honlapján, amely már szorosan az idei szezonhoz kapcsolódik. Az idénykezdet előtt közzé teszik a csapatok edzők által kialakított rangsorát. Ez olyan becslés, hogy kit tartanak favoritnak. Ilyenkor figyelembe veszik az előző évet, kik maradtak és kik távoztak az adott csapatból. Ha egy jó játékos kiesik, akkor kevesebb pontot adnak, ha tavalyról megmarad az erős mag vagy sikerül országos szinten is jegyzett játékost igazolni, akkor előrébb kerülhet az adott csapat.

Az UMSL őrzi tavalyi 9. helyét a 16-os mezőnyben, de a keleti és nyugati csoport között átrendeződtek az erőviszonyok.

Az edzők szerint 4 egyetem kiemelkedik a bajnokságból. Utána jön szintén 4 középerős gárda, majd az UMSL. Hm, azért ezzel olyan nagyon nem lennék elégedett. A legjobb 8-ba várom őket, ami már a központi rájátszást jelentené. Azaz semleges pályán egyenes kiesésben mérkőznek a csapatok.

Az UMSL-ről szóló elemzésben főleg az előző szezonban is itt szereplő játékosokat emelik ki, ismertetik a statisztikájukat, eddigi pályafutásukat. Majd megemlítik a két jucóból (NJCAA) jött lányt, akik juniornak, azaz harmadévesnek számítanak.

Viszont nem szólnak Lauráról és Shelbyről. Pedig nekik komoly címeik vannak. Shelby ugyanis NJCAA divizio II-es bajnokcsapatból érkezett és ott viszonylag sokat játszott, 8 pontos átlaga volt. Laura pedig ugye itthon őrzi a MEC Év Újonca elismerését. Meglátásom szerint ők ketten komoly erősítést jelentenek, akikkel a rivális edzők nem számolnak.

Azért egy fontos dolog, ami arra utal, hogy az UMSL honlapjának szerkesztői azért sejtenek valamit. A cikk végén ugyanis a felsoroltakon kívül ott van Laura fotója is. Barátkozzanak vele az ellenfelek, lesz még gondjuk ezzel a magyar lánnyal!

Tovább


Erőt demonstrál

Suli? Ok! Edzés? Jól megy. Rövid üzenetváltás, aztán egy kép, hogy az elmúlt hetek edzőtermi gyötrődésének van látszatja.

Izmosodott a lány és már csak két hét az első meccsig. Akkor eljön a Judgment Day, azaz az igazság napja. Nagyobb feszültséggel várom, mint az egy évvel ezelőtti charlestoni bemutatkozást. Erősebb bajnokság, kiegyensúlyozottabb csapat. Itthon pedig emelkedő gyomor.

Tovább


Fotón az új csapat

Bár már vagy 2 hete fotózták őket, most került ki a Tritonok honlapjára a női kosárlabdacsapat hivatalos fotója. 13-an vannak és még mindenki mosolyog, ahogy egy rendes csapatfotón illik.

Ahogy azt már korábban beharangoztam, 24-esben játszik majd és most ott ül a rendezői baloldalon. Középen a végzős csapatkapitány, mellette 12-essel szintén egy végzős játékos, vele jóban van Lorka. A felső sorban a center 190 centinél magasabb, a többiek inkább178-179 centi körül vannak. Laura hivatalosan 177, ahogy viccesen megjegyezte: a most megkapott, itthonról küldött talpbetéttel együtt már vagyok ennyi.

Az első meccs egy divizio I-es csapat ellen lesz november 5-én.

A kezdőbe kerülésért a hírek szerint komoly harc dúl. A szó legszorosabb értelmében.

Tovább


Egy kis hazai

Mukit, a keverék kiskutyát még Laura választotta ki augusztusi elutazása előtt. Azóta már nálunk nevelkedik. Incselkedik a macskával, rángatja az öreg kutya, Maszat farkát, olykor elhelyez egy pisit a szoba kellős közepére. Lorkát leginkább ő érdekli, ami a hazai dolgokat illeti. Így egyértelmű, hogy a blogban is megörökítem a kis rosszcsontot.

Nem túl gyakori beszélgetéseink központi figurája ő. Muki alszik, Muki eszik, Muki, cuki nézéssel hassimogatást követel. A Facetime mindezt elröpíti 8000 kilométer távolságra. Muki most a kapcsolat.

Tovább


Politizálnak a lányok

Az amerikai elnökválasztási második vita után gondoltak egyet a lányok és a csapatkapitányukat beültették az elnöki székba. Jordan Boyce szerepeltetése talán nem véletlen. Trump és Clintonné szereplésére a tragikomikus jelző a legpontosabb.

Érzékelték ezt a Mississippi partján is. Vicc, vagy inkább egy a köz iránt érdeklődést mutató sportolói csoport ironiája? Szerény angol tudásommal ezt nem merem megbecsülni, de a kelet-európai énem a gúny szóra asszociál.

Végül is mindegy. A fotó megjelenése nem volt öncélú, másnap szavazás is került a Tritonok Twitterére. Trump, Clinton vagy Jordan Boyce. 69 szavazó után a kérdés tényleg csak az, hogy Jordan mennyivel nyer. A cikk írásakor 75%-on áll, a blog szerzője is rá voksolt. Talán nem véletlenül.

Tovább


Már van száma Laurának

Újabb aprósággal bővült a Tritonok honlapja. Beírták a játékosok mezszámát is. Ugyan tudtuk, hogy 24-es lesz, de azért jobb látni. A nagy kedvenc, a 12-es foglalt volt, így visszaugrottuk a kengurukorszakba. A Csatában is játszott már 24-esben, még egész kicsiként.

Amúgy elkészültek a csapatfotók is. Gondolom a napokban feltöltik őket és akkor cserélhetjük a blog címlapképét is. Már várom, hogyan feszít a 24-esben. Szokják csak az ellenfelek!

Tovább


Helyezkedés

Egy hét múlva véget ér az open gym időszaka. Azaz október 14-én kihirdetik a csapatot és edző sokkal több, hosszabb és főleg teljes értékű tréningeket tarthat. Azon a reggelen fél 7-kor kezdenek és 9-ig tart majd a practice, hogy még azon a napon konditerembe is vonuljanak. Szép lesz.

A fotó az open gym utolsó pénteki edzése után készült, megünnepelendő a kemény felkészülés végét.

Cél a kezdő ötös

A lányok is érzik, eljött az idő, be kell kerülni a csapatba, sőt a kezdő ötösbe. Mert ugyan az UMSL-nél nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi szemléletre, de a játékosok azért már  helyezkednek. Te biztosan játszol majd, azért nem kell mindent rádobni, mintha kedvelne az edző - röpdösnek az ilyen és ehhez hasonló mondatok. Lorka is kapott már belőlük. Egy biztos, ragaszkodnia kell saját stílusához, játékfelfogásához. Azaz, betörni, dobni, akciózni mindenáron. Ha ebből kizökkenne, akkor nem volna önazonos.

Ki fog gólt dobni

Az edző is bíztatja, senki kedvéért ne fogja vissza magát, gyerünk, menjen. Érthető, hiszen befejezte a sulit, így távozott a csapattól a legponterősebb csatár, akinek 11,7-es volt a meccsátlaga volt. Laura 16,3-at hozott össze a WVSU-ban, tehát szükség lesz a ponterős játékára. Arról már nem is beszélve, hogy a házi dobólista 3. helyezettje sincs már a csapatnál, a 4-et pedig tavasszal keresztszalaggal műtötték. Maradt a 10,8-as átlagot teljesítő center, és egy 7,6-os átlaggal bíró irányító.

Az edző viszont idén pozitív szezont és 8-as döntőt vár a tavalyi 11-16-os mérleg után. Ehhez egy ponterős szélsőre égető szüksége van. Mi ugye ismerünk egy ilyet, ráadásul a Tritonoknál játszik. Gyerünk csajszi!

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek