Ha leér a tornádó tölcsére, akkor futni kell majd - írta Laura hajnalban a helyi időjárást elemezve. A lényeg, hogy mozgalmas éjszakája volt az UMSL kampuszán élőknek.

Ottani idő szerint este 10-kor ugyanis mindenki SMS-t kapott arról, hogy tornádó közeleg. A helybeli protokoll szerint ilyenkor senki sem kapcsolhatja ki mobiltelefonját, hiszen tudnia kell az esetleges riasztásról. Az is üzenetben érkezik, és egyből aktiválja a telefont, azaz a készülék elkezd szirénázni.

Sajna, de erre a hétre már ez jelenti a szenzációt. A Tritonok számára ugyanis véget ért a bajnokság. A GLVC döntőjét a nagy esélyes Drury nyerte, de csak kiélezett küzdelem után, mindössze 4 ponttal az UMSL-t búcsúztató Lewis előtt. Mehetnek az országos táblára. Ott majd az a veretlen Ashland várja őket, amely a nyáron hívta Laurát. Hm, egy kicsit nagyobb levegőt vettem, amikor Lorka megemlítette a gyűrűt, amelyet az ashlandes lányok kaptak a bajnoki címért.

Hát igen, valamit valamiért. Nem tudjuk, hogy mi történt volna, ha Laura őket választja. Bajnok lenne az biztos, de aligha lett volna 40 perces mérkőzése, 35 perces átlaggal. A 20 ezres városka pedig aligha vetekedhet a 3 milliós metropolisszal. Azt hiszem, hogy jól van ez így. Jobb várni egy izgulós meccset, amely Laura játékán dől el, mint egy hátradőlőst, melyen az ember lánya a pályára lépésnek is örlhet. Persze, lehet, hogy ott is kulcsjátékos lett volna.

A gyűrű mindenesetre megvár, vagy Amerikában vagy itthon, egy szép érem formájában. Ez utóbbiról még nem beszélünk, de nagy tervek vannak születőben a XIII. kerületben, 2019-re akár meg is valósulhatnak.