Reggel azt hittem, hogy megvan a 6. hely. Erre a 3. helyezett kikap az Urbanától egy sima meccsen, a WVSU pedig gyötrelmes játékon múlja alul önmagát a másik charlestoni egyetem ellen.

Lecsúsztak a 8. helyre.

Komolyan, az ellenfél 2 játékosból áll. Egy jó formában lévő Kiss Lenke megverte volna őket. Mindent elmond, hogy a csütörtökön remeklő irányítónk 17 kísérletéből 3 ment be.

Laura 14 pontig jutott

úgy, hogy a többiek úgy gondolták, majd ők elintézik a meccset. Mikor ez nem ment, akkor odatolták neki a labdát: van háta a támadásból 2 másodperc, próbáld meg megoldani.

Arról már nem is beszlve, hogy 3 pontos vezetésnél az egyik támadó lefejelte Lorkát. (Mondjuk a védekezés szép volt.) Ömlött a vér, padlófelmosás, azonnali csere. 3 perc után ugyan visszatérhetett, de ez alatt fordított az ellenfél.

Március elsején, kedden a Wise-zal játszanak a legjobb 8-ba jutásért.

Nyerhető a meccs, csak nem ilyen játékkal.