Jól indult Laura számára a Lewis elleni mérkőzés. Az első negyedben 9 pontot termelt. Ebben a 10 percben az UMSL 5 ponttal is vezetett, de utána beindult az ellenfél centere. Jessica Kelliher, akit tavaly a bajnokság legjobb játékosának választottak, 27 perc alatt 34 pontot szerzett úgy, hogy 19 dobásából 15 sikeres volt. A lány nem igazán magas, de mindig jó helyre áll és biztos a keze. Más kérdés, hogy mondjuk a magyar NB I-es mezőnyben simán betakarnák. Itt azonban nem tudnak mit kezdeni vele.

Laura 13 pontot gyűjtott és mellette adott két gólpasszt is

úgy, hogy a negyedik negyedben alig volt már a pályán. Sok értelme nem lett volna erőlködnie, hiszen akkor már több mint 20 volt közte. A vége végül 23 pontos zakó formájában jött el.

UMSL  Lewis

Szombaton nyerhető mérkőzés következik. Idegenben kellene legyőzni az Indianapolist. Ez lenne az a bizonyos utolsó szalmaszál a rájátszás elérésére. Mondjuk, ha meglenne a nyolcadik hely, az sem volna valami nagy boldogság. A listavezető Drury ellen ugyanis ugyanolyan vesszőfutás volna várható, mint amilyent a múlt héten szenvedtek el a Tritonok Springfieldben.