A következő félév kemény lesz Lorkának, már ami a tanulást illeti. Hétfőn felvette az új tantárgyakat, köztük a kémiát. (Három tantárgyból: biológia, fizika, kémia lehetett választani)

Ugye Glavinics Juci nem is olyan nehéz!?

A tantárgy érdekessége, hogy a tanárnő családi neve Sharon Molnar, tehát akár magyar származású is lehet. Ki tudja, ez majd jövőre kiderül. Mindenesetre alaposan átbogarásztuk a róla szóló hallgatói véleményeket. 

Kemény nőnek tűnik.

Be kell járni az órájára és meg kell írni a házit, szólt az egyik intelem egy diáktól. Mondjuk európai szemmel ez nem egy teljesíthetetlen feladat, ráadásul Laurának itthon nem volt különösebb gondja a kémiával.

Szezonra hangolódva

Amúgy még ez a hét és utána jöhetnek a csapatedzések. Mindenki nagyon várja már, hogy elmúljon a "néma edző" időszak. Utána sokkal jobban felmérhető, hogy kinek, milyen szerepet szám a coach az érzékelhetően átformálódó mérges darazsaknál. A mi (Zsuzsa és én) fejünkben már összeállt a kezdő 5. Ez persze most még egy óhajtott ötös, ami azért reméljük, nem áll messze a valóságtól.