Laura Amerikája

Bocsi, ezúttal nem sportról lesz szó, hanem tanulásról. Laura plakátkészítő-versenyt nyert. Történt, hogy az UMSL reklámszakos hallgatóinak egy iskolai program plakátját kellett megtervezniük. Laura elmondása alapján ő nyert ezzel a pályaművel.

Dagad persze az atyai kebel, hogy a sport segítségével hasznos dolgot is művel a gyerkőc a tengeren túlon. Pr- és reklám diplomája lesz a kommunikációs szakon, és ha csillagok is megfelelően együttállnak, akkor marketinges végzettséget is szerez. Az utóbbi már mesterfokozatú volna. Őszinte leszek, nem teljesen értem, hogy milyen diplomákkal jön majd haza, de nagyon büszke leszek rá. 

Az első igazán komoly német szóbeli vizsgán is túl van, a 88 százalékos eredmény kimondottan remek. Több ember okossága van ebben, köszi mindenkinek!

A következő meccs kedden lesz, ez még nem hivatalos, majd november 9-én indul a szezon. Idegenbe, a Davenport Egyetem otthonába látogat a csapat.

17 pontot dobott Laura az idei szezon első, még nem hivatalos edzőmeccsén.  Ez olyan gyakorlás, amelyen van 3 bíró, számolják az eredményt, de pl. 40 perc után még ráhúznak 5 percet a tartalékok számára is.

Laura elmondása szerint a meccs jól sikerült (nagyon vicces, de a pontos eredmény nem árulható el), csereként állt be a 6. perc táján. Addig megfigyelhette az ellenfelet, amely egy kétéves főiskola (jukó) csapata volt. Csupa színesbőrú játékossal, azaz gyorsak, atletikusak voltak és dobtak és dobtak.

A Tritonok tizenkettese négy hármast vert be, de dobott tempót, lerohanást és egy büntetőt is.  Ami még érdemben várat magára az a védjegyének számító betörések. Egyet megpróbált, de beérte egy ellen elkövetett faulttal. Nem is várok többet.

Hosszú idő volt ez a 19 hónap meccs nélkül,

benne 11 hónap rehabilitáció a tavaly november műtét után. Embert próbáló. 10 évvel ezelőtti Laura jut erről az eszembe. Akkor a 12 évesen még brillírozó kislányt sorban hagyták el a nővé serdülő társai, neki pedig másfél év küzdelem jutott. Hinni abban, hogy jó vagyok, csak a biológia most mást diktál. Kitartani addig, amíg újra vezér lehet a pályán. Tudni, hogy ez bekövetkezik, és addig sem feladni. Megtörtént, serdülő- és kadetaranyérem lett a jutalma, hogy az U16-os válogatottban is biztos helye legyen.

De ez a múlt. Most ismét komoly fizikai és mentális csatát kell vívni a sikerért. Elhinni, hogy semmit sem felejtett, sőt, erősebb lett. Mi nem kételkedünk ebben, sőt, a helyszínen erősítjük ezt meg. Az anyai közelség ugyanis további csodákra képes, én pedig csendben elizgulgatok majd azon a három meccsen.

Laura komoly gyakorlatokkal erősítheti, nyújthatja, lazíthatja itthon is a lábát. Legalább 20 különböző láberősítő feladatot kapott Banditól. Kitől? Róla még nem meséltem. Ő az én keresztapám. Gyerekként Romániában töltöttem nyaraim jelentős részét, édesanyám ugyanis ott született. Ilyenkor Bandi istápolt az aradi uszodában. Kilenc évesen megtanított háton és pillangón úszni, így lettem vegyesúszó, majd később vízilabdakapusi tudásomat csiszolgatta. Minden alapja meg volt erre, hiszen pólósként román bajnoki címet szerzett, hogy edzőként hasonló sikert érjen el. Aztán 1978-ban vett egy nagy levegőt és a fojtogató Ceaucescu-rezsim elől az akkor NSZK-ba szökjön. Azóta ott él, nem mellesleg rehabilitációs edzőként. Rangos frankfurti kosár- és pólócsapatoknál dolgozott 30 éven keresztül, hogy még ma is, immáron nyugdíjasként, segítsen másoknak. Ezúttal Laurának. 

Vasárnap délben voltunk nála Érden (a nyarakat Magyarországon tölti), ebédet kaptunk, a fagyit és a dinnyét mi vittük, hogy a sportos beszélgetés után megnézze Laura lábát. Kemény, konzervatív gyakorlatokat mutatott neki, azzal az intelemmel, hogy minden nap egy órát tessék edzeni azt a bizonyos bal lábat. Bíztatta, de reálisan is értékelt. Ha jól dolgozol, egy év múlva lesz teljesen rendben a lábad, de már egy hónap múlva is sokat léphetsz előre. Játszhatsz, de nem hanyagolhatod el a rendszeres nyújtás és erősítést - szólt a szigorú intelem. Kemény szavak, de jobb félni, mint megijedni - vallom én is. Nekem is osztott feladatot, hol kell masszírozni a sérült lábat illetve milyen gyakorlatoknál segíthetek a lányomnak.

A már 74 éves mester németországi óradíját nem említem, hiszen Bandi a maga módján mindig tüneményesen segítőkész volt. Egyszer mondtam el, figyelj, örülök, hogy segíthetek, de rajtad múlik ezután minden. Két hónap múlva pedig látni szeretném az eredményt - mondta búcsúzóul.

Köszi Bandi, júliusban ismét találkozunk! Addigra már lesz magyar görögdinnye is, rengeteget ettem vele Aradon, és persze bizonyítani szeretném, mindent megtettünk a tökéletes ugrólábért. A távoli Saint Louisban augusztustól ugyanis nagy szükség lesz rá. Laurának a kifogástalan térdére, a Tritonoknak pedig a megtörhetetlenül támadó magyar bedobóra.

Phase five - így hívják azt a szintet, amely után már megkapható a játékengedély. Orvosa szerdán minősítette át Laura térdét erre az ötös szintre. Minden gyakorlat végezhető, de az egymás elleni játék, az egy-egyek kivételével, még nem ajánlott. A egy-egyet is csak slow motionnel kérik. Nem rossz, de a végleges engedélyt valószínűleg az augusztusi visszatérésekor kapja meg.  Ez így természetes, hiszen 5 hónap telt el a műtét óta, az ilyen sérülés, pedig 6-9 hónap alatt gyógyul meg teljesen.

Ahogy már korábban írtam, semmit sem sürgetünk, sőt. Apropó augusztus és visszautazás. Már a hónap első hetén látni akarják Laurát, így idén csak két és fél hónapot lehet itthon. Az sem kevés, minden nap ajándék nekünk. 

Mindenesetre a Csatában már jelezték, szívesen látják edzeni, erre szükség is lesz, hiszen a rehabilitáció utolsó fázisait valószínűleg itthon végzi majd el. Amúgy már St. Louisban is csak heti egyszer, szinte kontrollszerűen jár a rehab-edzésekre. 

Eddig tehát minden a normális menetrend szerint halad, ami a visszatérést illeti. Még a jövő hét közepéig lesznek edzések, utána jön a vizsgaidőszak, hogy május 13-án elinduljon haza. Örülünk Vincent!

Már 30 is volt közte az Illinois Springfield elleni mérkőzésen. Ez az a csapat, amelytől idegenben 4 ponttal kikaptak a Tritonok. A meccset látva teljesen értehetetlen a másfél hónappal ezelőtti eredmény. Egy kis magyarázat, hogy azóta elvesztették legjobbjukat (mi is, de még az év elején).

A diadalnak külön ízt ad, hogy a Senior Day-en, azaz a végzősök napján történt mindez. Ilyenkor a meccs után a végzős játékosok, hozzátartozóik kíséretében kivonulnak a parkett közepére, ott kapnak egy emlékfotót és kisebb ajándékokat a csapattól. Shelbynek, aki idén nagyon kevesett játszott, most jutott csaknem 10 perc, ez volt az igazi ajándék számára.

Amúgy fura dolog ez a búcsú. A legtöbb játékos számára eddig tarott a rendszeres sportolás. Tehetségük egyetemi ösztöndíjhoz segítette őket, amely nagy szó Amerikában. Utána azonban nincs tovább. Női kosárlabdában van a WNBA, ide 36 játékos jut el évente. A másik lehetőség, hogy profi szerződés kapnak a tengeren túlra. Mondjuk 100-150 játékos összesen. A többiek azonban munkába állnak és a rendszeres "profi" sport megszűnik számukra. Nincs NB I/B vagy harmadosztály. Az amerikai sport-és iskolai rendszer eddig segített. Pedig legalább 3-4000 ezren végeznek, és ebből, ahogy írtam, évente kb. 200-300 sportoló kap hivatásos szerződést.

Az UMSL idén szárnyaló pici irányítója is visszamegy Iowába és gazdasági szakemberként dolgozik majd. Bármelyik magyar NB I/B-s csapat örülne neki és talán még az NB I végére is beférne. Hasonló a helyzet a 20 pontos átlaghoz közelító 191 centis centerrel is. (Kell esetleg valakinek?)

Ilyen gazdag Amerika

Amúgy ezt több amerikás magyar lány példája is igazolja. Barta Brigi, Szamosi Amadea, Balla Dorka, Hutlassa Fanni, mindannyian már a civil életben boldogulnak. 

Laurának hivatalosan még 2 éve van hátra, hiszen idén sérült volt. Jövőre új csapattársakat kap, az UMSL elmúlt 30 évének legjobb korosztálya 2 meccs + rájátszás hamarosan befejezi. Ebből a sportsikerből maradt ki Laura, de kell egy megfontolt, érett "tyúkanyó" a 2018/19-es szezonra is. Utána pedig NB I-es lesz a Csata. Ugye Krisztián?