Laura Amerikája

Túl vagyunk az első itthon töltött hónapon, amelynek végén Zsuzsa szülinapi ajándék gyanánt megmutatta Laurának kedvenc városát, Amszterdamot. Négy napot töltöttünk ott, amely az elmúlt 4 hét lelket és lábat próbáló edzései után jól jött.

Laura ugyanis keményen küzd azért, hogy az augusztus 6-ai amerikai visszatéréskor az edzők megnyugodjanak. Katie-ék, bár nem mondták, de feszültséggel telve engedték haza. Olyannyira, hogy nem engedélyezték számára az 1 hónapos íroszági iskolai gyakorlatot, mondván, ezalatt nem tud edzeni.

Május 13. óta erre nem lehet panasz, mármint az edzésre. A Csata-család segítő kezet nyújtott Laurának, heti minimum négy edzés, futás, dobás, erősítés, kosárlabdás mozgások, sőt játék is. Embert próbáló napok ezek. Voltam a második edzésén még májusban.

Itt szembesül az ember azzal, hogy milyen keseverves és egyben heroikus munka a visszatérés.

Emlékeimben egy saját magát és az ellenfeleket sem kímélő vakmerő játékos képe él. Most azonban a fontolva haladás az alapvetés. A futás kiegyensítése, a dobómozdulatok újrakalibrálása, az izomerő regenerálása, a bátorság helyreállítása a feladat. Megtanulni, hogy nincs "rossz láb".

Készült egy videó is az első hét végén, amelyet szigorúan csak ő és én (persze Zsuzsa is) láthat. Ez arra jó, hogy tudja, honnan hová jut el. 

A héten aztán ismét lemerészkedtem az edzésére. Dobtunk, én jobban izzadtam, mint ő, pedig csak a labdát szedtem. 10-ből 10 büntető, 10-ből 7 hármas volt a cél. Sikerült. Harmonikusnak mondható lábmozgással, mert azért dobni nem felejtett el. Mondta is neki Sanyi bácsi, "a kezed már örökre a tiéd".

Kedden pedig megtörtént az első betörés. Még hangos "jövök" kiálltással, hogy azért a testi kontakt a minimális legyen, de elindult a billentős csel. A pszichét segítendó egy pöpec lábvédő is került arra a térdre. Ezt egyébként Laura itthon akarja hagyni. St. Louisba már a régi 12-es akar visszatérni. Megyünk ma is a konditerembe, mert bérletet is vettünk ám. Laurán semmi sem múlik. Nekem pedig amúgy is ajándék a vele töltött közös edzés.

Már 30 is volt közte az Illinois Springfield elleni mérkőzésen. Ez az a csapat, amelytől idegenben 4 ponttal kikaptak a Tritonok. A meccset látva teljesen értehetetlen a másfél hónappal ezelőtti eredmény. Egy kis magyarázat, hogy azóta elvesztették legjobbjukat (mi is, de még az év elején).

A diadalnak külön ízt ad, hogy a Senior Day-en, azaz a végzősök napján történt mindez. Ilyenkor a meccs után a végzős játékosok, hozzátartozóik kíséretében kivonulnak a parkett közepére, ott kapnak egy emlékfotót és kisebb ajándékokat a csapattól. Shelbynek, aki idén nagyon kevesett játszott, most jutott csaknem 10 perc, ez volt az igazi ajándék számára.

Amúgy fura dolog ez a búcsú. A legtöbb játékos számára eddig tarott a rendszeres sportolás. Tehetségük egyetemi ösztöndíjhoz segítette őket, amely nagy szó Amerikában. Utána azonban nincs tovább. Női kosárlabdában van a WNBA, ide 36 játékos jut el évente. A másik lehetőség, hogy profi szerződés kapnak a tengeren túlra. Mondjuk 100-150 játékos összesen. A többiek azonban munkába állnak és a rendszeres "profi" sport megszűnik számukra. Nincs NB I/B vagy harmadosztály. Az amerikai sport-és iskolai rendszer eddig segített. Pedig legalább 3-4000 ezren végeznek, és ebből, ahogy írtam, évente kb. 200-300 sportoló kap hivatásos szerződést.

Az UMSL idén szárnyaló pici irányítója is visszamegy Iowába és gazdasági szakemberként dolgozik majd. Bármelyik magyar NB I/B-s csapat örülne neki és talán még az NB I végére is beférne. Hasonló a helyzet a 20 pontos átlaghoz közelító 191 centis centerrel is. (Kell esetleg valakinek?)

Ilyen gazdag Amerika

Amúgy ezt több amerikás magyar lány példája is igazolja. Barta Brigi, Szamosi Amadea, Balla Dorka, Hutlassa Fanni, mindannyian már a civil életben boldogulnak. 

Laurának hivatalosan még 2 éve van hátra, hiszen idén sérült volt. Jövőre új csapattársakat kap, az UMSL elmúlt 30 évének legjobb korosztálya 2 meccs + rájátszás hamarosan befejezi. Ebből a sportsikerből maradt ki Laura, de kell egy megfontolt, érett "tyúkanyó" a 2018/19-es szezonra is. Utána pedig NB I-es lesz a Csata. Ugye Krisztián?

4 perc 54 másodperc - ennyi idő alatt futotta le Laura a műtét utáni első 800 méterét. Hogy ez lassú volna? Kit érdekel, a lényeg, hogy futópályán futott! Lehet, hogy a mozgása még nem idézte Gyenesei Leiláét, de letudta. Ha jobban belegondolok, amikor 12 éve közösen futottunk a Vivicittán, akkor kb. ilyen 800-akat tudtam kococgni, miközben ő, "papa, ilyen lassan nekem nem megy" mondatot odabökve pár száz méter után elsuhant tőlem. Jó volt látni, ahogy ellépett, pedig akkor még nem tudtam, hogy azok a lábak Amerikáig repítik majd. Most pedig

hallom az elszántságot a hangjában,

hogy megmutassa a kintieknek, és talán kicsit magának is, hogy képes megcsinálni a küldetését.

Apropó többiek. Ismét nyertek. Mi az, hogy nyertek.

Idegenben lépték le a McKendree-t. 20 pont volt közte úgy, hogy egy percig sem kellett aggódni.

Ahogy egy esélyes csapat elbánik a gyengébbel. Imponáló volt.

A Tritonokat ezek után már semmi sem menti meg a rájátszástól, sőt, az alapszakasz 4. helye is szinte biztos, hiszen 2 győzelemmel előzik meg az 5. Bellarmine-t. Valószínűleg velük kezdik majd a rájátszást március 1-jén. Persze, ha a 3. Lewis a hátralévő két meccsén egyszer kikapna és az UMSL mind a három derbijét megnyerné, akkor még a 3. hely is megcsíphetőnek látszik. Az pedig jóval könnyebb ágat eredményezne. De ennyire azért ne szaladjunk előre. Ma este következik a csoportrangadó azzal az Illinois Springfielddel akiktől idegenben bosszantó, 4 pontos vereséget szenvedtek a lányok. Szombat este azonban már a félistennők az esélyesek, akik eddig a papírformát mindig simán hozták.

Mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni. Mondjuk 2017 októberét szívesen kidobnám a múlt évből, amikor Laura megsérült, de ha egyszer így kellett legyen, akkor ezen is túl vagyunk. Lehet, hogy a szervezete kért egy kis pihenőt és így adta a tudtára. Hm, ez tőlem szokatlan pozitív gondolkodás. Amúgy komolyan hiszem, hogy ezért történtek a dolgok. Ha úgy tetszik, ezzel is beljebb lépett az életbe még akkor, amikor védőhálót tudunk neki nyújtani. Lásd, Zsuzsa útja a műtétkor.

Holnap megy ismét dokihoz, megmondják, hogy halad. Láttuk 31-én este is a hazai meccs szünetében.

Még óvatosan jár, de ő tudja, ő érzi.

A bokasérülése után is megfontoltan tért vissza, és úgy volt jó, mert azóta sincs semmi baja. Itt sem kerget a tatár.

Amúgy a csapat újra nyert, már 7-3 a mérlegük. A Lindenwood volt az ellenfél egy szomszédos bajnokságból. Nem rossz csapat, de tavaly is legyőzték őket, Laura akkor 12 pontot dobott. Érdekesség, hogy a blog fotója is arról a meccsről származik.

Idén már más lesz a feladat. A Tritonok számára jön az igazi megmérettetés, azaz a GLVC-bajnokságban való szereplés. Itt egyelőre 1-2 a mérleg. A bajnoki 8-as döntőhöz legalább 10-12 győzelem kellene, amelyből csak egy van meg. Hosszú az út a rájátszásig, Laura nélkül talán egy kicsit nehezebb is.