Valóságos rémálommá vált Laura visszatérése Amerika földjére. Pedig minden rendben indult. Ferihegyen elfogadták az egy kilóval nehezebb bőröndöt, sőt a 10 kg-os kézipoggyászt is feladhatta. Halihó, nem kell maga mögött hurcolni a féltett cipőit! Sőt, a transzatlanti járaton az economy plusz osztályra kapott helyet, ami valamivel nagyobb ülést és teret biztosított számára. A bajok Washingtonban kezdődtek. De ennyire még ne ugorjunk előre!
Lorkát még Muki kutya is kikísérte a budapesti repülőtérre, volt egy kis könnycsorgatás, de hát ez szinte természetes. Majd az apa szívét is melengető halk kérdés: azért télen ki tudtok jönni? Merthogy előtte megállapítottuk, szinte már 23 éves lesz, amikor újra látni fogjuk jövő nyárelején. Háááát! Természetesen azonnal átnéztem a meccsnaptárt, mikor volna érdemes újra útra kelnünk.
Na, akkor vissza Washingtonhoz. Azt tudtuk, hogy 4 és fél órát kell várjon az átszálláskor, de hogy ebből hosszabb út lesz Amerikán belül, mint odáig, azt azért nem sejtettük. A fővárost ugyanis nyugatról közelítette egy komoly vihar, így St. Louis irányába nem indultak gépek. Hosszas egyezkedés után Detroit lett az útirány, de a gép ide is késett másfél órát, majd az onnan induló, további 2 és felet. A vége az lett, hogy a 13 órakor történt megérkezés után csak másnap, azaz szombaton hajnali fél kettőkor jutott el a Nyugat Kapujába. Pontosan fél órával többet töltött el ezzel, mint az átkeléssel. A teljes út így 26 órásra sikeredett.
Persze, mi is csak úgy aludtunk, mint nyúl a bokorban, előttem a Flightradar és főleg az Accuweather térképei, fülzúgás, nyakmerevség, agyonizzadt párna, stb. Mindegy már, a lényeg, hogy amikor ezt írom az egyetemi apartmanjában alszik és várja, hogy megérkezzenek a csomagjai. Ja, mert azok Washingtonban maradtak, elszakadt kézipoggyász, kitört görgőjű bőrönd, de ez már egy másik történet. Marad mesélnivaló vasárnapra is.
