Laura csinált nekem egy másik oldalt, azt is belinkelem, de ezt jobban szeretem. A másik látványosabb, de mégis. Arról már nem is beszélve, hogy a magyarországi keresők ezt jobban kedvelik. Ez csak olyan szolgálati közlemény az elejére, mert ebben a cikkben Laura tévés szerepléséről lesz szó.

Szörényi Laura Csata DSE kosárlabda UMSL

Tegnap, szeptember 14-én volt az állami tévében, az M2-n. Amerikai történetét foglalta össze 6 és fél percben. Fél perccel hosszabban, ahogy az adást tervezték, mert olyan jól beszélt. Ezt a szerkesztő árulta el, tehát nem a kivetített vágyamat írtam ide.

Szörényi Laura Csata DSE kosárlabda UMSL

Külön kérdést kapott rólam is. Igen, apa vezetett rólam egy blogot, tudtam, hogy ezt szereti csinálni, bepillantást adni a kulisszák mögé - mesélte a műsrovezetőknek kicsit megsimogatva az öreg mackót, aki otthonról nézte az adást. Felnőttes mondatok, amelyek toleránsak apja hóbortja iránt. Nagy szó, hiszen végül is az ő bőrét vittem, viszem a vásárra. A többit, amelyet itt már többször megzenésítettem, elmondta az új közönségnek, ezekről röviden.

Miért nem lettél WNBA-játékos, hogyan kerültél ki, mekkora sztárok sportolók odakint?

  • Az iskolában tanultakat szeretné itthon hasznosítani, egyébként is játszik tovább. (Kimagasló fizikai paraméterek is kellenek ehhez a sporthoz, nem csak játéktudás - ezt már én teszem hozzá.)
  • Azt az egyetemet választotta amely igazán akarta őt, ahol sokat játszhatott.
  • Igen, olyasmi mint a filmeken, megismerik őket a kampuszon.

Ennyi hirtelen, a többit megnézheted itt alant.