Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés


Csinosan

A sportolók számomra mindig sportolók maradnak. Tudom, ezen többen megütköznek, de ez van. A küzdelmük, a teljesítményük mindig lenyűgöz, így elfelejtem, hogy ők azért nőcik. Pontosabban, akik inkább nőcik, azok számomra hobbi pattogtatók. Ezzel sincs semmi baj, csak más kategória.

Amikor azonban sportbál van, akkor revidiálnom kell álláspontomat. Vagyis rádöbbenek, hogy az álomvilágom kissé hamis. Igenis csinos lányok izzadnak a pályán. Olyanok, akik majd meghalnak a győzelemért, és rogynak le a padra kimerülten egy kemény meccs után. 

Louies-estét tartottak a minap a Tritonoknál. Az iskolai sportdíjakat adtak át. Lorkát is nevezték az egyikre, erről már írtam, valamint különböző, számunkra nehezebben értelmezhető társadalmi kitüntetéseket osztottak még ki. Pl. legjobb közösségszervező, vagy valami ilyesmi. A kosárcsapat végzős csapatkapitánya kapta ezt meg.

Mindezt azért írtam, hogy a fenti két képet kitehessem. Tudom, súlyos elfogultság vezérel, de szerintem a csiniversenyben is az élmezőnyben végzett a gyerkőc. És akkor még visszafogott voltam...

Tovább


Egy kis elismerés

Elismeréseket adták át a hétvégi UMSL-banketten. Ha jól értettem, akkor sportolóknak volt egy fogadás. Lorka egy apró elismerést zsbelhetett be, nevezték az év másodéves női játékosa díjra. Magyarán benne volt az első háromban. Végül második lett, így tényleges plecsni nélkül maradt.

Olyasmi ez, mint az Oscar, egy picit lehet profitálni abból is, hogy forog a neved, megismernek a kampuszon. Mint már többször írtam, Amerikában nagy becsben tartják a  sportolókat, hiszen sokat költenek rájuk, és öröm, ha dicsőséget hoznak az egyetemnek.

Tovább


Három Alex és egy Kyra

Két kicsi, egy nagy és egy nagyon nagy - így jellemezhetők azok az újoncok, akik hivatalosan is aláírtak a Tritonokhoz. Laura sem tud túl sokat róluk, igaz az egyikőjük már volt edzésen.

Ő Alex Specht, egy 190 centi magas center, aki, ha szembe áll a gyűrűvel, akár a hármast is eldobja. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak úgy elhajítja a labdát, hanem be is talál a gyűrűbe. Az már egy másik kérdés, hogy a palánk alatti pozíciófogása még középiskolás. Magyarán itt még sokat kell fejlődnie.

A másik lány kb. 182 centi magas, ránézésre ő is még középsulis kosárlabdát játszik, de van érzéke a lepattanókhoz. Jó helyre áll, ügyesen nyúl a labda után, és nem is ütik ki a kezéből. Támadni is tud, a 3 perces videón amit róla láttam jó ütemben csinálta az üresbefutásokat.

A két kicsit még nem tudtam igazán feltérképezni. Ők 170 centi alattiak. Az egyikőjük erőssége a hármasok elsüllyesztése, legalábbis statisztikája erre utal. A másikról már találtam videót, ügyesen lop labdát, de kicsit komótos a mozgása. Ráadásul egy olyan középsuliból jön, amelyik 4000 feletti ranglista-helyezéssel zárt 2017-ben.

Szó van még 2-3 játékos leigazolásáról, ketten a divízió I-ből jönnének, de igazából ez csak akkor biztos, ha már bejelentik a szerződtetésüket. Addig pedig még hónapok telhetnek el. Lorka szerint szükség volna még egy labdalopó, emberfogó szélsőre, és egy fizikálisan erős, de már érett kicsatárra. Ha ők is csatlakoznának az UMSL-hez, akkor akár egy gyűrűről is álmodhatnának a Mississippi-parti félistennők.

Tovább


Tyúkanyó

Ezt ezt is mégértük!

Vigyázz rájuk, tanítgasd a fiatalokat, és határozottan, nagy hangon igazítsd el őket! - ezt kérte az edzői stáb Laurától az érkező újoncokkal kapcsolatban a következő szezonra. Kedden volt ugyanis a szezonzáró és egyben előremutató nagy személyes elbeszélgetés a Tritonoknál. Megfogalmazták az egyéni elvárásokat, de még előtte elemezték az idei teljesítményt. Lorka jól vizsgázott. Rendkívül elégedettek voltak vele. Kiemelték küzdeni akarását és, hogy soha, semmilyen körülmények között nem adja fel. Mindig nyerésre játszik és ő akar lenni a legjobb. Ezt Amerikában nagyra becsülik, sőt azt is, hogy nincsenek kételyei a pályán. Bocsi, a never hesitationt így fordítom le.

Célokat is tűztek ki számára: fizikálisan akarják fejleszteni, mert bár megfelelően gyors, de a robbanékonyságát fokozni akarják és pár kiló izmot is rápakolnának. Ennek az első jeleit már láttuk,

vádlija és hátsó combizma már "puklizódik", ami egy nőcinek kicsit meghökkentő, de egy sportolónak dicsőség.

Még egy kis váll és bicepsz hátra van:) Azt mondják, a kontaktoknál ez nagy előnyt jelent majd. This is America!

A csapatcélokat még nem fogalmazták meg, hiszen nem zárult le a toborzás. Hét új lány fotója került fel a stáb szobájának falára. Azaz nem zárható ki, hogy jövőre 14-en lesznek a csapatban. Hoznának egy fiatal centert és egy 185 centis erőcsatárt, valamint egy 177 centi magas, erőteljes, de kissé lustának tűnő szélsőt. Az utóbbi egy divizió I-es csapattól érkezne. A többiek kicsik és nagyon fiatalok, 18 évesek, azért várna Lorkára a tyúkanyó szerep. Ahogy én látom, a távozó Birdöt pótolnák és a tavaly nagyon lyukas 4-es posztot töltenék fel. Dícséretes törekvés.

Az erősítéseket elemezve Laura nem zárta ki, hogy akár a bajnoki döntőért is mennének a következő szezonban. Ez a mondat részéről nem meglepő, hiszen az edzői is megállapították, mindig nyerni akar. Egy különleges gyűrű pedig szépen mutatna az ujján.

Tovább


Kikapott a UCONN

Miközben javában tombol még a spring break, azaz a tavaszi szünet a kisasszony üznetet küldött: láttad, hogy kikapott a UCONN? És azt is, hogy miképpen? Neeeem! Irtam a választ, hiszen ma akarom megnézni (10 dolláros napijeggyel), de ez egy mellékszál. A lényeg, hogy bő egy hét dőzsölős lazulás után ismét a kosárlabda felé fordult Lorka figyelme.

Elvis városában, Memphisben, New Orleansban és a biloxi tengerparton múlatták amúgy az időt. A négy fekete (Bird és tesói valamit Paige) és az egy fehér lány (Lorka) vélhetően nagy feltűnést kelthetett a porhomokos tengerparton.

Erről ugyan már tettem említést, de a feketék (nem sértő, nyugi) emberileg hamarabb befogadják a külföldi fehér csapattársat, mint a keep smile-ingos fehérek. Erről talán a 4 éves amerikai kaland végén majd írok egyet, addig gyűjtöm az ezzel kapcsdolatos impulzusokat.

Amúgy még 4 hét suli, hogy a májusi vizsgaidőszak után már a másodikon is túl legyen a gyerkőc. Idén már nagyon nagy lány lesz. 22 éves, de a szülők pont úgy várják majd május 15-én a reptéren, mintha egy kicsi baba térne vissza. Mit nekünk még 6 hétvége!

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Legfrissebb bejegyzések

2017.04.30.
2017.04.12.
2017.04.02.

Utolsó kommentek