Kegyetlen volt a Tritonokhoz a GLVC konferencia edzői kara. A szezon előtt kiadott ranglistán csak a 9. helyre sorolta az UMSL lányait. Mondjuk ez nem volt meglepetés, mert a tavalyi negatív mérleg (12-15) nem mutatott túl fényesen.


UMSL  Tritons ranking

A ranglistáról szóló cikkben Alxet emelik ki, mint akitől sokat várhatnak a Tritonok, de természetesen említik Laurát is, mint a csapat második legeredményesebb játékosát.

Amúgy az ilyen ranglista semmire sem jó a gyakorlatban, még csak kiemelést sem hoz maga után, csak olyan tájékoztatóféle. Laura röviden kommentálta: "A Lindenwood, mint új csapat a konferenciában nem juthat be a rájátszásba bárhol is végez az alapszakaszban, tehát pont 8-ak vagyunk, azaz megcsípnénk a döntőt." Komolyabban szólva szerinte a Drury kivételével mindenkit meg tudnak verni. 

Az első nem hivatalos edzőmeccs, még elektronikus jegyzőkönyv sem nagyon lesz, október 23-án. Egy jukó-csapattal mérkőznek. Ezek után legalább arról képet kaphatunk, hogy milyen szerkezet, taktika, stílus várható idén a Tritonoknál és, hogy várhatóan kikben bíznak majd az edzők.