Semmi, de tényleg semmi köze nincs a következő pár mondatnak a kosárlabdához mégis oly jellemző ránk. Laurának ugyanis kettős énje van. A mindennel pontosan elszámoló, beosztó, (ez vagyok én), valamint a hedonisztikus, pazarlós (ez volna Zsuzsa). Szeretném azt látni, hogy én győzök, de ez hamis illúzió amikor olyan marhaságokra költődik a pénz, mint mondjuk reptéri ételvásárlás, mert otthon reggelizni túl korán van. A gépen pedig vacak ételt adnak. Szemben azzal, hogy borravalót csak kirívó esetben adunk, hiszen ő sem kalapozza körbe a csarnokot, ha bedob egy hármast.
Három napig gift card mizéria zajlott. A diplomakiosztóra ugyanis számos ismerősétől, amerikaiaktól, ilyen vásárlási jogosítvány kapott. Ezek plasztiklapok, amelyek eltüntek. Huss, nincs.
Természetesen biztos helyre eltéve feküdtek valahol, hiszen spórolósak vagyunk, én vérem. Videós távírányítással azonban itthon is minden zugot fel kellett kutatni értük, semmi. Aztán a harmadik napon, egy szekrény legfelső polcán ott lapult a rózsaszín boríték, benne a sok, sok gift card. Kerek lett a világ, az Amazon pedig számíthat hűséges vásárlójára.
Ilyenekkel szórakoztatom magam a hivatalos edzések megkezdéséig, amelyek augusztus 26-án indulnak. Hoppá, mégis van kosárlabdás vonatkozása a posztnak!
