Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA


Az utolsó NCAA-év előtt

Bár szokásos izgulós amerikai utazás volt, Laura megérkezett St. Louisba. A philadelphiai járat másfél órát késett, így csak abban lehetett bízni, hogy a gép St. Louisba szintén nem indul pontosan. Kellett még, hogy Laura itthon rendesen eddzen, hiszen volt egy kb. 10 kilós hátizsákkal nehezített félmérföldes iszkolása is, amellyel elérte a csatlakozást. Sikerült, és így már átérzi a görög ókori harcosok menetfelszereléses futásának nehézségét is. Mindenesetre London felett még minden szép és jó volt, később a BA 747-esét vizsgálgatták órákon át. Ez volt a késés oka.

UMSL Szörényi LauraBár még csak két nap telt el és hivatalos edzés csak augusztus végén, de a kosárlabdával már lehet foglalkozni. A bajnokságában, a GLVC-ben két új csapat is lesz. A már ismert Lindenwood (itt magyar pólósok is játszanak) és Southern Baptist. Az előbbi kimondottan erős gárda, tavaly bejutott a divízió II. országos rájátszásába. Arról már nem is beszélve, hogy a Tritonok sima, majd 20 pontos zakót kaptak tőlük az előző szezonban. Talán nem lesznek a konferencián belül csoporttársak, bár alig 20 percre vannak busszal St. Louistól.  A másik gárda, 9 új játékost is igazolt, de tavaly gyenge csapatnak számított ugyanabban a ligában, a MIAA-ban. Na velük nincsenek egy csoportban Lauráék, de az már tudható, hogy az UMSL januárban játszik velük, méghozzá idegenben.

Laurának minden jel szerint ez lesz az utolsó NCAA éve. A középiskolai bajnoksággal együtt 6. amerikai szezonját húzza le. Lába, az itthoni tapasztalatok alapján teljesen rendben. Elmúlt a szúró izomfjádalom is, amelyet végig érzett az előző szezonban. Amennyiben bátran ugrik és vállalja az ezzel járó érkezéseket és eséseket, akkor ismét régi fényében csilloghat. Sokat gyakorolt itthon, speciális munkát is végezve.

A Tritonok legponterősebb játékosa és markáns védője végzett, de jön egy fiatal, ígéretes center, valamint egy bedobó az első osztályból. Utóbbira volt példa tavaly is, ő kevésbé vált be. Idén talán másképpen lesz, szeretném, ha sikerélményekben gazdag évet zárva térne vissza Európába a lányom. Itthon érdekes kihívások és kalandok várják. Persze Amerika komoly csáberő. Minden tekintetben.

Tovább


Visszaengedjük Amerikába

Huss, elment a bő két hónap. Volt benne marokkói nyaralás, balatoni másfél hét és persze az utolsó hónapban edzés. Keményen nyomtuk (én inkább küzdöttem) a konditeremben, majd a végén a szokásos speciális egyéni felkészítés. A Barázda utcában jó fej trénerekkel, különleges gyakorlatokat végzett Steph Curry inspirácója alapján. Nem olcsó, de ha nekem ez a szórakozás. Más olasz autót, fine dining vacsorát, csili-vili vitorlást esetleg 40 ezres koncertjegyet vesz.  Én (mi) ezt még mindig a kosárlabdára költjük. Ha egyszer ez szórakoztat.

UMSL  Laura Szorenyi  2019  Budapest  practiceNa jó, nem szaporítom tovább a szót, lássuk a felkészülési videót.

Néztem Laurát és megértem, hogy 4 éve miért nem tudom megverni a medencés ügyességi labdás játékokban. Idén, ha 2 menetet tudtam nyerni az 50-ből és ezeknél is kellett egy kicsit csalnom.

Vasárnap elindul vissza Amerikába, többen várják már. Egy kicsi otthona ott is van. Nekünk jön egy újabb szűk esztendő, amely a kosárlabdáról és a mesteri végzettség megszerzéséről szól. Utazom mégegyszer?! A kosárban ez lesz az utolsó NCAA-év. Teljesen egészséges lábbal sokat segíthet csapatának, a Tritonoknak. Csak mégérte a mindennapi kenőcsös masszírozás kedves papa!  Aztán vége lehet a gyerekkornak, nincs több suli, de van anya, apa, Muki, macska, kosárlabda és még ki tudja mi. 9 hónap hosszú idő. Visszavárunk!

Tovább


Nagyon hivatalos levél érkezett

Helló! Régen találkoztunk. Nyaralunk. Ma azonban itthon voltunk. Csöngettek. Levél érkezett a tengerentúlról. A fontos dokumentumot július 2-án adták fel. Elsőbbségivel, kiemelten fontos bélyegzővel.

UMSL  diploma  Szörényi Laura

Laura nem volt itthon. Én vettem át. Láttam, hogy fontos irat, nem bontottuk fel. Megvártuk vele. Megérte. A diploma volt benne, amelyet így küldtek ki. Cirkalmas, pontos, magyar ékezetes betűkkel.

UMSL  diploma  Szörényi Laura

Örült neki, ahogy mi is. Megérte a fáradságot, a munkát, a pénzt, az utazást, a műtétet, a talpraállást, a küzdelmet. Mindent. Amerikai papírja van arról, hogy cum laude végzett a Missouri Állami Egyetemen.

UMSL  diploma  Szörényi Laura

Most még egy év tanulás és kosárlabda. Aztán..., Zsuzsával 4 évig éltünk külön a főiskola után, igaz csak 130 kilométerre egymástól. Augusztustól (kezdem megszokni) 10 hónapon át ismét kicsit messzebb lesz a lány. Utána meglátjuk. Majdnem 1 évünk van erre. Saint Louis visszavárja. Mi is.

Tovább


Megjártuk Amerikát, UMSL-diplomával jöttünk haza

Egy hét, amely megváltoztatta az életünket. Van benni egy csöppnyi túlzás, de csak egy csöppnyi. Láttam a 24 éves lányomat átvenni a diplomáját, őszintén örülni a sikerének, ahogy a ceremónián jól hallhatóan a neve mellé elhangzott a cum laude minősítés. Kicsit több, mint 1600 egyetemi társa. Pont pár nappal az utunk előtt bukkant rá Zsuzsa asszony az én 1984-es oklevélátadómra. Túl azon, hogy az egy fekete-fehér fotó és egy fura képet vágó figura veszi át a dokumentumot, Laurájé grandiózusabb volt. Tartalmában pedig össze sem hasonlítható az enyémmel. Ha nagyon megértő vagyok magammal, akkor is legalább egy osztállyal feljebb szerzett remek papírt Laura. Üzleti kommunikációról és pr- és reklám végzettségről van hivatalos pöcsétje.

UMSL  Szörényi Laura  2019 classSzinte már hazamentünk Saint Louisba, amely út most pikáns részletet is tartalmazott. Megismerkedtem Laura barátjával, akivel több mint két éve vannak jóban. Apa ennél mélyebben nem taglal kapcsolatot - ez csak olyan szolgálati közlemény. A lényeg, hogy rendes pasasnak látszik. Kedves, figyelmes, sokkal hülyébb voltam 25 éves koromban. A kulturális különbségeket pedig leszarom. A lányom rajtam 24 másodperc alatt felidegesíti magát, Kevinnel egy hét alatt egyetlen hangos szava sem volt. A végén, hiszen a 203 centi magas srác egy ottani telekommunikációs cég egyik boltjában dolgozik, fülhallgatókat, töltőket, menő napszemüveget hozott ajándékba. Mint amikor 200 éve az indiánok elszívták a békepipát a fehér emberrel. Csak itt nem volt háború, hanem ismerkedés. Rendben van a dolog, no, sőt megígérte, hogy legközelebb megtanít NBA-t játszani a play stationon. 36 éve biztosan nem vert volna el a Commodore 64-en.

UMSL  Szörényi Laura  2019 classAztán együtt jöttünk haza, hogy augusztus 5-én visszamenjen még egy évre. Mesteri oklevelekért, mert digital marketinget és social mediát tanul majd. Remek, ahogy ezt kollégáimnak szoktam írni, ha valaminek tényleg örülök.

UMSL  Szörényi Laura  2019 classLesz még utunk tehát a tengerentúlra, de jós nem vagyok, tehát senki se húzza mosolyra a száját! Mindenesetre a jövő évi certificate-átadáson ott a helyünk.

UMSL  Szörényi Laura  2019 classAddig is a kalapja, amely önmagáért beszél. Kreativitás és magyarságtudát egy igazi kozmopolita lánytól (itthon ez nem érthető, minek is magyaráznám), akinek a kosárlabda úgy cél, hogy közben eszköz is céljai elérésében.

Tovább


Új fotók Lauráról, találtam rajtuk valamit

Idei fotókat töltöttek fel a Tritonok honlapjára, így Laura is kapott frisseket. Néhány biztosan nem tetszik neki, bár szerintem csak az elszántságát mutatja, tehát nekem nagyon rendben vannak. Van azonban egy, amely beszédes.

UMSL Szörényi Laura

Ezen a képen látszik, hogy minden félelem nélkül, lendületesen tör előre. Az avatott szem azonban azt is észre veszi, hogy a bal lába vékonyabb a jobbnál. Pont erről beszélgettünk a legutóbbi meccs után.

Több betörésénél ugyanis nem fújtak faultot.

Szerinte legalább 4 egyértelmű szabálytalanságnál maradt el a sípszó. Aztán arra jutottunk, hogy az ugróláb nem elég erős, mert nem úszik kellő ideig a levegőben. Ez pedig azért gond, mert így nincs elég idő igazítani a mozgáson és a repülés is több dinamikát sugallna a bírók felé.

Azóta megkereste a rehabilitációban is sokat segítő erőnléti edzőt, remélem kitalálnak valamit. Bízom az elszántságában, mert érzi, hogy a lelke, a tudása, a lába már viszi, csupán egy kis plusz hiányzik a még eredményesebb szerepléshez.

UMSL Szörényi Laura

Laura autója a hóban. 13 órája havazik St. Louisban

Amúgy a szombati meccs a havazás miatt elmarad, vasárnap pótolhatják, ha az időjárás is megengedi.

Tovább

Laura Amerikája

blogavatar

4+1x9 hónap. Ennyi időre ment a lányom sportösztöndíjjal Amerikába. Laura kosaras mindennapjai, ahogy én, a papája látom. Újra itthon.

Utolsó kommentek