Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


Verseny lesz a hétvégén

Laura futni fog. Sokat, 3 mérföldet. Ennyi ugyanis a cross country verseny távja. A kérdés már csak az, hogy miképpen került be ebbe a csapatba. Ehhez szükség van egy kis magyarázatra.

A WVSU-n a labdajátékokra helyezik a hangsúlyt női vonalon. A teniszezők 5 külföldivel állami bajnokságra törnek. A softball ebben az államban kiemelt sport és "mi" is jók vagyunk. A röpiseknél is cél az állami döntő (bocsi a lebonyolításukat nem ismerem). A kosárlabdát pedig most akarják ismét felemelni, a cél a bajnoki Final Four. Ennek érdekében igazolták Lorkát és még két kimondottan ügyes lányt.

Cross Country versenyre készülve

Akkor most mi ez a terepfutás? Az NCAA szabályai szerint ahhoz, hogy valamely egyetem indulási jogot kapjon a bajnokságokban legalább 5 sportágban kell versenyezni. A WVSU-n a terepfutás az 5. sportág. A csapat tagjai között két "profi", azaz sportösztöndíjas van és öten a kosárcsapatból. Közülük hárman akár terepfutóként is megállnák a helyüket. Lorka "pechje", hogy a kosárcsapaton belül ő az ötödik legjobb középtávú futó. Amúgy fenét pech, büszke vagyok rá.

Hétvégén verseny

A lényeg, hogy szombaton Kentuckyban megmérkőznek egy másik egyetem csapatával, ha jól értem, de lehet, más iskolákból is lesznek ott versenyzők.

Ígérem, hamarosan képben leszek cross countryban is 

Ahogy Laurát ismerem nem adja majd olcsón a bőrét. Hihetetlen versenyszellem van benne. Emlékszem arra a kerületi általános iskolás futódöntőre amikor elképesztő 400 méteres hajrával szerzett bronzérmet a 2000 méteres távon.

Pénz áll a házhoz

Amúgy bekerülni ebbe a csapatba nem csupán dicsőség kérdése. Azzal honorálják, mert amcsiban semmi sincs ingyen, hogy

a következő félévben nem kell fizetni a tankönyvekért sem.

Csak a miheztartás végett, erre a félévre 489 dollárba került az iskolai felszerelés. Most erre sem kell költeni és klassz futómezek is jönnek. Arról már nem is beszélve, hogy Laura imád versenyezni, így most 5 ilyen alkalma lesz megmutatnia magát a kosárszezon előtt. Az eredmény pedig nem olyan fontos (edzésnek is fel lehet fogni), de ahogy ismerem, az ájulásig fut majd, ahogy ezt a Csatában is tette az üldözéses körbe futásoknál. Fuss Lorka, fuss!

Tovább


Ezt tanulja a WVSU-n

Többen kérdezték, hogy mit is tanul Lorka. Az első félévben 6 tantárgya van.

  • Bevezetés a rekreációba (szabadidőszervezés)
  • Művészet (rajz és festészet)
  • Fitnesz (hasznos lehet személyi edzőnek)
  • Pszichológia
  • Kommunikáció
  • Bevezetés  az egyetemi életben (pl. hogyan használd az ottani Neptunt)

Csak ennyi? - tehetnénk fel a kérdést. Nem csak annyi - így a válasz. Mivel az utolsó beiratkozós napon értünk ki Amerikába, így azokra a tantárgyakra volt lehetőség, amelyek még nem teltek be. A matekot (Laura nagyon szereti) és  kémiát (biológia és fizika ellenében) már várja.

Történelem is jön majd, és persze az angol.

Ez utóbbinál kell, hogy legalálább egy fél évig belerázódjon az angolba, hogy a sok olvasás könnyű legyen.

A következő félév tehát húzósabb lesz, de nem csak sportolni, hanem tanulni is akar a csajszi és ennek kimondottan örülök.

Tovább


Szakmája lesz a gyerkőcnek

Azt már 3 éve tudom, hogy Lorka nagyon ügyes. Nem önelégült dicsekvésről van szó, sőt, még csak nem is kosárlabdáról. Női körmökről. Pontosabban arról, hogy nagyon ügyesen lakkozza, építi, mintázza meg saját és olykor mások körmeit.

Erről most már Amerikában is tudnak. Csütörtök délután ugyanis volt egy kis idő manikűrre. Jil ujjait vette kezelésbe. Ime az eredmény: 

Lorka kézügyessége általános elismerést aratott. Olyannyira, hogy lassan ki kell tegye a

manikűr ma zárva tart

táblát, annyi az új kuncsaft. Pedig a Miki egeres dizájnt (kedvencem) még be sem mutatta.

Ma 3 órás edzés a tegnapi különleges foglalozás után. Bármilyen furcsa, de a bemelegítést gyakorolták. Nem a labdás részt, hanem a nyújtást. Picit túl akkurátusnak tűnik, de ők tudják.

Tovább


Egy nappal az indulás előtt

Eddig csaknem 8000-en nézték meg azt az interjút, amelyen Laura még az indulás előtt beszélt ösztöndíjról, kosárlabdáról, tervekről, reményekről. Szívmelengető volt megnéznem.

Tovább


Csodálatos első meccs

Elképesztő mérkőzésen vett részt Lorka. A Lexingtonban található egyetem, a legendás UK amerikaifoci-csapatának szezonynitó meccsére jutott el. A Kentucky Wildcat már üzelti vállalkozás. A férfi kosarasai sorra nyerik az NCAA bajnokságát és a lányok is általában bejutnak Sweet Sixteenbe.

A focisták sem rosszak, de az ő munkásságukat nem nagyon figyelem. A látvány azonban komoly. 60 ezer néző előtt ünnepeltek, majd játszottak. Egy kis ízelítő.

Videó is készült. Amerikában nem gond, ha a nemzeti zászló meghökkentő módon érkezik a stadionba. Íme!

A meccset amúgy a hazaiak nyerték 27-0-ás vezetés után, de a végére csak 7 pont, azaz egy touchdown volt az előnyük. Elég az. Ha Lorkáék Yellow Jacketse ennyivel nyer majd a novemberi első hazai meccsen, akkor nagyon elégedettt leszek. A cél ugyanis a legjobb négy a tavalyi 10. hely után.

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Utolsó kommentek