Laura Amerikája

26 pontos győzelem és váratlan feltámadás a Tritonoktól. Nem akarok nagy jelentőséget tulajdonítani jelenlétünknek, de a mostani szezonban először tudott nyerni az UMSL. Három zakó után ez már nagyon kellett. Más kérdés, hogy az elmúlt 9 szezonban egyszer sem kaptak ki a hazai nyitómeccsen. Ehhez persze ellenfelet is tudni kell választani, a Pardue ilyen volt, de azért nem voltam nyugodt szombat délután. A vendégek ugyanis 1-1-re álltak, két szoros meccset játszva olyan csapatokkal, amelyek közvetlen riválisok a GLVC-ben.

Most is zökkenőkkel indult a találkozó, az első negyedben még az ellenfél ment 3 ponttal. Utána azonban jött egy 15-2-es hazai rohanás és minden kisimult. Lathrom, a csapat újonc irányítója ihletett formában dobott, 5 hármast vert be és a többiek is jó teljesítményt nyújtottak.

Laura neve mellett 8 pont és 7 lepattanó állt,

de kiosztott három gólpasszt is. Volt blokkja és labdaszerzése is. Mindössze a dobásbiztonságon kellene javítani, ha ez rendben lett volna, akkor bőven túllépett volna a 10 ponton. Sebaj, ami a fontosabb, hogy rendben érzi a lábát. Semmi fájdalom, semmi bizonytalanság a kapott 31 perc alatt. Talán még az ütés elleni lábvédőket is felveszi legközelebb, ezt eddig babonából nem tette.

Hétfőn kemény meccs jön, egy sokkal erősebb csapat ellen lépnek pályára, a papírforma az ellenfél mellett szól. Ha azonban Laura lassan eléri korábbi sebességét, rizikóvállalását, akkor akár reménykedhetünk. Halad az úton és ezt jó közelről látni.

Laura komoly gyakorlatokkal erősítheti, nyújthatja, lazíthatja itthon is a lábát. Legalább 20 különböző láberősítő feladatot kapott Banditól. Kitől? Róla még nem meséltem. Ő az én keresztapám. Gyerekként Romániában töltöttem nyaraim jelentős részét, édesanyám ugyanis ott született. Ilyenkor Bandi istápolt az aradi uszodában. Kilenc évesen megtanított háton és pillangón úszni, így lettem vegyesúszó, majd később vízilabdakapusi tudásomat csiszolgatta. Minden alapja meg volt erre, hiszen pólósként román bajnoki címet szerzett, hogy edzőként hasonló sikert érjen el. Aztán 1978-ban vett egy nagy levegőt és a fojtogató Ceaucescu-rezsim elől az akkor NSZK-ba szökjön. Azóta ott él, nem mellesleg rehabilitációs edzőként. Rangos frankfurti kosár- és pólócsapatoknál dolgozott 30 éven keresztül, hogy még ma is, immáron nyugdíjasként, segítsen másoknak. Ezúttal Laurának. 

Vasárnap délben voltunk nála Érden (a nyarakat Magyarországon tölti), ebédet kaptunk, a fagyit és a dinnyét mi vittük, hogy a sportos beszélgetés után megnézze Laura lábát. Kemény, konzervatív gyakorlatokat mutatott neki, azzal az intelemmel, hogy minden nap egy órát tessék edzeni azt a bizonyos bal lábat. Bíztatta, de reálisan is értékelt. Ha jól dolgozol, egy év múlva lesz teljesen rendben a lábad, de már egy hónap múlva is sokat léphetsz előre. Játszhatsz, de nem hanyagolhatod el a rendszeres nyújtás és erősítést - szólt a szigorú intelem. Kemény szavak, de jobb félni, mint megijedni - vallom én is. Nekem is osztott feladatot, hol kell masszírozni a sérült lábat illetve milyen gyakorlatoknál segíthetek a lányomnak.

A már 74 éves mester németországi óradíját nem említem, hiszen Bandi a maga módján mindig tüneményesen segítőkész volt. Egyszer mondtam el, figyelj, örülök, hogy segíthetek, de rajtad múlik ezután minden. Két hónap múlva pedig látni szeretném az eredményt - mondta búcsúzóul.

Köszi Bandi, júliusban ismét találkozunk! Addigra már lesz magyar görögdinnye is, rengeteget ettem vele Aradon, és persze bizonyítani szeretném, mindent megtettünk a tökéletes ugrólábért. A távoli Saint Louisban augusztustól ugyanis nagy szükség lesz rá. Laurának a kifogástalan térdére, a Tritonoknak pedig a megtörhetetlenül támadó magyar bedobóra.