Azt már 3 éve tudom, hogy Lorka nagyon ügyes. Nem önelégült dicsekvésről van szó, sőt, még csak nem is kosárlabdáról. Női körmökről. Pontosabban arról, hogy nagyon ügyesen lakkozza, építi, mintázza meg saját és olykor mások körmeit.
Erről most már Amerikában is tudnak. Csütörtök délután ugyanis volt egy kis idő manikűrre. Jil ujjait vette kezelésbe. Ime az eredmény:
Lorka kézügyessége általános elismerést aratott. Olyannyira, hogy lassan ki kell tegye a
manikűr ma zárva tart
táblát, annyi az új kuncsaft. Pedig a Miki egeres dizájnt (kedvencem) még be sem mutatta.
Ma 3 órás edzés a tegnapi különleges foglalozás után. Bármilyen furcsa, de a bemelegítést gyakorolták. Nem a labdás részt, hanem a nyújtást. Picit túl akkurátusnak tűnik, de ők tudják.