Laura Amerikája

Az első két mérkőzésen 48-as mezben lépett pályára Laura. Jól van, legalább osztható 12-vel és nem mondjuk 29 - vígasztalta magát, de ez csak olyan felnőttes önbuksisimogatás volt. Aztán ma minden megváltozott. Megjött az a mez, amelyik hátán a 12-es szám szerepel. A szám amely végig kísérte eddigi pályafutását. Íme:

Már várom, hogy mikor lesz egy jó meccs közbeni fotó róla a blog számára. Talán a vasárnapi rangadón, ahol az NBI-ra hajtó BKG lesz az ellenfél. Náluk két színesbőrű játékos is pályára léphet, az egyiknél a profizmus szó jut az eszünkbe, miközben amatőr bajnoki találkozóra készülünk. A másik fekete lány, Laura Aldazabal a magyar U20-as válogatott tagja volt és van már NB I-es tapasztalata is. Nehéz derbire számítok. A legutóbbi 32 pontos győzelem már a múlté, ez egy sokkal keményebb kihívás lesz a fiatal csatás lányok számára. A 12-es szerencsét kell hozzon!

Nem lányom, nem volt rossz, sőt, egész jó volt! Laura lejátszotta első bajnoki mérkőzését a 2020/21-es szezonban. Kezdő volt a Csata DSE NB I/B-s csapatában. Muris volt látni, hogy a maga 25 évével bőven rangidős a 16-18 éves lányok között. 

3 percet kellett várnia az első pontokra, pedig már előtte is simán benyelték a billentős cselt, de a ziccer kimaradt. Stílszerűen elesős, trükkös dobásból volt eredményes. Aztán még kipattan két hármas is a vajkézből, meg egy remek tempó és persze palánk alattiból is jutott, a büntetőkről már nem is beszélve.

A Csata ellenfele az egykori Tatabánya, most Radobasket volt, soraiban Mojzes Ginával, aki még válogatott társa volt az U16-ban. Sok idő eltelt, ami a hölgyek masszivitásán meglátszott. Erősebbek lettek.

A Csata amúgy 32 ponttal nyert, 72-40 lett a vége, Laura 14 pontot vállalt, ezzel csapata második legeredményesebb játékosa lett.

Igen lányom, hazatérőnek jó volt.

Most minden azon múlik, hogy mennyi ideje és elszántsága van edzeni. A kéz és a fej rendben, a testnek kell harmóniába keülnie. Nehéz a valódi amatőr sportolók élete, vagy inkább szép.

2014 márciusában játszott utoljára Csata-mezben Laura. Fura volt látnom, mert egy 15-16 évesekből álló csikócsapat színeiben lépett pályára. Hivatalosan NB I/B felkészülési mérkőzés volt, ahol felnőttesen cserélt a sokszoros válogatott Semsei Barbara. A gyerekek, bocsi tinédzserek futottak mint a nyúl, Laurának immáron a megfontoltság és a higgadság jutott. No meg 10+2 pont. A pluszt még gyermeki mentalitással számolta magáénak, hiszen egy Amerikában biztosan engedett lépéskombináció után talált be. Itthon nem.

Az ellenfél, a Dunaharaszti a Budapest-bajnokságban játszik. 100-29 lett a vége. Tehát magáról meccsről többet nem érdemes írni.

Fura volt 48-as mezben látni, ez jutott. Legalább 12-vel osztható, nem mondjuk a 29-es vígasztalta magát. Amúgy tényleg fura az egész. A csarnok sokkal szebb, mint amikor Amerikába költözött, az edző is más, a vírus miatt talán, ha 12-en nézték a meccset, többnyire csatás lányok. A 25 éves korról már nem is beszélve.

Érdekes lesz ez az NB I/B, kíváncsi vagyok, hány játékost kapnak majd a nagy csapattól pl. hétvégére, a Tatábánya ellen. Akkor és ott mennyire lesz fontos a győzelem (Laurának mindig) és milyen célokat fogalmaznak meg az amatőr gárdával szemben. Hogyan érzi majd magát Laura, felizzik-e a régi, sőt a Saint Louisban is vele lévő zsarátnok? Rajtam nem múlik, megyek, nézem, szurkolok, megbeszéljük...

Laura csinált nekem egy másik oldalt, azt is belinkelem, de ezt jobban szeretem. A másik látványosabb, de mégis. Arról már nem is beszélve, hogy a magyarországi keresők ezt jobban kedvelik. Ez csak olyan szolgálati közlemény az elejére, mert ebben a cikkben Laura tévés szerepléséről lesz szó.

Tegnap, szeptember 14-én volt az állami tévében, az M2-n. Amerikai történetét foglalta össze 6 és fél percben. Fél perccel hosszabban, ahogy az adást tervezték, mert olyan jól beszélt. Ezt a szerkesztő árulta el, tehát nem a kivetített vágyamat írtam ide.

Külön kérdést kapott rólam is. Igen, apa vezetett rólam egy blogot, tudtam, hogy ezt szereti csinálni, bepillantást adni a kulisszák mögé - mesélte a műsrovezetőknek kicsit megsimogatva az öreg mackót, aki otthonról nézte az adást. Felnőttes mondatok, amelyek toleránsak apja hóbortja iránt. Nagy szó, hiszen végül is az ő bőrét vittem, viszem a vásárra. A többit, amelyet itt már többször megzenésítettem, elmondta az új közönségnek, ezekről röviden.

Miért nem lettél WNBA-játékos, hogyan kerültél ki, mekkora sztárok sportolók odakint?

• Az iskolában tanultakat szeretné itthon hasznosítani, egyébként is játszik tovább. (Kimagasló fizikai paraméterek is kellenek ehhez a sporthoz, nem csak játéktudás - ezt már én teszem hozzá.)
• Azt az egyetemet választotta amely igazán akarta őt, ahol sokat játszhatott.
• Igen, olyasmi mint a filmeken, megismerik őket a kampuszon.

Ennyi hirtelen, a többit megnézheted itt alant.

Idén is mutatós edzésfelszerelést kaptak a Tritonok. Ha nincs Laurának ilyenből már három tucatnyi, akkor egy sem. Amikor nála voltunk májusban még Zsuzsa is kapott vagy kettőt, de szigorúan nem többet. Aranyos, hogy vonzódik ezekhez a holmikhoz, amelyek immáron az utolsók.

Fura érzés, hogy a sport és Amerika kapcsolatában mindenre úgy nézek, ez az utolsó. 5+1 év a tengerentúlon hosszú idő. Emlékszem, amikor 2012 tavaszán, még 17 évesen az addig mindenben óvatos lányom azt mondta: igen, elmegyek Amerikába. Visszagondolva én nem mertem volna elindulni. 14 évesen hetekig nem aludtam attól a tudattól, hogy Római-fürdőről az Alagúthoz járok majd gimnáziumba. Ő pedig felült a repülőre és huss, utazott 7000 kilométert. Kaland és óvatosság, antagonisztikus fogalmak, mégis megférnek a lányomban.

Már csak két edzés, hogy jöjjön az idei első meccs. Egy jukóval (2 éves alapozó főiskola) játszanak. Jegyzőkönyv sem lesz, talán, ha fejben számolják az eredményt. Sebaj, elvárom a sorstól, hogy legyen egy nagyon jó éve Laurának. Megérdemli 2 év emberfeletti kitartás után. Lélekedző 24 hónapon van túl a tavalyi szezon felemásságával és az azt megelőző újraépülésével. Hajrá Tritonok, hajrá Laura!