Fura meccseket játszik Laura a magyar NB I/B-ben. 18 év alatti fiatalokkal van egy csapatban, akiknek a fele a felnőttek között készül, a többiek, egy másik edzővel, a korosztályos csapatnál. Köztül Laura is. Összeszokott gárdáról tehát nem beszélhetünk, ahogy egységes csapatról sem. Nem a lányokkal van a gond, mert többségük nagyon jó, sőt 2-3-an, talán 4-en is NB I-esek lesznek. Játékrend, kohézió, taktika, csapatszellem - ez hiányzik, hiszen ennek a csapatnak, az amerikai egységhez képest, más a feladata. Vagy legalábbis úgy tűnik.

Csata DSE Ajka kosárlabda

Sebaj, játszik amennyi jut neki, hajigálja a hármasokat, az Ajka ellen pl. 7-ből 4-et vert be. Ez egyébként egy Hepp-kupa mérkőzés volt, amelyet technikai vezetőként 21 óra alatt szervezett le. Mármint biztosította a körülményeket az ellenfél fogadására.

A meccset simán nyerték, 80-51,  ami azért érdekes, mert a fiatalok pont az Ajkától kaptak ki a tavalyi kupadöntőben. A győzelemmel a legjobb 8 között vannak, a cél pedig a Final Four, amelyet remélhetőleg a Csatában rendeznek meg. Ha pedig így lesz, akkor egy kupasiker is jól jönne. De ennyire ne szaladjunk előre, hiszen még a sorsolás sem készült el, bízunk benne, hogy megfelelő ellenfél érkezik!