Laura Amerikája

Mozgalmas, sőt talán túl mozgalmas 10 napon van túl Laura. A karácsony előtti utolsó meccsről ez ugyan nem volt elmondható. Sima győzelem egy általam nem ismert ligában játszó egyetem ellen. NCCAA, ha jól sejtem a katolikus egyetemek számára létrehozott bajnokság. 35 pontos diadal egyetlen hozadéka, hogy mindenki játszhatott és Shawnta lett Lauráék bajnokságában (GLVC) a hét játékosa. Az UMSL-től erre 2013 óta nem volt példa. Nem láttuk a meccset, mert még közvetítés sem volt. Ennyit tehát erről.

Ami a nagy kalandot jelentette az az új autó megvásárlása volt, amellyel Geryékhez (amerikai szülők) mentek - igen, ugye mindenki érti a többes számot - karácsonyozni.

Szépnek, jónak tűnt a kocsi, 2009-es Nissan, tehát szinte új, hogy egy kilométerrel a 320 mérföldes út vége előtt kiforduljon a jobb kereke.

Laura remekül megfogta a járművet, de az bizony ott állt a White Oak Road közepén.

Mit ad isten (ki más, hiszen egy papcsaládhoz igyekeztek) pont Gery jött velük szemben a malőrnél, így hamar tudtak intézkedni. Lényeg ami lényeg, a gombcsukló és a féltengely mondta fel a szolgálatot. Kész csoda, hogy az előtte lévő 529 km-t kibírta. Erről most ne többet, mert azonnal el kezd remegni az ujjam!

Ilyenkor szembesül az ember azzal, hogy miért a legutáltabb foglalkozás Amerikában (is) a használtautó-kereskedő. Autómentő, szerelő, két nap alatt, szombaton is dolgoztak, kész lett a kocsi. Nem volt olcsó, de reményeink szerint a kereskedőn, aki már tud az esetről, be lehet vasalni a javítás költségét.

Mi ebből a tanulság? Annyi, hogy az élettapasztalatot mesékből aligha, kizárólag a való világból szerezheti meg az ember. Laura pedig nagy lépéseket tesz a a felnőttéválás felé.

Meglehetősen gyenge ellenfél ellen játszottak a Tritonok. Idegenbe utaztak, a Culver Stockton volt az ellenfél, ez egy NAIA-csapat. A sima második félidőt követően 38 pontos sikert tudhatnak magukénak a lányok. Azt pontosan nem értem, hogy miért játszanak ilyen gárdák ellen, Laura tippje szerint a pozitív statisztika érdekében teszik. Arra mindenesetre jó volt, hogy gyakorolták az egészpályás letámadást. A csatás pressinghez szokott szemem azért látott hiányosságot, különösen a terelés területén. Na mindegy, ez már túl szakmai lenne.

A lényeg, hogy láttam Laurát járkálni a szünetben.

Óvatosan lépked, nem biceg, de a testtartása nem a megszokott. Kissé előredől, hogy stabilan álljon és ne érezzen fájdalmat. Azt mondja, hogy minden egyes elindulásnál lassan melegedik be a térde. Az izmai, amelyek amúgy is nagyon merevek, inkább összehúzódó állapotban pihennének. Ezen kell változtatni, így az atlétikai edző még a meccsek szünetében is gyakorol vele. Ezt láttuk a közvetítésben.

A karácsony előtt még egy meccs, aztán 12 napos szünet. Ünnepekkel, amelynek programja alkulóban, de ez már nem kosárlabda, így erról egyelőre csak családi körben.

Újra a műtétet végző dokinál járt szerdán Laura. Ez a protokoll része, a sebész elégedett volt azzal a bizonyos bal lábbal. Laura azonban nem egészen. Pontosabban a rehabilitációs tréner szeretne még jobb eredményt. Én nem sürgetem, tudom, hogy mindenhez idő és kitartás kell. Ebben nincs hiány Laura részéről. Miközben vizsgázik, minden nap eljár a speciális edzésekre és végzi a "házi munkás" gyakorlatokat is. Apró öröm, hogy már combizomból fel tudja emelni a lábát.

Hétvégén egyébként meccs, kétórás buszozás és már Laura is utazik a csapattal. Ugyan az orvosok nem ezt tartják a legjobb rehabnak, de a léleknek jót tesz. Apropó lélek, azt tartják, hogy minden a fejben dől el. Volt korábban egy lány, aki hónapokkal a sebészeti beavatkozás után sem tudta behajlítani a lábát. Aztán egyszer bódításban vizsgálták meg, mert nem értették a dolgot. Akkor minden tökéletesen ment, azaz mentális oka volt a nyújtott lábas sántikálásnak.

Laura most második a rehabilitációs tréningen részt vevő 4 lány közül ami a gyógyulást, a mozgást illeti. Azt pedig tudjuk, hogy egy csatás sosem akar második lenni, hajrá lányom, just do it!

Azt már a korábbi tapasztalatom is sejtette, hogy más lehet élőben a Tritonok gárdája, mint a streamen keresztül. Csütörtökön Zsuzsa látta őket játszani, ráadásul győztes meccsen, szerinte egész lendületes volt a játék. A mérkőzés apró, de számunkra fontos eseménye volt, hogy Laura leülhetett a cserepadra.

A mérkőzés hőse Shawnta volt a maga 15 pontjával.

Melegítőben, óvatosan eligazgatva a bal lábát, de már ott volt. Ahogy ez a fenti fotón is látszik. A meccs előtt az edzők nagyon örültek ennek, Katie egyenesen odáig ment, hogy ő, azaz Laura a csapat kabalája, ha ott van velük, akkor nyernek. Így is lett. A harmadik negyedben egy parádés 5 perccel eldönteni látszottak a Jewels elleni találkozót, hogy aztán szintén 5 perc alatt a frászt hozzák ránk. 

A 4. megyed elejei 17 pontos előny a 36. percre 4 pontra olvadt úgy, hogy 6 percen keresztül nem sikerült mezőnykosarat szerezni. A végén azonban az iránító bepöttyingetett néhány büntetőt, egy hármas is beesett, így 57-50 lett a vége. Én pedig elégedetten konstatáltam, hogy Zsuzsát és Laurát is láthattam a közvetítésen keresztül. Laurának ez a "cserepadozás" különösen fontos lépés volt a gyógyulásában.

Fogom vissza, de ő megy előre. Dühös, ha más mintha gyorsabban gyógyulna. Hajtja a szobabicajt, eldobja a mankót, saját lábán közlekedik. Mintha a pályán lenne, ott sincs számára lehetetlen. Hogy ezek apróságok volnának? Igen, ha nem 8 napja lenne túl egy rutinnak számító, de közel sem könnyű műtéten. Apropó műtét. Tessék megnézni a fotót és máris mesélek róla.

Az a szép hosszú heg nincs varrva. Ragasztva van, ez egy viszonylag mondern eljárás, főleg esztétikai oka van, igaz különpénzbe kerül, de úgy tűnik, hogy a csapat gólfelelősének ez is jár.

Mint már írtam, a lórugásos fájdalomcsillapítót elhagyta, de antibiotikumot még péntekig szednie kell. Vérhígítót nem kap, az amerikaiaik az aszpirinben és a speciális harisnyában bíznak. Amúgy az aszprin is lassan a múlté lesz.

Laura persze már menne, haladna és közben aggódik a lábán lévő foltorgia miatt. Nyugi, az én lábam ennél sokkal csúnyább volt - nyugtatott egy magyar focistalány, akinek "csak" porcműtétje volt. Köszi Lili, jól jöttek a bíztató szavak. 

Ma ebédelni mennek, búcsúebéd, hiszen Zsuzsa lassan elvégezte dolgát St. Louisban. Köszönöm! Este meccs, amelyen már Laura is ott lesz a csapattal. Jelenlétével és hasznos tanáccsal segítheti őket. Rájuk fér a legutóbbi két zakó után.

Simogatni kellett kedd éjszaka Laura lelkét, mert már "nagyon unja" a sérülését. Pontosabban azt, hogy mankó vagy másvalaki segítségével jár. Ennek ellenére vagy éppen ezért becsülettel csinálja a rehabilitációs gyakorlatokat. Az kedvetlenítette el, hogy egy 3 hete műtott focista lány, már futni is tud. Ő azonban ritka kivétel, mert egy hasonló időben megsérült labdarúgó a fájdalmától lényegében nem tud a lábára állni. 

Apropó fájdalom! Laura már nem szedi a lórúgásszerű fájdalomcsillapítót, (ennek kimondottan örülök), és ezzel nagy meglepetést okoz a többieknek.

Nagy szám ez, mert Laura gyógyulni akarását mutatja.

Ő ugyanis eddig a legkisebb fejfájás esetén is piruláért kiálltott. Most nem, most javulni akar. Érezni, hogy mit bír, enged a lába. Nyugtatom, csitítom, fogom vissza, hogy mindent csak mértékkel, a tökéletes lábhoz idő, szorgalom és türelem szükséges. A kapkodás biztosan nem segít. Utána viszont jobb lesz, mint valaha.

Ma, azaz szerdán mennek a dokihoz, utána okosabbak leszünk. Az ő szava dönt a további kezelésről és arról, hogy milyen állapotban van az a fránya bal láb. Ránézésre nekem tetszik, olyan "hős" foltos, azaz kék-zöld. Ezt erősítette meg egy profi magyar női focista is, akinek megmutattam Laura balosáról készül fotót. Szerinte szép és örüljön, hogy így néz ki, sokkal rosszabbakat látott eddig. Reméljük, hogy egy focista ért hozzá!

Tudom, az ott Amerika. Tudom, az ott egy gazdagabb ország. Tudom, Laura élsportoló. Tudom, drága az amerikai egészségbiztosítás. Tudom, de nem értem! Azt, hogy a magyar egészségügyben gyomoridegem támad, ha orvoshoz kell fordulni. Félek, hogy mi az elvárás, ami az orvos zsebét illeti. Kihez kell fordulni,  hogy valóban odafigyeljenek az emberre. És egyáltalán, valóban megkapom-e a lehető legjobb ellátást. Megannyi gondolat, amely Laura műtétje miatt kavarog a fejemben. 

A sérülés szombaton történt, azonnal érkezett a rehablitációs tréner a gyorssegítséggel. Hétfőn irány az orvos, kedden MRI (nem röntgen meg ultrahang), szerdán diagnózis és a műtéti időpont. Ha már időpont, nem diktátum, hanem egyeztetés után jelölik ki, Zsuzsa repülőjegyéhez igazodva.

A műtét napján autó az apartman előtt, a helyszínen a  szükséges adminisztráció, a műtét érthető és pontos ismertetése, az előkészítés. Percre pontosan érkező orvos, hogy másfél órával később személyesen tájékoztatassa Zsuzsát a beavatkozásról. Nem elrohanva, két mondatban, hanem fényképpel a kezében, kellő türelemmel magyarázva az angolul közepesen tudó hozzátartozónak.

Az előzetesen jelzett 4 óra után, (nem fekszünk feleslegesen a kórházban), autó a klinika előtt, irány vissza Laura apartmanjába. És még mindig nincs vége, pár óra múlva megérkezik a kórház ápolója, hozzá a lábmozgató hightech kütyüt, hogy másnap újra meglátogassa a gyógyszerekkel. Két vizit van a díjban, pontosan annyiszor jönnek, kedvesen, mosolygósan, tárgyilagosan. Miközben az egyesülettől két edző is azonnal kezelésbe veszi Laurát, az egyik a sérült lábát, a másik az egészségeset.

Mindezt a hálapénzre (szerintem nem is értenék, hogy mi az) utalás legkisebb jele nélkül.

Sőt, azt érezni rajtuk, hogy örülnek, ha segíthetnek. Holnap, azaz kedden jönnek mégegyszer, elviszik a csodamasinát, mert utána már jön a biciklizés időszaka. Ahogy azt a rehabilitációs terv előírja.

Teszik ezt egy idegennel, egy nem amerikaival, aki "csak" a csapat alapembere. Érdekből vagy másért? Nem tudom, azt azonban igen, egy sérült játékos számára nincs nagyobb erő, mintha azt látja, mindenki azért van, hogy ő újra pályára léphessen.

Mindez egy nagyon tehetséges magyar játékos esete okán jutott az eszembe. Az ő kálváriája február óta tart. Hasonló sérülés után hónapokig töprengtek, hogy melyik orvoshoz volna érdemes fordulni, mi a pontos diagnózis, mikor lehetne a műtét. Most már legalább túl van a beavatkozáson. Talán már a rehabilitációs edzéseket is látogatja. A késlekedés miatt, ha jól számolom, másfél szezont kell kihagyjon. Ezt Amerikában nem engedhetnék meg maguknak, sem a játékos, sem a klub, sem az egézségügyi rendszer. Ennek ugyanis ára volna, több kerülne, mint amennyibe az amúgy valóban drága egészségbiztosítás. A rendszerbe vetett bizalom veszne el.

De apaaa!!! Eddig el nem tudtam volna képzelni, hogy ez a 8000 km távolságból érkező lánygyermekes leszúrás milyen kedves lehet nekem. Tök mindegy, hogy miért utasított rendre Laura. A lényeg, hogy leszúrt, mert valami "butát kérdeztem". Magyarán visszatért a normális kerékvágásba az élete. Azt leszámítva, hogy van egy baromi nagy kötés a lábán, és minden nap egy high-tech gép segítségével 6-8 órán át lábgyakorlatokat végez az ágyában. Ilyen a napirend egy "finom" keresztszalag operáció után.

A csapat előtt is le a kalappal, a közösségi oldalukon imádkoztak a sikeres műtétért. Eddig az ilyenen mosolyogtam volna, de most átérzem ennek a fontosságát. Azt, hogy egy közösség gondol rá.

Az amerikai szülei is írtak neki.

Ők is hálát adtak istennek, hogy sikerült az operáció és megalapozott remény van a felépülésre. Úgy fogalmaztak: alig várják már, hogy ismét a pályán láthassák. Én ennel sokkal óvatosabb vagyok. Időben legyen a pályán. Végezze el a rehabilitációs feladatokat - tök becsületesen nyomja eddig - és utána jobb lábat kap, mint volt. Valahogy úgy, ahogy Luke-nak új kezet varázsolnak a Star Wars 5. része végén. A 6-ban pedig miszlikbe kaszabolja fénykardjával az ellenfeleket. Mondtam már, hogy szeretem a Csillagok háborúja történeteit? Gyerünk Laura, az Erő veled van!