Laura Amerikája

Túl vagyunk az első itthon töltött hónapon, amelynek végén Zsuzsa szülinapi ajándék gyanánt megmutatta Laurának kedvenc városát, Amszterdamot. Négy napot töltöttünk ott, amely az elmúlt 4 hét lelket és lábat próbáló edzései után jól jött.

Laura ugyanis keményen küzd azért, hogy az augusztus 6-ai amerikai visszatéréskor az edzők megnyugodjanak. Katie-ék, bár nem mondták, de feszültséggel telve engedték haza. Olyannyira, hogy nem engedélyezték számára az 1 hónapos íroszági iskolai gyakorlatot, mondván, ezalatt nem tud edzeni.

Május 13. óta erre nem lehet panasz, mármint az edzésre. A Csata-család segítő kezet nyújtott Laurának, heti minimum négy edzés, futás, dobás, erősítés, kosárlabdás mozgások, sőt játék is. Embert próbáló napok ezek. Voltam a második edzésén még májusban.

Itt szembesül az ember azzal, hogy milyen keseverves és egyben heroikus munka a visszatérés.

Emlékeimben egy saját magát és az ellenfeleket sem kímélő vakmerő játékos képe él. Most azonban a fontolva haladás az alapvetés. A futás kiegyensítése, a dobómozdulatok újrakalibrálása, az izomerő regenerálása, a bátorság helyreállítása a feladat. Megtanulni, hogy nincs "rossz láb".

Készült egy videó is az első hét végén, amelyet szigorúan csak ő és én (persze Zsuzsa is) láthat. Ez arra jó, hogy tudja, honnan hová jut el. 

A héten aztán ismét lemerészkedtem az edzésére. Dobtunk, én jobban izzadtam, mint ő, pedig csak a labdát szedtem. 10-ből 10 büntető, 10-ből 7 hármas volt a cél. Sikerült. Harmonikusnak mondható lábmozgással, mert azért dobni nem felejtett el. Mondta is neki Sanyi bácsi, "a kezed már örökre a tiéd".

Kedden pedig megtörtént az első betörés. Még hangos "jövök" kiálltással, hogy azért a testi kontakt a minimális legyen, de elindult a billentős csel. A pszichét segítendó egy pöpec lábvédő is került arra a térdre. Ezt egyébként Laura itthon akarja hagyni. St. Louisba már a régi 12-es akar visszatérni. Megyünk ma is a konditerembe, mert bérletet is vettünk ám. Laurán semmi sem múlik. Nekem pedig amúgy is ajándék a vele töltött közös edzés.

Az utolsó edzés amúgy miért is volna érdekes?! Semmiért, de most Laura sérülése okán minden kosárlabdával kapcsolatos rezdülést számon tartok. A lényeg, hogy a hét elején tartották, sokat dobtak, lényegében sorversenyben mérkőztek meg a játékosok. "Mi nyertünk" - kaptam Laurától a választ és remélni tudom, hogy mozgása is már kezd összeállni. Természetesen csak itthon tudom majd ellenőrizni, hogy milyen érzéssel tudja terhelni a térdét. 

Az elmúlt két hét krónikájához tartozik az újoncok látogatása is. Az ötből négyen tették tiszteletüket. Ketten gyorsan feloldódtak, ketten tartózkodóbbak. Majd meglátjuk, különösen annak fényében, hogy meglehet Jordan utódja. Közben ugyanis kiderült, hogy terven felül a csapathoz érkezik egy 190 centis lány. (Fontos, hogy legyen megfelelő magas ember, mert a tavalyi újonc Alex, lelki problémái miatt, a következő idényben nem lesz a csapat szerződtetett tagja.) Az új center eddig a divízió I. és II. határán billegett, de a sok játék ígérete a Tritonokhoz terelte. Meglátjuk.

A 2017/18-as csapat az év végi fogadáson. Közülük négyen végeztek az egyetemen.

Laura az erősítések után egyre bizakodóbb a következő idényt illetően. Idáig a három meghatározó játékos távozása miatt kissé vakargatta a fejét.  Most úgy tűnik, rendben lehet a csapat és a reményeink szerint az a fránya térd is segít abban, hogy 2018/19 telén újra hajnalozhassak a számítógép előtt. Másfél év kosármeccs nélkül még egy kicsit nekem is sok volt.

Phase five - így hívják azt a szintet, amely után már megkapható a játékengedély. Orvosa szerdán minősítette át Laura térdét erre az ötös szintre. Minden gyakorlat végezhető, de az egymás elleni játék, az egy-egyek kivételével, még nem ajánlott. A egy-egyet is csak slow motionnel kérik. Nem rossz, de a végleges engedélyt valószínűleg az augusztusi visszatérésekor kapja meg.  Ez így természetes, hiszen 5 hónap telt el a műtét óta, az ilyen sérülés, pedig 6-9 hónap alatt gyógyul meg teljesen.

Ahogy már korábban írtam, semmit sem sürgetünk, sőt. Apropó augusztus és visszautazás. Már a hónap első hetén látni akarják Laurát, így idén csak két és fél hónapot lehet itthon. Az sem kevés, minden nap ajándék nekünk. 

Mindenesetre a Csatában már jelezték, szívesen látják edzeni, erre szükség is lesz, hiszen a rehabilitáció utolsó fázisait valószínűleg itthon végzi majd el. Amúgy már St. Louisban is csak heti egyszer, szinte kontrollszerűen jár a rehab-edzésekre. 

Eddig tehát minden a normális menetrend szerint halad, ami a visszatérést illeti. Még a jövő hét közepéig lesznek edzések, utána jön a vizsgaidőszak, hogy május 13-án elinduljon haza. Örülünk Vincent!

20. emelet, fekete biztonsági őr, kedves idősebb bácsi, kulturált körülmények - ezek fogadták Laurát a chicagói magyar főkonzulátuson. Szavazni ment, és ezért nem átallott vagy 900 kilométert utazni, elkölteni kb. 60-70 ezer forintot. Szállás, benzinköltség, parkolási díj, 28 dollár egy napra még a hétvégén is, hoppácska. Étel, ital.

Aztán persze a feszültséget oldandó séta a világhírű kikötőben és a belvárosban, ahol anya kedvéért jöhetett egy "turkáló", a nagy lánynak meg járt egy Zara. De menjünk sorjában.

Pénteken délután indultak el csapattársával, Alexszel, hogy még a sötétedés előtt megérkezzenek a szeles városba. Szállás, parkolás (Amerikában kiemelten fontos), séta a méltán különleges tóparton és a mindig fújó szél megismerése.

Másnap délelőtt irány a nagykövetség. Jó helyen van, Chicago velencei városrészében, közel a Chicago folyóhoz. Egy hatalmaas irodaház 20. emeletén. Ide már Alex LaPortát, ő a következő szezon UMSL-sztárja lehet, már nem engedték fel, hiszen belépett volna Magyaroroszág területére. Laurát azonban kedvesen várták. Többen akartak az ottani idő szerint késő délelőtt szavazni. Egy család várakozott még előtte a VIII. kerületből. 250 körül regisztráltak, ahogy Laurával gyorsan összeszámoltuk bőven 2000 feletti az átjelentkezettek száma az USA-ban. Ők azok, akiknek van magyarországi állandó lakcímük.

Egyébként az okoskodó vitákhoz annyit, ha valaki átjelentkezett, akkor 2, azaz kettő voksot adhatott le, nem csak egyet, mint a levélben szavazók. Helló, máris vagy 120 ezer ikszről beszélhetünk világszerte. Mi is a probléma?

Mi tudjuk, hogy kire szavazott, de nem vagyunk olyanok, hogy ezt elmondjuk.

Szerénység Bástya elvtárs, szerénység, meg polgári öntudat! Apropó emberi tartás, erre még visszatérek.

A jó hangulatú voksolás után jöhetett a nagy séta, amely a nevezetességek és az üzeletek meglátogatásáról szólt.

A Gomba, a Chicago folyó hídjai, a kikötő, a hihetetlen felhőkarcolók melletti (alatti) 10 dolláros turkáló (csak anya speciális papucsa után kutatva) és persze a vége felé a Zara. Tuti kabát, hogy áttételesen adják én is valamilyen szavazási ajándékot.

Aztán irány haza, hogy vasárnap hajnal 4-kor megcsörrenjen a telefon, "itthon vagyunk St. Louisban". Addig persze "nyúl a bokorban" az alvásom, de utána 7-ig húztam a lóbőrt. Elvégre szavazás napja van, ami részben munkával telik egy közéleti újságírónak.

Mi ebből a tanulság? Annyi biztosan, amennyit eddig a versenysporttól (köszi Csata DSE) kapott.

Nem sápítozni kell, hogy messze van, meg nem teheti meg, a másik felé lejt a pálya és különben is, annak miért lehet!

Ha az ember teszi a dolgát, akkor tartással bíró polgár marad. Ezt teszem vasárnap én is, bár nekem csak 900 métert kell sétálnom. Ja, és nagyon büszke vagyok a lányomra.

Dobások, ugrások, futások és kitámasztások - ezek kellenek ahhoz, hogy egy térdsérülés után valaki játékengedélyt kapjon. Mert Amerikában nem csak úgy ránézésre engednek valakit a pályára egy műtét után. Nem az edző, a játékos, vagy még csak nem is az orvos mondja ki, hogy játszhat. Komoly teszt, rehabilitációs tréneri, és orvosi szakvélemény kell a hivatalos visszatéréshez. Olyan ez mint egy vizsga, gyakorolnak rá.

Laura eddig jó úton halad. Négy hónap után elsőre teljesítette az ugrálós részt. Azt mondják, ez elsőre szinte senkinek sem sikerül.

A rossz lábról kell különböző ugrógyakorlatokat elvégezni.

Kipróbálták már a dobásokat is. Hátrafelé irányuló mozgásból kell 5 pozícióból bedobni a labdát a gyűrűbe. Ez összesen 25 dobást jelentett. Csupán az első nem ment be, de az ugye nem számít, így 26 rádobásból 25 talált. Wow! Mások ilyenkor még a berendezést sem mindig találják el.

Bizakodunk tehát, hiszen még nincs kész. Májusig biztosan nem engedik a kitámasztásos gyakorlatokat. A szalagnak folyamatosan kell felépülnie és addig nem szabad terhelni, ameddig a lábizomzat nem lesz olyan, hogy hatékonyan vegye le róla a terhet. Nem véletlen, hogy egy ilyen rehabilátáció után lényegében erősebb térdet, lábat kap a sportoló. Igazából fejben kell legyűrnie a sérülést.

Ahogy a tegnap esti, vásárlás után Zsuzsának tartott "ruhabemutatót" néztem, ezzel sem lesz gond. Jól tartja a lábát, simán mozog, ha oldalról vagy hátulról kellett bemutatni a boka fölé érő, megkötős, csíkos nadrágot. A rövidszoknyának álcázott kezeslábas shortról már nem is beszélve.

Idén nem lesz "ereszd el a hajam" spring break, legalábbis nem tudok róla. A 2018-as nagy amerikai utazás Chicagóba lesz április 7-én. Csapattársával mennek a szeles városba, azon belül is a magyar konzuláusra, hogy Laura éljen állampolgári kötelességével és szavazzon. A sport és tanulás mellett erre is nagyon büszke vagyok.