Azt tudjátok, hogy szűkszavú szoktam lenni, ha vereségről van szó, pláne, ha Laura nincs a középpontban. Így volt ez az NB I-es tagságra pályázó BKG ellen. 19 pontos vereség úgy, hogy minden a 4. negyed elején dőlt el, de már addig sem volt rózsás a helyzet.

Lorkának az NB I-ben készülő fiatalokkal nincs meg az összhang, pl. ők ismerik a saját figuráikat, a lányom pedig nem. Az improvizálásból pedig egy erős csapat ellen nem sok jó jön ki. A végén azért összeszorgoskodott 5 pontot, miután labdához jutott, de ezzel csak kozmetikázni tudták az eredményt a végén. Ennyi elég is lesz erről a meccsről.