Laura Amerikája

Huss, elment a bő két hónap. Volt benne marokkói nyaralás, balatoni másfél hét és persze az utolsó hónapban edzés. Keményen nyomtuk (én inkább küzdöttem) a konditeremben, majd a végén a szokásos speciális egyéni felkészítés. A Barázda utcában jó fej trénerekkel, különleges gyakorlatokat végzett Steph Curry inspirácója alapján. Nem olcsó, de ha nekem ez a szórakozás. Más olasz autót, fine dining vacsorát, csili-vili vitorlást esetleg 40 ezres koncertjegyet vesz.  Én (mi) ezt még mindig a kosárlabdára költjük. Ha egyszer ez szórakoztat.

Na jó, nem szaporítom tovább a szót, lássuk a felkészülési videót.

Néztem Laurát és megértem, hogy 4 éve miért nem tudom megverni a medencés ügyességi labdás játékokban. Idén, ha 2 menetet tudtam nyerni az 50-ből és ezeknél is kellett egy kicsit csalnom.

Vasárnap elindul vissza Amerikába, többen várják már. Egy kicsi otthona ott is van. Nekünk jön egy újabb szűk esztendő, amely a kosárlabdáról és a mesteri végzettség megszerzéséről szól. Utazom mégegyszer?! A kosárban ez lesz az utolsó NCAA-év. Teljesen egészséges lábbal sokat segíthet csapatának, a Tritonoknak. Csak mégérte a mindennapi kenőcsös masszírozás kedves papa!  Aztán vége lehet a gyerekkornak, nincs több suli, de van anya, apa, Muki, macska, kosárlabda és még ki tudja mi. 9 hónap hosszú idő. Visszavárunk!

Helló! Régen találkoztunk. Nyaralunk. Ma azonban itthon voltunk. Csöngettek. Levél érkezett a tengerentúlról. A fontos dokumentumot július 2-án adták fel. Elsőbbségivel, kiemelten fontos bélyegzővel.

Laura nem volt itthon. Én vettem át. Láttam, hogy fontos irat, nem bontottuk fel. Megvártuk vele. Megérte. A diploma volt benne, amelyet így küldtek ki. Cirkalmas, pontos, magyar ékezetes betűkkel.

Örült neki, ahogy mi is. Megérte a fáradságot, a munkát, a pénzt, az utazást, a műtétet, a talpraállást, a küzdelmet. Mindent. Amerikai papírja van arról, hogy cum laude végzett a Missouri Állami Egyetemen.

Most még egy év tanulás és kosárlabda. Aztán..., Zsuzsával 4 évig éltünk külön a főiskola után, igaz csak 130 kilométerre egymástól. Augusztustól (kezdem megszokni) 10 hónapon át ismét kicsit messzebb lesz a lány. Utána meglátjuk. Majdnem 1 évünk van erre. Saint Louis visszavárja. Mi is.

Egy hét, amely megváltoztatta az életünket. Van benni egy csöppnyi túlzás, de csak egy csöppnyi. Láttam a 24 éves lányomat átvenni a diplomáját, őszintén örülni a sikerének, ahogy a ceremónián jól hallhatóan a neve mellé elhangzott a cum laude minősítés. Kicsit több, mint 1600 egyetemi társa. Pont pár nappal az utunk előtt bukkant rá Zsuzsa asszony az én 1984-es oklevélátadómra. Túl azon, hogy az egy fekete-fehér fotó és egy fura képet vágó figura veszi át a dokumentumot, Laurájé grandiózusabb volt. Tartalmában pedig össze sem hasonlítható az enyémmel. Ha nagyon megértő vagyok magammal, akkor is legalább egy osztállyal feljebb szerzett remek papírt Laura. Üzleti kommunikációról és pr- és reklám végzettségről van hivatalos pöcsétje.

Szinte már hazamentünk Saint Louisba, amely út most pikáns részletet is tartalmazott. Megismerkedtem Laura barátjával, akivel több mint két éve vannak jóban. Apa ennél mélyebben nem taglal kapcsolatot - ez csak olyan szolgálati közlemény. A lényeg, hogy rendes pasasnak látszik. Kedves, figyelmes, sokkal hülyébb voltam 25 éves koromban. A kulturális különbségeket pedig leszarom. A lányom rajtam 24 másodperc alatt felidegesíti magát, Kevinnel egy hét alatt egyetlen hangos szava sem volt. A végén, hiszen a 203 centi magas srác egy ottani telekommunikációs cég egyik boltjában dolgozik, fülhallgatókat, töltőket, menő napszemüveget hozott ajándékba. Mint amikor 200 éve az indiánok elszívták a békepipát a fehér emberrel. Csak itt nem volt háború, hanem ismerkedés. Rendben van a dolog, no, sőt megígérte, hogy legközelebb megtanít NBA-t játszani a play stationon. 36 éve biztosan nem vert volna el a Commodore 64-en.

Aztán együtt jöttünk haza, hogy augusztus 5-én visszamenjen még egy évre. Mesteri oklevelekért, mert digital marketinget és social mediát tanul majd. Remek, ahogy ezt kollégáimnak szoktam írni, ha valaminek tényleg örülök.

Lesz még utunk tehát a tengerentúlra, de jós nem vagyok, tehát senki se húzza mosolyra a száját! Mindenesetre a jövő évi certificate-átadáson ott a helyünk.

Addig is a kalapja, amely önmagáért beszél. Kreativitás és magyarságtudát egy igazi kozmopolita lánytól (itthon ez nem érthető, minek is magyaráznám), akinek a kosárlabda úgy cél, hogy közben eszköz is céljai elérésében.

Idei fotókat töltöttek fel a Tritonok honlapjára, így Laura is kapott frisseket. Néhány biztosan nem tetszik neki, bár szerintem csak az elszántságát mutatja, tehát nekem nagyon rendben vannak. Van azonban egy, amely beszédes.

Ezen a képen látszik, hogy minden félelem nélkül, lendületesen tör előre. Az avatott szem azonban azt is észre veszi, hogy a bal lába vékonyabb a jobbnál. Pont erről beszélgettünk a legutóbbi meccs után.

Több betörésénél ugyanis nem fújtak faultot.

Szerinte legalább 4 egyértelmű szabálytalanságnál maradt el a sípszó. Aztán arra jutottunk, hogy az ugróláb nem elég erős, mert nem úszik kellő ideig a levegőben. Ez pedig azért gond, mert így nincs elég idő igazítani a mozgáson és a repülés is több dinamikát sugallna a bírók felé.

Azóta megkereste a rehabilitációban is sokat segítő erőnléti edzőt, remélem kitalálnak valamit. Bízom az elszántságában, mert érzi, hogy a lelke, a tudása, a lába már viszi, csupán egy kis plusz hiányzik a még eredményesebb szerepléshez.

Laura autója a hóban. 13 órája havazik St. Louisban

Amúgy a szombati meccs a havazás miatt elmarad, vasárnap pótolhatják, ha az időjárás is megengedi.

Eljött a karácsony és Laurával ismét a technika segítségével találkoztunk az ajándékozás estéjén. Köszönet Sir Timothy Berners-Lee-nek, az internet, a "www" kifejlesztőjének.

9000 km ellenére egy pillanat alatt Stamping Ground Budapestre érkezett és viszont.

Közösen bontottuk az itthoni ajándékokat, hogy Laura szívből örüljön unokahúga ajándékainak és elcsodálkozzon a miénken.

Amerikában 24-e még nem ünnep, holnap, azaz ma lesz az ajándékozás, hogy 26-a ismét munkanapnak számítson.

A Tritonok 12-e idén tehát újra amerikai szüleinél ünnepel. Köszönet érte Marcia és Gary! 2012-ben ők voltak azok, akik Kentuckyban befogadták és felejthetetlen 10 hónapot töltött náluk. Belecsöppentve őt egy másik, amerikai és egyben világian elkötelezett vallásos világba. Gary ugyanis egy helyi kisegyház vezetője. Új, más életforma, amelybe a kutyatenyésztés éppen úgy beletartozik, mint a megkérdőjelezhetetlen hitt Jézusban.

Szia Lou, te vegyesszemú pitbull!

Közösség, amely Lorka élettapasztalatához sokat tett hozzá. Szeretet, tisztelet, keresztényi odaadás. Családi örömmel fogadták, immár másodszor, Kevint, lányom amerikai barátját. Na jó, Gary célzása: "örömmel jövök Magyarországra, ha én celebrálhatom Laura esküvőjét" meglepetéssel ható egyértelműséggel figyelmeztetett az élet realitására.

Ebben a blogban persze a kosárlabda sosem maradhat el, Laura az utolsó meccs óta minden nap másfél órás dobóedzést tart magának, így volt ez tegnap is. Helyes, 30-án meccs egy erős gárda ellen. Utolsó felkészülési mérkőzés a bajnokság érdemi megkezdése előtt. Láb rendben, dobóformán mindig van csiszolnivaló, már csak a játékhitet kell megacélosítani és eljuttatni az edzők felé. Továbbra is bízom a rájátszásban, amelyet idén nehez lesz elérni a tavalyi álomszerű bajnoki elődöntő után.