Huss, elment a bő két hónap. Volt benne marokkói nyaralás, balatoni másfél hét és persze az utolsó hónapban edzés. Keményen nyomtuk (én inkább küzdöttem) a konditeremben, majd a végén a szokásos speciális egyéni felkészítés. A Barázda utcában jó fej trénerekkel, különleges gyakorlatokat végzett Steph Curry inspirácója alapján. Nem olcsó, de ha nekem ez a szórakozás. Más olasz autót, fine dining vacsorát, csili-vili vitorlást esetleg 40 ezres koncertjegyet vesz. Én (mi) ezt még mindig a kosárlabdára költjük. Ha egyszer ez szórakoztat.
Na jó, nem szaporítom tovább a szót, lássuk a felkészülési videót.
Néztem Laurát és megértem, hogy 4 éve miért nem tudom megverni a medencés ügyességi labdás játékokban. Idén, ha 2 menetet tudtam nyerni az 50-ből és ezeknél is kellett egy kicsit csalnom.
Vasárnap elindul vissza Amerikába, többen várják már. Egy kicsi otthona ott is van. Nekünk jön egy újabb szűk esztendő, amely a kosárlabdáról és a mesteri végzettség megszerzéséről szól. Utazom mégegyszer?! A kosárban ez lesz az utolsó NCAA-év. Teljesen egészséges lábbal sokat segíthet csapatának, a Tritonoknak. Csak mégérte a mindennapi kenőcsös masszírozás kedves papa! Aztán vége lehet a gyerekkornak, nincs több suli, de van anya, apa, Muki, macska, kosárlabda és még ki tudja mi. 9 hónap hosszú idő. Visszavárunk!
