Laura Amerikája

Idén is mutatós edzésfelszerelést kaptak a Tritonok. Ha nincs Laurának ilyenből már három tucatnyi, akkor egy sem. Amikor nála voltunk májusban még Zsuzsa is kapott vagy kettőt, de szigorúan nem többet. Aranyos, hogy vonzódik ezekhez a holmikhoz, amelyek immáron az utolsók.

Fura érzés, hogy a sport és Amerika kapcsolatában mindenre úgy nézek, ez az utolsó. 5+1 év a tengerentúlon hosszú idő. Emlékszem, amikor 2012 tavaszán, még 17 évesen az addig mindenben óvatos lányom azt mondta: igen, elmegyek Amerikába. Visszagondolva én nem mertem volna elindulni. 14 évesen hetekig nem aludtam attól a tudattól, hogy Római-fürdőről az Alagúthoz járok majd gimnáziumba. Ő pedig felült a repülőre és huss, utazott 7000 kilométert. Kaland és óvatosság, antagonisztikus fogalmak, mégis megférnek a lányomban.

Már csak két edzés, hogy jöjjön az idei első meccs. Egy jukóval (2 éves alapozó főiskola) játszanak. Jegyzőkönyv sem lesz, talán, ha fejben számolják az eredményt. Sebaj, elvárom a sorstól, hogy legyen egy nagyon jó éve Laurának. Megérdemli 2 év emberfeletti kitartás után. Lélekedző 24 hónapon van túl a tavalyi szezon felemásságával és az azt megelőző újraépülésével. Hajrá Tritonok, hajrá Laura!

Elkészült a Tritonok 2019/20-as csapatképe. Laura az ülő sor közepén kapott helyet. Ez jár egy végzősnek.

Meglepően vidámnak látom. Felkészüléskor meggyötörtebb szokott lenni, de most kiegyensúlyozott. Az edzéseket már szinte élvezi, azért itt bevetettem a költői túlzás eszközét, de eddig tényleg minden jól megy. Egy kis elismerést is kapott. A jó edzés munkáért ugyanis kis korongocskákat adnak, 4 vagy 5 kategória van, mint az általános suli alsójában, de ha ezt gondolják jónak az edzők, akkor ezen ne múljon.

Tehát Lorka is kapott korongocskát. Nem csoda, hogy sokkal jobban megy a tavalyihoz képest, hiszen lába rendben van, semmi fájdalom, semmi érzékenység. A nyári itthoni speciális gyakorlás is sokat hozzátett a tudásához.

Bizakodva várom a vélhetően utolsó amerikai szezont. Hajrá Tritonok, jó lenne a rájátszásra kiutazni! A március már szép Saint Louisban.

Arról az eddzésről van szó, amely hétfőn volt. Hivatalosan is megkezdődött a felkészülés az új szezonra, amely Laurának minden bizonnyal az utolsó amerikai éve lesz. Az elején, írtam már erről, heti 8 órát edzhetnek. 4x1 óra labdás edzés, 3x1 óra erősítés, valamint kétszer fél óra speciális futóedzés. 8 hétig nagyjából így áll össze a heti program. Utána pedig már jöhet a heti 20 óra gyakorlás. 

A futástól már most fázik a kisasszony, de hát nem nyúlnak szerződtették. Túl lesz rajta és remélem, hogy sokkal magabiztosabban mozog majd, mint az előző, visszatérő szezonjában. Erre minden esély megvan, mert az edző nélküli gyakorlások során összehasonlíthatatlanul jobban érezte magát.

Végezetül egy csapatkép, amelyen az edzőkkel együtt már mindenki ott volt.

Semmi, de tényleg semmi köze nincs a következő pár mondatnak a kosárlabdához mégis oly jellemző ránk. Laurának ugyanis kettős énje van. A mindennel pontosan elszámoló, beosztó, (ez vagyok én), valamint a hedonisztikus, pazarlós (ez volna Zsuzsa). Szeretném azt látni, hogy én győzök, de ez hamis illúzió amikor olyan marhaságokra költődik a pénz, mint mondjuk reptéri ételvásárlás, mert otthon reggelizni túl korán van. A gépen pedig vacak ételt adnak. Szemben azzal, hogy borravalót csak kirívó esetben adunk, hiszen ő sem kalapozza körbe a csarnokot, ha bedob egy hármast.

Három napig gift card mizéria zajlott. A diplomakiosztóra ugyanis számos ismerősétől, amerikaiaktól, ilyen vásárlási jogosítvány kapott. Ezek plasztiklapok, amelyek eltüntek. Huss, nincs.

Természetesen biztos helyre eltéve feküdtek valahol, hiszen spórolósak vagyunk, én vérem. Videós távírányítással azonban itthon is minden zugot fel kellett kutatni értük, semmi. Aztán a harmadik napon, egy szekrény legfelső polcán ott lapult a rózsaszín boríték, benne a sok, sok gift card. Kerek lett a világ, az Amazon pedig számíthat hűséges vásárlójára.

Ilyenekkel szórakoztatom magam a hivatalos edzések megkezdéséig, amelyek augusztus 26-án indulnak. Hoppá, mégis van kosárlabdás vonatkozása a posztnak!

Megvan az új csapat, két érkezővel. Egy újonc, Breanna Diestelkamp csatlakozott a Tritonokhoz. Különleges története van. A bajnokság legjobb csapatában, a Druryban játszik ugyanis egy másik Diestelkamp, csakhogy ő mix, azaz félig fekete lány. Breanna viszont kimondotta világos bőrű. Pedig egy családról van szó. Érdekes lesz, hogy miképpen meccselnek egymás ellen.

Breanna magas és még növésben van.

Ezt Laura mondta, mert tavasszal még alacsonyabbnak tűnt. Hivatalosan 6,2-nek, azaz 187 centisnek mondják, de ugye még fejlődésben van. Szép jövő előtt állhat, mert gimnáziumi videói szerint simán eldobja a hármast is, de azért a mozgása centeres, miközben sok blokkot is kioszt. Hogy miért nem a nővére csapatához került, talán a következő hetekben megtudjuk.

A másik lány irányítónak jön. A divizio I-ből érkezik, fehér és állítólag sokat passzol. Játszani még nem látták a többiek, de már ismerkednek vele. Nem is túl alacsony, mint amilyen Sammy volt. A fotón jobbra alul, Laura előtt látható. Danielle Berrynek hívják. Az előző bajnokságban megsérült és kevesett játszott. Az azt megelőző szezonja viszont jó volt. 7,2 pontátlag, 62 gólpassz és 48 labdaszerzés. Ez utóbbira nagy szükség lesz az UMSL-nél. A gárda, az EIU a 2017/18-as évadban 3-26-os mutatóval rendelkezett. Legutóbb 11-18-cal zártak, ekkor 8 meccsen tudott játszani.

Kitették a szezon menetrendjét is. A lányok már tudtak róla, de most végleg megerősítették, hogy decemberben Puerto Ricóba mennek két meccset játszani. Nagyon örülnek neki, 5 évente jutnak el ilyen helyre. Laura pont elcsípte.

Apropó Laura, már egy kicsit játszogattak, csak visszafogottan, de azt mondja, hogy teljesen rendben van a lába, semmi zavarót nem érez. Ha Derrick Rose-nak is másfél év kellett a térdsérülés utáni teljesértékű visszatéréshez, akkor mi sem sietünk sehová és a suli is nagyon fontos. Egy mestert várunk haza 2020-ban.