Laura Amerikája

Újabb hivatalos papírt szerzett meg Laura. Amerikai jogosítványa van. Volt vizsga, elméleti és gyakorlati egyaránt. Sőt, előtte 2 órás sorállás a szociális osztályon, ha jól értettem. Itt arról kapott dokumentumot, hogy nincs amerikai egészségbiztosítási kártyája. Állítólag ez az egyetlen hely, ahol még az USA-ban is jelentős ideig kell várakozni. Na ja, talán nem véletlenül.

Utána elméleti vizsga, olykor meghökkentő kérdésekkel. Mit csinál, ha gyalogost lát az út szélén?

• Gázt adok, hogy minél hamarabb elhaladjak mellette
• Lassan követem és figyelem a reakcióit
• Megállok és átengedem

De van ennél komolyabb is, pl. hogy hány éves korig kötelező a speciális biztonsági öv használata.

Siker, majd a lényegében tökéletes gyakorlati vizsga és kész. Egyelőre még csak hagyományos papír, de utána jön a fényképes igazolvány is. Talán még a hazaút előtt elküldik.

A feszültség levezetésére egy kis vásárlás következett, beszerzendő a nekünk szánt lábbelik.

Dizájnos túracipő, amely városban is használható. Kevesebb, mint 40 dollár, ez nálam számít, a külleme pedig olyan, amilyeneket én szoktam kedvelni.

És te mit gondolsz róla? Májusban érkezik!

20. emelet, fekete biztonsági őr, kedves idősebb bácsi, kulturált körülmények - ezek fogadták Laurát a chicagói magyar főkonzulátuson. Szavazni ment, és ezért nem átallott vagy 900 kilométert utazni, elkölteni kb. 60-70 ezer forintot. Szállás, benzinköltség, parkolási díj, 28 dollár egy napra még a hétvégén is, hoppácska. Étel, ital.

Aztán persze a feszültséget oldandó séta a világhírű kikötőben és a belvárosban, ahol anya kedvéért jöhetett egy "turkáló", a nagy lánynak meg járt egy Zara. De menjünk sorjában.

Pénteken délután indultak el csapattársával, Alexszel, hogy még a sötétedés előtt megérkezzenek a szeles városba. Szállás, parkolás (Amerikában kiemelten fontos), séta a méltán különleges tóparton és a mindig fújó szél megismerése.

Másnap délelőtt irány a nagykövetség. Jó helyen van, Chicago velencei városrészében, közel a Chicago folyóhoz. Egy hatalmaas irodaház 20. emeletén. Ide már Alex LaPortát, ő a következő szezon UMSL-sztárja lehet, már nem engedték fel, hiszen belépett volna Magyaroroszág területére. Laurát azonban kedvesen várták. Többen akartak az ottani idő szerint késő délelőtt szavazni. Egy család várakozott még előtte a VIII. kerületből. 250 körül regisztráltak, ahogy Laurával gyorsan összeszámoltuk bőven 2000 feletti az átjelentkezettek száma az USA-ban. Ők azok, akiknek van magyarországi állandó lakcímük.

Egyébként az okoskodó vitákhoz annyit, ha valaki átjelentkezett, akkor 2, azaz kettő voksot adhatott le, nem csak egyet, mint a levélben szavazók. Helló, máris vagy 120 ezer ikszről beszélhetünk világszerte. Mi is a probléma?

Mi tudjuk, hogy kire szavazott, de nem vagyunk olyanok, hogy ezt elmondjuk.

Szerénység Bástya elvtárs, szerénység, meg polgári öntudat! Apropó emberi tartás, erre még visszatérek.

A jó hangulatú voksolás után jöhetett a nagy séta, amely a nevezetességek és az üzeletek meglátogatásáról szólt.

A Gomba, a Chicago folyó hídjai, a kikötő, a hihetetlen felhőkarcolók melletti (alatti) 10 dolláros turkáló (csak anya speciális papucsa után kutatva) és persze a vége felé a Zara. Tuti kabát, hogy áttételesen adják én is valamilyen szavazási ajándékot.

Aztán irány haza, hogy vasárnap hajnal 4-kor megcsörrenjen a telefon, "itthon vagyunk St. Louisban". Addig persze "nyúl a bokorban" az alvásom, de utána 7-ig húztam a lóbőrt. Elvégre szavazás napja van, ami részben munkával telik egy közéleti újságírónak.

Mi ebből a tanulság? Annyi biztosan, amennyit eddig a versenysporttól (köszi Csata DSE) kapott.

Nem sápítozni kell, hogy messze van, meg nem teheti meg, a másik felé lejt a pálya és különben is, annak miért lehet!

Ha az ember teszi a dolgát, akkor tartással bíró polgár marad. Ezt teszem vasárnap én is, bár nekem csak 900 métert kell sétálnom. Ja, és nagyon büszke vagyok a lányomra.

Esik a hó St. Louisban. Hogy ez miért érdekes a kosárlabda szempontjából? Nem az, de meghökkentően fura egy olyan városban, amely Nápoly magasságában fekszik.

Mondjuk, Laura lelkiállapotának sem tehet túl jót, de ez egy Budapestről mondott vélemény. Mindenesetre engem már rohadtul idegesítene, ha április 2-án havas tájra ébrednék, ja és ha 22 éves volnék. 

Dobások, ugrások, futások és kitámasztások - ezek kellenek ahhoz, hogy egy térdsérülés után valaki játékengedélyt kapjon. Mert Amerikában nem csak úgy ránézésre engednek valakit a pályára egy műtét után. Nem az edző, a játékos, vagy még csak nem is az orvos mondja ki, hogy játszhat. Komoly teszt, rehabilitációs tréneri, és orvosi szakvélemény kell a hivatalos visszatéréshez. Olyan ez mint egy vizsga, gyakorolnak rá.

Laura eddig jó úton halad. Négy hónap után elsőre teljesítette az ugrálós részt. Azt mondják, ez elsőre szinte senkinek sem sikerül.

A rossz lábról kell különböző ugrógyakorlatokat elvégezni.

Kipróbálták már a dobásokat is. Hátrafelé irányuló mozgásból kell 5 pozícióból bedobni a labdát a gyűrűbe. Ez összesen 25 dobást jelentett. Csupán az első nem ment be, de az ugye nem számít, így 26 rádobásból 25 talált. Wow! Mások ilyenkor még a berendezést sem mindig találják el.

Bizakodunk tehát, hiszen még nincs kész. Májusig biztosan nem engedik a kitámasztásos gyakorlatokat. A szalagnak folyamatosan kell felépülnie és addig nem szabad terhelni, ameddig a lábizomzat nem lesz olyan, hogy hatékonyan vegye le róla a terhet. Nem véletlen, hogy egy ilyen rehabilátáció után lényegében erősebb térdet, lábat kap a sportoló. Igazából fejben kell legyűrnie a sérülést.

Ahogy a tegnap esti, vásárlás után Zsuzsának tartott "ruhabemutatót" néztem, ezzel sem lesz gond. Jól tartja a lábát, simán mozog, ha oldalról vagy hátulról kellett bemutatni a boka fölé érő, megkötős, csíkos nadrágot. A rövidszoknyának álcázott kezeslábas shortról már nem is beszélve.

Idén nem lesz "ereszd el a hajam" spring break, legalábbis nem tudok róla. A 2018-as nagy amerikai utazás Chicagóba lesz április 7-én. Csapattársával mennek a szeles városba, azon belül is a magyar konzuláusra, hogy Laura éljen állampolgári kötelességével és szavazzon. A sport és tanulás mellett erre is nagyon büszke vagyok.

Hogy jön ez a kettő egymáshoz? Miről van szó? - tenném fel a kérdést, ha nem én írnám a blogot. A fotó, amelyet Laura küldött, talán 2 napja készült szörnyűlködvén a közép-amerikai időjáráson, nem mellesleg odaszúrva, hogy

akkor a jövő héten elkezdhetem a rendes edzéseket.

Helló, mit mondtál? - ocsúdtam fel a stand by-ra állított beszélgetésből! Igen, a mit ettél, milyen az idő, rend van a szobádban anyai kérdésekkor takaréklángra állítom a figyelést, de, mint sportra éhes és egyben aggódó apa, valamint újságíró a hívószavakra azonnal szolgálatba helyezem magam.

A lényeg, hogy miközben két napig St. Louisban is esett a márciusi hó, Laura elkezdheti a rendes edzéseket is. Természetesen kontakt nélkül, bizonyos gyakorlatok kihagyásával, de a csapattal gyakorol majd. Mellette marad a rehabilitációs mozgás is. Ezt egészen májusig nem engedik el annak érdekében, hogy

még a hazaút előtt megkapja a játékengedélyt.

Ez neki, és az edzői karnak is nagyon fontos. Ők ugyanis akkor lesznek igazán nyugodtak, ha az orvosok zöld lámpát mutatnak Laurának. Érthető, 40 ezer dollár múlik ezen. A következő évi csapat tervezése már zajlik és ebben fontos szerepe lesz a sportegészséges Laurának. Három kezdő játékos távozása ugyanis nagy űrt hagy majd a Tritonoknál. Őket pótolni kemény feladat lesz. Mindenesetre az április 7-ei szavazásra az új csillaggal Alexszel utaznak majd Chicagóba. Csapatépítésre kiváló lesz a 2x5 órás autóút.