Olybá tűnhet, hogy a blog nyári álmot aludt. Erről szó sincs, csupán élvezzük az itthoni életet. Ahogy Zsuzsa asszony mondta, minden percét élvezem, még azt is, amikor alszik.
Július 4-től azonban elkezdtük a felkészülést az új szezonra, az új csapatra.
A többes szám indokolt. Bár a futásban (elipszis tréner van helyette) nem veszek részt, de vettem kondibérletet és minden nap irány a súlyzók világa. Akkor is, amikor a Lorkának futás van.
Jó volna beleférni augusztus 16-án ezekbe az egyre szűkebbre szabott repülőgépszékekbe. A legutóbbi út ebből a szempontból rémálom volt.
Még 4 hét itthon, aztán újra Amerika. Kicsit mintha most mennénk először. A régi barátok már másutt, a benne feltétlenül bízó Smith edző helyett Vaughn edzővel ismerkedünk majd augusztusban. Apropó ismerkedés. Sosem feledem, amikor egy éve beléptünk a WVSU edzői szobájába. Ott ült melegítőben egy amerikai Sanyi bácsi. Nézegettük egymást. Az idősebb mester először látta azt a lányt, akit nem kis bátorsággal, 7600 km távolságból választott ki. Óvatos szavak a 30 év alatt összejött trófeák árnyékában, hogy aztán 8 hónappal később meglegyen az Év újonca cím. Thanks again coach Smith!
Augusztus 16-tól azonban a Nyugat kapujának egyik menő egyetemének csapata, az UMSL lesz az új otthon. Nekik kell dicsőséget szerezni a billentős csellel, az ellenfél bordái közé beerőszakolt vállal, a libbenő copfos tempókkal és az európai távolságú hármasokkal. Gyerünk lányom, meglesz, már most készülök a 7 órás időeltolódásra, az éjszakai meccsekre. Elvégre ki a fene akar aludni, ha új 12-ese van a Tritonoknak!
