Úgy volt, hogy már ezen a héten elkezdik a tavaszi alapozó edzéseket, de ez valamiért nem így történt. Lorka is csak rángatja virtuális vállát kérdésünkre. Ő sem tudja, hogy mi a helyzet. Mindenesetre döccenővel indul az új edzővel a közös munka, hiszen korábban másról volt szó.
Érződik a feszültség a hangjában. Leválás a szülőkről, nem várt gondok, bizonytalanság a sport körül, megannyi megoldható szituáció, de egyedül szokatlan lehet. Még függni anyáék érzelmi és anyagi biztonságától, de már új utakat taposni.
Miközben az "amíg az én kenyeremet eszed" kijelentés 35 évre visszagondolt bornírtságával küzdöm, szeretném jó életpályán tudni Lorkát. Megkímélni a kudarcoktól úgy, hogy tudom, pofára esések nélkül végzetes védőburok övezheti.
Nem vagyunk könnyű helyzetben. Sem ő, sem én. És hát ő biztosan fontosabb. A kérdés már csak az, hogy én ebben hogyan tudom segíteni őt. Újratanulom a felnőttéválást. Ez is egy kaland.
