Laura Amerikája

Másodszor lett "jó tanuló, jó sportoló" az UMSL-en Laura. Közzétették annak a 120 sportolónak a nevét, akik az előző tanév alapján megkaphatták ezt az elismerést. A női kosárlabdázók közül 8 játékosnak volt jobb az átlaga 3,25-nél (Amerikában 4-es a legjobb jegy). Tudom, a következő mondatom nem túl píszi, de mindannyian a csapat fehér feléből kerültek ki. 

Mindenesetre ezeket a jegyeket konferenciaszinten is számon tartják, hiszen az ilyen mutatók is növelik az adott suli vonzerejét és a későbbi elhelyezkedésnél is számít a tanulmányi eredmény. Az itt végzett sportolók közül ugyanis csak páran lesznek profik. Például a csapat kimagaslóan legeredményesebb játékosa, a 191 centis center, máris állapotos, ő tehát a klasszikus amerikai életút mellett döntött.

Laurának még másfél hónapja van arra, hogy kifogástalan sportállapotban térjen vissza Amerikába. A múlt héten a Csatában befejeződtek az edzések, így jön egy újabb nehéz stáció, az egyéni készülés. Erre a hétre találtunk egy "családi" tornatermet, köszi Zoli, utána újra kondizás lesz a műsoron. Többnyire jó a lába, de van amikor érzi, talán ezért is mentek a Body kiállításra, hogy megnézze azokat a bizonyos szalagokat és izmokat.

Érdekes volt, hiszen a kiállításon is pont úgy feszül a láb, ahogy Laura kitámaszt. Most, hogy biológiából továbbképezte magát megnyugodott és ez, a lelki tényező, a rehabilitációban majdnem olyan fontos, mint a napi izzadás. Közeleg augusztus 6., a visszatérés napja. 

Túl vagyunk az első itthon töltött hónapon, amelynek végén Zsuzsa szülinapi ajándék gyanánt megmutatta Laurának kedvenc városát, Amszterdamot. Négy napot töltöttünk ott, amely az elmúlt 4 hét lelket és lábat próbáló edzései után jól jött.

Laura ugyanis keményen küzd azért, hogy az augusztus 6-ai amerikai visszatéréskor az edzők megnyugodjanak. Katie-ék, bár nem mondták, de feszültséggel telve engedték haza. Olyannyira, hogy nem engedélyezték számára az 1 hónapos íroszági iskolai gyakorlatot, mondván, ezalatt nem tud edzeni.

Május 13. óta erre nem lehet panasz, mármint az edzésre. A Csata-család segítő kezet nyújtott Laurának, heti minimum négy edzés, futás, dobás, erősítés, kosárlabdás mozgások, sőt játék is. Embert próbáló napok ezek. Voltam a második edzésén még májusban.

Itt szembesül az ember azzal, hogy milyen keseverves és egyben heroikus munka a visszatérés.

Emlékeimben egy saját magát és az ellenfeleket sem kímélő vakmerő játékos képe él. Most azonban a fontolva haladás az alapvetés. A futás kiegyensítése, a dobómozdulatok újrakalibrálása, az izomerő regenerálása, a bátorság helyreállítása a feladat. Megtanulni, hogy nincs "rossz láb".

Készült egy videó is az első hét végén, amelyet szigorúan csak ő és én (persze Zsuzsa is) láthat. Ez arra jó, hogy tudja, honnan hová jut el. 

A héten aztán ismét lemerészkedtem az edzésére. Dobtunk, én jobban izzadtam, mint ő, pedig csak a labdát szedtem. 10-ből 10 büntető, 10-ből 7 hármas volt a cél. Sikerült. Harmonikusnak mondható lábmozgással, mert azért dobni nem felejtett el. Mondta is neki Sanyi bácsi, "a kezed már örökre a tiéd".

Kedden pedig megtörtént az első betörés. Még hangos "jövök" kiálltással, hogy azért a testi kontakt a minimális legyen, de elindult a billentős csel. A pszichét segítendó egy pöpec lábvédő is került arra a térdre. Ezt egyébként Laura itthon akarja hagyni. St. Louisba már a régi 12-es akar visszatérni. Megyünk ma is a konditerembe, mert bérletet is vettünk ám. Laurán semmi sem múlik. Nekem pedig amúgy is ajándék a vele töltött közös edzés.