Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


Ilyen a mínusz 20 fok Saint Louisban

Laura, küldj egy fogvacogtató fotót lécci, hogy tudjak írni róla - kértem a lányom ma délután. Apa, se jég, se hó, a suliba pedig nem kell bemenni, így még nem láttam az egyetemi tavat - jött a válasz. Ebből persze az kiderült, hogy suli nincs, az egész városban fagyszünet van. Az edzés azonban nem maradhat el, ahogy a holnapi meccs sem.

Azért jött egy "hideg" fotó, amelyen gyönyörű az ég, de olyan száraz a levegő, hogy még dér sincs a füvön. Íme!

UMSL  hideg  fagyDe visszatérve a kosárlabdához. A legutóbbi csodagyőzelem után újabb bravúr kellene. Hazai pályán egy elvben verhető csapattal játszanak majd, de az idei szezonban már le sem írok ilyet. Ha Laura a szombati elánnal tud a pályára lépni (18 pont), és csak egy kicsit állít a dobásán, akkor van esély. Akkor pedig két bajnokit nyernének egymás után. Ilyenre még nem volt példa az idei szezonban.

UMSL  hideg  fagyJa, és holnap már csak mínusz 3 fok lesz. Az is valami.

Tovább


Micsoda első negyed után!

Az megvan, hogy elveszted az első negyedet hazai pályán 20-4-re? Eddig ilyet még nem láttam a Tritonoktól, most ez a csúfság is megesett. Már ekkor egyértelmű volt, hogy a lányok kezét jégbe mártották a meccs előtt. Semmi nem ment be.

A második negyedben Laura kozmetikázott valamit az eredményen, szerzett 8 pontot,

de a dobószázalékra még mindig a siralmas jelző illett. 28-20-szal mentek szünetre a Maryville ellen.

UMSL  Maryville

A harmadik negyedben folytatódott a jéghideg kezek meccse. A 26. percben még mindig csak 24 dobott pontnál jártak a hazaiak. Az amerikaiakra azonban jellemző, hogy ilyen helyzetben sem adják fel. Bűn rossz játékkal a negyed végére visszaküzdötték magukat mínusz hatra. Ez arra volt elég, hogy 30 perc után legalább a csodában lehetett reménykedni.

A csoda pedig bekövetkezett. Ezúttal nem a jégen, hanem a parketten.

Laura 18 pontjával, 6 lepattanójával és 2 gólpasszával

két ponttal megnyerték a mérkőzést. Mint falat kenyér kellett ez a győzelem, amelyet akár menekülésnek is felfoghatunk a rájátszás felé.

Tovább


Kiváló hely az egyetemi rangsorban

Kimondottan eredményes egyetemre jár Laura St. Louisban. Az UMSL 29. lett a legkomolyabb egyetemi rangsort adó U.S. News and World Report lap listáján. Az online képzésről van szó, amelyet külön rangsorolnak, hiszen egy viszonylag új képzési formáról van szó. 

367 suliból a 29-nek lenni Amerikában jó dolog.

Laura amúgy kedveli az online órákat. Személyre szabott feladatokat kap az ember, mindegyiket elbírálják, intenzív a kapcsolattartás a tanárral, aki mindig egyértelmű visszajelzést ad. Erre a lányomnak szüksége van. Ráadásul tanulmányi sikereket is bezsebel.

Osztályzatai alapján télen benne volt a 43 legjobb sportoló között.

Ők A-s, azaz 5-ös osztályzatot szereztek. Több száz sportoló közül ez remek eredmény.

UMSL  U.S. News & World Report

A lényeg, hogy pont tegnap beszéltük, elkezdte megoldani a következő félév első online-feladatait. Azaz előre tanult, mert érdekli és jól esik többet tudnia. Hát így változik a világ, gimnazista énje nagyon meglepődne ezen.

Tovább


Laura 15 pontja is kevés volt

A bajnokság egyik leggyengébb csapatától kapott ki az UMSL úgy, hogy 6 perc után 17-8-ra vezettek és azt hittem, hogy egy könnyű meccset látok majd. De nem. A csapat eddigi legjobb dobóját 15 perc játék után két technikaival kifújták. Az ellenfélnél pedig egy 160 centis lány 29 pontot dobott úgy, hogy 14 büntetőjéből 13-at értékesített. Egy ilyen pici játékos kapott ennyi dobófaultot. Hihetetlen. Amúgy nem a bírók voltak pocsékok, hanem a Tritonok védekezése volt kritikán aluli.

Laura 39 percet volt a pályán, 15 pontot termelt, 4 lepattanóval és 1-1 gólpasszal és labdaszerzéssel.

Régebben, ha ponterősen játszott, akkor elnéztem egy-egy vereséget, de a mai csapatjáték fájdalmas volt.

UMSL  Quincy

A védekezés mint a szita, a támadásra pedig össze-vissza futkosás és bántó ügyetlenség volt jellemző.

Húsz eladott labda, mi van?!

Azt hiszem most lehet lemondani a rájátszásról (Amerikában ez nem szokás), és ha csak így tudnak játszani, akkor nem is érdemlik meg a bónuszmeccseket.

Tovább


Nem hozott sikert az új cipő

Ismét fura mérkőzést játszottak a Tritonok. A Bulldogok otthonában végig az ellenfél vezetett, pedig semmi különöset nem csináltak, de azt kiválóan tették. Főleg a hárompontosokat dobták elsőrangúan az első félidőben és ez ellen nem volt ellenszer. Ugyan a harmadik harmadban 4 pontra sikerült felzárkózni a szünetbeli mínusz 13-ról, de ezzel el is fogyott a puskapor.

UMSL  Truman

Laura új cipőjében kezdett, de az első félidőben semmi sem akart sikerülni. Pontatlanok voltak a dobásai, az egy lepattanó és szerzett labda aligha vigasztalta.

A második félidőben aztán sikerült pontot szereznie, de a mai napon nem volt elég meleg a keze.

Végül 7 ponttal, 2 labdaszerzéssel és 3 lepattanóval zárt.

Több szót kár vesztegetni erre, az 5 ponttal elvesztett találkozóra. Megmutatta, hogy idén miért gyenge az UMSL. Erősebb csapat ellen, a Truman második az idei bajnokságban, aligha várhatunk tőlük bravúrt, pedig igazából nem kellene sok hozzá.

Tovább


Csoda Lebanonban, avagy egy varázslatos feltámadás története

A Tritonok idén nagyon fura játékot játszanak. Másfél negyed alatt összeszednek 10-15 pont hátrányt, hogy szenvedjenek annak ledolgozásáért. Ez a játék többnyire arra elég, hogy megközelítsék az ellenfelet. Így volt ez a McKendree elleni idegenbeli mérkőzésen is. A hazaiak elmentek 14 ponttal és csendesen csordogált a meccs a 4. negyedig. Ekkor kisebb csoda történt. 6 perccel a vége előtt csak 2 pont volt az UMSL hátránya. Sőt, 40 másodperccel a vége előtt 5 ponttal mentek a Tritonok, amely előnyt megőriztek a végéig.

Laura 30 perc alatt 12 pontig, 2 lepattanóig és 1 gólpasszig jutott.

Végre annyit játszott, bár csak harmadik csere volt, amennyit tudása alapján megérdemel. Jöttek a betörések, a kiharcolt faultok. Még egy kicsit igazítania kell az irányzékán és újra rendszeresen elvárható lesz tőle a 10 pont feletti teljesítmény.

UMSL  McKendree

A győzelem, mint falat kenyér kellett a már-már apátiába süllyedő Tritonoknak. Itthon talán így lenne, de ez Amerika, ahol soha, senki, semmit nem ad fel. Ahogy Laura is keményen dolgozik az őt megillető helyért a csapatban. Jó úton halad.

Tovább


Új fotók Lauráról, találtam rajtuk valamit

Idei fotókat töltöttek fel a Tritonok honlapjára, így Laura is kapott frisseket. Néhány biztosan nem tetszik neki, bár szerintem csak az elszántságát mutatja, tehát nekem nagyon rendben vannak. Van azonban egy, amely beszédes.

UMSL Szörényi Laura

Ezen a képen látszik, hogy minden félelem nélkül, lendületesen tör előre. Az avatott szem azonban azt is észre veszi, hogy a bal lába vékonyabb a jobbnál. Pont erről beszélgettünk a legutóbbi meccs után.

Több betörésénél ugyanis nem fújtak faultot.

Szerinte legalább 4 egyértelmű szabálytalanságnál maradt el a sípszó. Aztán arra jutottunk, hogy az ugróláb nem elég erős, mert nem úszik kellő ideig a levegőben. Ez pedig azért gond, mert így nincs elég idő igazítani a mozgáson és a repülés is több dinamikát sugallna a bírók felé.

Azóta megkereste a rehabilitációban is sokat segítő erőnléti edzőt, remélem kitalálnak valamit. Bízom az elszántságában, mert érzi, hogy a lelke, a tudása, a lába már viszi, csupán egy kis plusz hiányzik a még eredményesebb szerepléshez.

UMSL Szörényi Laura

Laura autója a hóban. 13 órája havazik St. Louisban

Amúgy a szombati meccs a havazás miatt elmarad, vasárnap pótolhatják, ha az időjárás is megengedi.

Tovább


13 pont Laurának, de vereség egy gyenge csapattól

Az egyik leggyengébb csapat ellen játszott az UMSL. Azzal a gárdával, amely ellen az eddigi egyetlen bajnoki győzelmüket aratták. Most sima vereség lett a vége. A játék képe alapján nyugodtan írhatom, idén nem lesz rájátszás.

Laura azonban végre 23 percen át úgy játszott, mint 2 éve. Három hárompontosa is beakadt, ezekkel a dobásokkal a második negyedben még vissza tudta hozni három pontra a Tritonokat, de utána a centereik esküdt ellenségeivé váltak a gyűrűnek.

Laura 13 pontot, 2 lepattanót és 2 szerzett labdát tudhatott magáénak.

A negyedik negyedben eléggé magára hagyatva küzdött a gyerek és olykor hibázott. Négy perccel a vége előtt a cserepadon találta magát. Úgy gondolták, hogy nélküle tudják behozni a 12 pontos hátrányt. Maradjunk annyiban, hogy nem sikerült.

Tovább


Kiélezett meccsen ismét vereség

Egy labdán múlt, de megint kikapott az UMSL. Másfél perccel a vége előtt még 2 pont előnye volt a Tritonoknak, de a végjátékban a gyengén védekező centerekről sikerült 4 pontot szereznie a GLVC egyik élcsapatának, a Southern Indianának. 62-60 lett vége.

Laura a statisztika szerint 18 percet volt a pályán, de a mindig precíz amerikaiak csúnyán elmérték az időt. 10 percnél kevesebbet játszott. Végül is mindegy, mert mindössze két eredménytelen kísérlete volt.  Azt látom, hogy nagyon keveset jut el hozzá a labda, így pedig nehezen tud a saját ritmusában és stílusában játszani. Van ilyen, kb. 10 évvel ezelőtt a serdülőben is átélt egy gyenge évet, ezúttal is túljut majd rajta.

Tovább


Kemény meccs egy élcsapat ellen

Az első igazán komoly mérkőzése volt a Tritonoknak a GLVC-ben. Az jó, de talán nem legjobb Bellarmine érkezett vendégségbe St. Louisba. Fontos lett volna győzni, mert ez elhelyezte volna az UMLS-t az idei bajnokságban.

32 percig bírták a hazaiak, ekkor elfogyott a játékuk és Laura sem tudott segíteni. Mivel hektikus módon kerül a pályára, ezért nehezen melegszik be. 4 perccel a vége előtt már 6 ponttal ment az ellenfél, de ekkor Laura megrázta magát, majd jött még egy dupla Arieltől és már csak 2 pont volt a hátrány 50-48-nál.

UMSL Bellarmine

Sajna 8 másodperccel a vége előtt a vajkezűnek nem mondható Triton-center kihagyta mindkét büntetőjét és ez megpecsételte a csapat sorsát.

Laura végül 19 perc játék után 5 pontig, 2 lepattanóig és 1 gólpasszig jutott.

A mérkőzést, némi büntetőzés után, a Bellarmine 54-50-re nyerte meg.

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Utolsó kommentek