Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


A szürke új cipő

Ez a háromnapos ünnep jó lehetőség arra, hogy bepótoljám a múlt hét apró érdekességeit. Például, hogy megjöttek az új futócipők. Szürkék és ebben kötelező edzeni. Ok, fogalmazhatunk úgy is, hogy elvárt.

A fotó az egyik reggel készült, még szürkületben, hiszen az edzés 7.30-kor kezdődik. De visszatérve a kötelező kérdéséhez. A felszerelést, amit kapnak, egy szerződés aláírása után veszik birtokba. Ebben vállalják, hogy ezekben a cuccokban jelennek meg a csapat hivatalos rendezvényein és nem adhatják el.

Ez utóbbi, bár evidensnek tűnik, azért jutott az eszembe, mert láttam már magyar válogatott felszerelést civileken. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy ezeket boltokban is lehet kapni pontosítok. Olyan felszerelést láttam már civileken, amelyeket nem kereskedelmi forgalomba szántak. Ennyit az értékekről, szemléletről és közösségi szellemről.

Tovább


Újra otthon

Kentucky, azaz Marciáék jelentik most az otthont. Amerikában hosszú hétvége van. Hétfőn munkaszüneti nappal, így Laura kiszabadulhatott a campusról.

Csapattársainak egy része Kentuckyból, a szomszédos államból származik, így péntek délután autóba ugrottak és mindenki elindult haza.

Nagyon izgatottak voltak a lányok, én is egy kicsit - mondta Lorka hajnalban a telefonba, ezzel egy kis gumót előidézve a szülői torkokba. Hát igen, az otthon most neki Stamping Ground, az amerikai szülei háza.

Mamája az autópályán várta a magyar nagylányát, kedvenc csemegéjét vitte neki. Thnx Marcia, hogy mamája vagy helyettünk is!

Ez az a csemege, amely az amcsik szerint nagyon health-i. Karamellába mártott cukros alma. Hmmm, nekem legyen mondva, de a Lorka nagyon szereti.

A hétvége remélhetőleg vidámságban telik, Lou vakargatásától

az elengedhetetlen shoppingoláson át egy focimeccsig. Igen, Iman barátnője egy jeggyel kecsegteti az évadnyitó UK kick offra. Tiszta Amerika, de ha egyszer így mondják, akkor olyan jó arcoskodni vele. Ha már a lány 7600 kilométerre van, akkor mi itthon is amerikanizálódunk egy kicsit.

Tovább


Erősítés a köbön

Mi is kerestük egy darabig a gyereket. Aztán meglett. Ott van hátul, lila tornacipőben. Azt mondta, hogy nem volt gond ez a gyakorlat.

Tovább


Laura ránk ijesztett

Két hét nagy idő egy távkapcsolatban. Különösem, ha a gyerkőc már egy napja nem hív fel. Kurta üzenetek jönnek: jól, nincs baj, aha. Mondjuk én egy nyár alatt beszéltem ennyit szüleimmel amikor még csak vezetékes telefon volt.

Értem én ezt, és egy picit pironkodom 22 évvel ezelőtti önmagamon is, de most hiányzik a hangja. A jól vagyok, igen voltam ebédelni, játszottunk, fura volt, hogy a bóják védekeztek, nem papa a súlyzózást is bírom a feketékkel, Krisztáéknál volt keményebb gyakorlat is. Mindezt nem egy szuszra kapjuk meg szombat este, hanem 10-15 perc alatt a kissé akadozó Messengeren. Apró kapcsolati örömfoltok 24 óra után. Örül neki az ember. Közben meg a frászt hozza rám az ilyen fotóval:

Különösen, hogy reggel találom meg a Messenger-üzenetben. Ráadásul minden kommentár nélkül. Ilyenkor nyugtatom magam: a profi amerikai izülethűtős jegelési módszer lehet. Tornatermi gyakorlatokban nem sérülhet meg.

De akkor mi történt?

Papa, nagyon jól tudod, hogy ha játszunk, akkor nagyokat szoktam esni, beütöttem a térdem, pont úgy, mint a Csatában - érkezik aztán este a 88 százalékban megnyugtató válasz. A nincs baj? kérdésre, már a témát lepattintó ugyan már a felelet, ne ragozzuk túl toldalékkal.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy a gyönyörű padlók Amerikában miért olyan kőkemények. Így volt ez 3 éve is, akkor hajlandó volt térdvédőt felvenni.

Mindez azonban apróság és már vasárnap reggel ugrom a képernyő elé, keresvén a hírmorzsákat.

Lábnak tehát semmi baja, a hegy pedig nem szalad el, csak segít a lányoknak erősnek lenni. Este pedig jöhet az újabb történet az amerikai "hegyi levegőről".

Tovább


Tanulás first, de legalábbis nagyon fontos

A sportösztöndíjasokról könnyen gondolható, hogy a tanulás nem igazán fontos számukra. Azt nem tudom, hogy a csúcssportolókat foglalkoztató kiemelt egyetemeknél miképpen van, de a WVSU-nál a tanulásra is figyelnek.

Alapozási időszakban ugyanis az edzések egy részét megosztva tartják. Akiknek délelőtt van órájuk délután gyakorolnak és persze fordítva. Az edzésmunka ugyanaz, de ez természetes.

Apró érdekesség, de szülői szemmel megnyugtató, hogy itt nem csupán izomagyfejlesztés folyik.

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Utolsó kommentek