Az első 16 percről nem beszélünk - ez volt Lorka első mondata a meccs után. Értehető volt az elutasítása mert ezen idő alatt dobott két méretes homályt, egy kilátástalan horgot és passz gyanánt fejbe lőtt egy védőt. Már fogalmaztam a rövid tudósítást, amely arról szólt volna, hogy az eredményen kívül erről a meccsről nem írunk. Ezt erősítette az is, hogy Lorkát kétszer is leültették a cserepadra. Itthon a második félidőt már biztosan elfelejthette volna, Amerikában azonban másképpen értelmezik a bizalmat.

Münchausen bárónő kihúzza magát a bajból

Három perccel a félidő vége előtt újra pályára léphetett. Az ellenfél 6 ponttal ment. Lorka ezek után dobott két keresztátütéses tempót, majd egy hárompontos is a helyére került, amelyek után 3 pontos előnnyel mehettek a WVSU lányai a szünetre a sokkal esélyesebb West Liberty ellen. Ráadásul idegenben. A helyi szpíkerek nem győzték méltatni a fekete-sárgák 23-asát. Great player, amazing crossover...

Hat pont kellett volna a csodához

A második félidőben aztán a bajnoki címvédő mindent bevetett. Egész pályás letámadás, leindítások és valóságos hármas záport is zúdítottak a mérges darazsak gyűrűjére. A WVSU a 34. percig tartotta a lépést a hazaiakkal, akkor sikerült nekik 10 ponttal ellépniük. A vége végül is csak 5 pont lett közte köszönhetően Lorka emberről bedobott, leütés utáni hármasának is amellyel összességben 20 pontig jutott.

Amúgy az eddigi meccsek alapján

ők játszották ebben a szezonban a legszorosabb meccset a West Libertyvel,

ami a tavalyi 35 pontos zakó után nagy eredmény.

Magyarország is szóba került

A már említett riporterek végig méltatták Lorkát. Egyikőjük járt már Magyarországon és ezen felbátorodva még egy magyar mondattal is próbálkozott. Sajnálom, de egy szót sem értettem belőle, pedig meg is ismételte. A második félidőben dicsérték Smith edzőt, hogy milyen jó érzékkel és bátorsággal választott egy ilyen tehetséges játékost Magyarországról. Szavaik nyomán a kamera az időkérésekkor és a levonuláskor hosszasan mutatta a magyar 23-ast.

Egy magyaros edző a közelből

A meccs krónikájához tartozik, hogy ott volt Szamosi Amadea és Kuttor Enikő csapatának, a divízió I-es Duquesne-nek az edzője. Arról az úrról van szó, aki a magyar felesége okán sokat segít a magyar lányoknak az ottani csapathoz kerülésben.

Laurára volt kíváncsi, hiszen hosszan elbeszélgetett a "remekül játszó magyarommal". Tényleg így fogalmazott. Szóba került, Aho Nina is, aki ugye Lorkával együtt pattogtatott itthon és augusztustól Amadea és Enikő csapattársa lesz. Mielőtt bárki többet gondolna ennél, Duquesne mindössze 30 percre van West Libertytől és itt az edzők tényleg érdeklődnek a tapasztalatokat is hozó meccsek iránt. Jót beszélgettek.

A lepattanókon ment el a meccs

Smith edző is értékelt. A meccs alapvetően a palánk alatt dőlt el. Az ellenfél 59 lepattanót szerzett amiből vagy azonnal leindultak vagy támadó esetén másodszándékű könnyű kosarakat értek el. Tényleg ezen múlt, az ellenfél kapusként is működő centerével nem tudtak mit kezdeni, aki 2 pontja mellett 21 lepattanót gyűjtött be. Ezt még a legendás Dannis Rodman is megirigyelte volna.

Szerdán újra meccs, a változatosság kedvéért a bajnokság második helyezettjéhez látogatnak Lauráék.