Tudom, az ott Amerika. Tudom, az ott egy gazdagabb ország. Tudom, Laura élsportoló. Tudom, drága az amerikai egészségbiztosítás. Tudom, de nem értem! Azt, hogy a magyar egészségügyben gyomoridegem támad, ha orvoshoz kell fordulni. Félek, hogy mi az elvárás, ami az orvos zsebét illeti. Kihez kell fordulni,  hogy valóban odafigyeljenek az emberre. És egyáltalán, valóban megkapom-e a lehető legjobb ellátást. Megannyi gondolat, amely Laura műtétje miatt kavarog a fejemben. 

A sérülés szombaton történt, azonnal érkezett a rehablitációs tréner a gyorssegítséggel. Hétfőn irány az orvos, kedden MRI (nem röntgen meg ultrahang), szerdán diagnózis és a műtéti időpont. Ha már időpont, nem diktátum, hanem egyeztetés után jelölik ki, Zsuzsa repülőjegyéhez igazodva.

A műtét napján autó az apartman előtt, a helyszínen a  szükséges adminisztráció, a műtét érthető és pontos ismertetése, az előkészítés. Percre pontosan érkező orvos, hogy másfél órával később személyesen tájékoztatassa Zsuzsát a beavatkozásról. Nem elrohanva, két mondatban, hanem fényképpel a kezében, kellő türelemmel magyarázva az angolul közepesen tudó hozzátartozónak.

Az előzetesen jelzett 4 óra után, (nem fekszünk feleslegesen a kórházban), autó a klinika előtt, irány vissza Laura apartmanjába. És még mindig nincs vége, pár óra múlva megérkezik a kórház ápolója, hozzá a lábmozgató hightech kütyüt, hogy másnap újra meglátogassa a gyógyszerekkel. Két vizit van a díjban, pontosan annyiszor jönnek, kedvesen, mosolygósan, tárgyilagosan. Miközben az egyesülettől két edző is azonnal kezelésbe veszi Laurát, az egyik a sérült lábát, a másik az egészségeset.

Mindezt a hálapénzre (szerintem nem is értenék, hogy mi az) utalás legkisebb jele nélkül.

Sőt, azt érezni rajtuk, hogy örülnek, ha segíthetnek. Holnap, azaz kedden jönnek mégegyszer, elviszik a csodamasinát, mert utána már jön a biciklizés időszaka. Ahogy azt a rehabilitációs terv előírja.

Teszik ezt egy idegennel, egy nem amerikaival, aki "csak" a csapat alapembere. Érdekből vagy másért? Nem tudom, azt azonban igen, egy sérült játékos számára nincs nagyobb erő, mintha azt látja, mindenki azért van, hogy ő újra pályára léphessen.

Mindez egy nagyon tehetséges magyar játékos esete okán jutott az eszembe. Az ő kálváriája február óta tart. Hasonló sérülés után hónapokig töprengtek, hogy melyik orvoshoz volna érdemes fordulni, mi a pontos diagnózis, mikor lehetne a műtét. Most már legalább túl van a beavatkozáson. Talán már a rehabilitációs edzéseket is látogatja. A késlekedés miatt, ha jól számolom, másfél szezont kell kihagyjon. Ezt Amerikában nem engedhetnék meg maguknak, sem a játékos, sem a klub, sem az egézségügyi rendszer. Ennek ugyanis ára volna, több kerülne, mint amennyibe az amúgy valóban drága egészségbiztosítás. A rendszerbe vetett bizalom veszne el.