Nagyon jó volt, úsztam, gyalogoltam, futottam a vízben, lábtempóztam - újságolt Laura még szerdán az edzéspenzumát. Magyarán vizes rehabilitációs edzésen vett részt. Örült neki, olyannyira, hogy a végén önszántából még 4 hossz gyorsot is leúszott. Nem sok, de mint mondta, a kondija miatt ez jól jött. Laura egyébként kisiskolás korában úszott, komoly egyesületbe is hívták, de aztán jött a kosárlabda.

A víziedzés fontos, hiszen itt könnyebben próbálgathatja a lábát, jobban ellenőrizheti, meddig hajlik és hol jön, ha jön a fájdalom. Az edzés után persze irány a sportcsarnok, hiszen minden kosárlabda-edzésen is részt kell vegyen, a büntetődobásoknál pedig beáll gyakoroloni. Csak a labda kedvéért, mert a klasszikus dobómozdulata még nem játszik, ahhoz markánsan fel kellene szökkennie. Sebaj, annak is eljön az ideje. Addig pedig úszni is jár majd, de azért a kosármezt nem cseréli fel versenydresszre.