Komoly hátránya van annak, ha egy csapat látványosan nem tud valamit. A csapatokról ugyanis mindenki majd egy órás összefoglalót kap és így nyugodtan lehet elemezni az ellenfelet.

Lorkáékról kiszúrták, hogy a zóna elleni a játékuk harmatos,

így most már szinte mindenki ezzel a fegyverrel él ellenük.

Persze hamar el lehetne hagyatni ezt a nem túl szimpatikus védekezési rendszert, ha külső dobásokkal ellehetetlenítenék azt. A WVSU lányai közül azonban jelenleg csak egy lány képes hárompontost dobni. Rachel termelt rendesen, 6 hármasig jutott, de csak belőle nem lehet megélni, hiszen egy idő kiemelten figyeltek rá.

A többiek távolról egész meccsen csak hajigálnak.

A bajt még tetézi az is, hogy elég lassan jár a labda, és a betörések is nélkülözik a hatékonyságot.

A Fairmont igy beállt zónázni és csak a közepesnél valamivel jobb WVSU-védekezésnek volt köszönhető, hogy

a félidőben csak 23-20-ra vezettek.

A második félidőben aztán végig a házigazdák vezettek, 10 ponttal is, hogy az utolsó 1 percre a mérges darazsak szorossá tegyék a meccset. A hazaiaknak azonban maradt 3 pont előnyük.

Lorka 9 pontig jutott, sajna nagyon sok kihagyott hármas után.

A vereség azért is bosszantó, mert ezzel távolodni látszik az óhajtott 6. hely, ami fontos pozíció a rájátszás miatt.