20. emelet, fekete biztonsági őr, kedves idősebb bácsi, kulturált körülmények - ezek fogadták Laurát a chicagói magyar főkonzulátuson. Szavazni ment, és ezért nem átallott vagy 900 kilométert utazni, elkölteni kb. 60-70 ezer forintot. Szállás, benzinköltség, parkolási díj, 28 dollár egy napra még a hétvégén is, hoppácska. Étel, ital.
Aztán persze a feszültséget oldandó séta a világhírű kikötőben és a belvárosban, ahol anya kedvéért jöhetett egy "turkáló", a nagy lánynak meg járt egy Zara. De menjünk sorjában.
Pénteken délután indultak el csapattársával, Alexszel, hogy még a sötétedés előtt megérkezzenek a szeles városba. Szállás, parkolás (Amerikában kiemelten fontos), séta a méltán különleges tóparton és a mindig fújó szél megismerése.
Másnap délelőtt irány a nagykövetség. Jó helyen van, Chicago velencei városrészében, közel a Chicago folyóhoz. Egy hatalmaas irodaház 20. emeletén. Ide már Alex LaPortát, ő a következő szezon UMSL-sztárja lehet, már nem engedték fel, hiszen belépett volna Magyaroroszág területére. Laurát azonban kedvesen várták. Többen akartak az ottani idő szerint késő délelőtt szavazni. Egy család várakozott még előtte a VIII. kerületből. 250 körül regisztráltak, ahogy Laurával gyorsan összeszámoltuk bőven 2000 feletti az átjelentkezettek száma az USA-ban. Ők azok, akiknek van magyarországi állandó lakcímük.
Egyébként az okoskodó vitákhoz annyit, ha valaki átjelentkezett, akkor 2, azaz kettő voksot adhatott le, nem csak egyet, mint a levélben szavazók. Helló, máris vagy 120 ezer ikszről beszélhetünk világszerte. Mi is a probléma?
Mi tudjuk, hogy kire szavazott, de nem vagyunk olyanok, hogy ezt elmondjuk.
Szerénység Bástya elvtárs, szerénység, meg polgári öntudat! Apropó emberi tartás, erre még visszatérek.
A jó hangulatú voksolás után jöhetett a nagy séta, amely a nevezetességek és az üzeletek meglátogatásáról szólt.
A Gomba, a Chicago folyó hídjai, a kikötő, a hihetetlen felhőkarcolók melletti (alatti) 10 dolláros turkáló (csak anya speciális papucsa után kutatva) és persze a vége felé a Zara. Tuti kabát, hogy áttételesen adják én is valamilyen szavazási ajándékot.
Aztán irány haza, hogy vasárnap hajnal 4-kor megcsörrenjen a telefon, "itthon vagyunk St. Louisban". Addig persze "nyúl a bokorban" az alvásom, de utána 7-ig húztam a lóbőrt. Elvégre szavazás napja van, ami részben munkával telik egy közéleti újságírónak.
Mi ebből a tanulság? Annyi biztosan, amennyit eddig a versenysporttól (köszi Csata DSE) kapott.
Nem sápítozni kell, hogy messze van, meg nem teheti meg, a másik felé lejt a pálya és különben is, annak miért lehet!
Ha az ember teszi a dolgát, akkor tartással bíró polgár marad. Ezt teszem vasárnap én is, bár nekem csak 900 métert kell sétálnom. Ja, és nagyon büszke vagyok a lányomra.
