Pontosan 24 órája zuhog a hó Charlestonban, West-Virginiában. Nem kevés esett eddig. Az alábbi fotó még tegnap, a hóesés megkezdése után 4 órával készült. Lorka autója már alig látszik. Az ajtaját pedig képtelenség volt kinyitni.

Mára annyit változott a helyzet, hogy nem tudja megnézni az állapotokat, mert lehetetlenség eljutni a parkolóig. Ami azért érdekes, mert az edző gyakorlást rendelt el délután háromra. A lányok még csak tervezik, hogy miképpen jutnak el a csarnokhoz, ami nincs messze, de most alagutat kellene ásni odáig.

A bezártság persze a strébereknek jól jön. Lorka nem tartozik közéjük, de a matekot kedveli, így elővette a feladatokat. Már csak azért is, mert az online tanítás üzemel, így készülni kell a jövő hétre.

Ha az égiek és a hókotrók is úgy akarják, akkor hétfőn meccs,

elvben másfél órát utaznának Athensbe. Az a Concord volna az ellenfél, akiktől még az idény elején szenvedtek bosszantó vereséget és azóta kiderült, szó sincs világverő csapatról. Előtte azonban a hóakadályokat kell leküzdeniük a mérges darazsaknak és szombat dél körül ez komoly kihívásnak tűnik.