Láttam már Lorkát a fáradságtól üveges szemmel ülni a csarnok padlóján a Csatában, de kimerülten elterülni még sosem. Most ez is bekövetkezett. Igaz, kicsit messzebb, kb. 8000 km-re St. Louisban.
Lauráék csütörtöki napját fotón nem örökítették meg, de a leányzó elküldte a futásmennyiséget. Még olvasva is belefáradok.
5x4 hossz, 3x16 hossz, 6x2 hossz, majd 3 gyilkos.
Természetesen mindezek időre. Ha jól emlékszem a 16 hosszas sprinteket (egyben) 1,10-re kellett futni. A harmadik után homályosult el a világ és az ájulást megelőzendő feküdt le az utolsó lépés után. Edzőik szerint muszáj, hogy a 40. percben is szétfuthassák az ellenfeleket. Apropó futás. Még a hét elején tartottak egy 24 perces tesztet. Itt
Laura harmadik lett a csapatban, megcsillogtatva kitartását.
Két olyan lány előzte csak meg, akik a középsuliban a terepfutócsapatnak is tagjai voltak. Ahogy mesélte, az első 20 percben erejének beosztásával volt elfoglalva, hogy az utolsó 4 percben sorra hagyja le a többieket.
Az új cipőknek a próbakor még mindenki örült
Az első héten a súlyzózás is beindult. 10 fonttal többel kezdte a fekvenyomást, mint tavaly ilyenkor, cél a 100 font elérése.
Laura a labdával és a jobb alsó képen háttal
Sajna, az én karerőmet örökölte, amely limitált, de láthatóan fejlődőképes. Szerencsére a kosárlabdatudást valaki mástól csippenthette össze, és ahogy fogalmazott,
apa, nem súlyemelő, hanem kosárlabdázó vagyok.
Ebben teljes mértékben egyetértettünk, így indulok is a Rákóczi úti edzőterembe, a héten először jutok el oda.
Laura edzéstervei alapján készülök...
