Huss, elment a bő két hónap. Volt benne marokkói nyaralás, balatoni másfél hét és persze az utolsó hónapban edzés. Keményen nyomtuk (én inkább küzdöttem) a konditeremben, majd a végén a szokásos speciális egyéni felkészítés. A Barázda utcában jó fej trénerekkel, különleges gyakorlatokat végzett Steph Curry inspirácója alapján. Nem olcsó, de ha nekem ez a szórakozás. Más olasz autót, fine dining vacsorát, csili-vili vitorlást esetleg 40 ezres koncertjegyet vesz. Én (mi) ezt még mindig a kosárlabdára költjük. Ha egyszer ez szórakoztat.
Na jó, nem szaporítom tovább a szót, lássuk a felkészülési videót.
Néztem Laurát és megértem, hogy 4 éve miért nem tudom megverni a medencés ügyességi labdás játékokban. Idén, ha 2 menetet tudtam nyerni az 50-ből és ezeknél is kellett egy kicsit csalnom.
Vasárnap elindul vissza Amerikába, többen várják már. Egy kicsi otthona ott is van. Nekünk jön egy újabb szűk esztendő, amely a kosárlabdáról és a mesteri végzettség megszerzéséről szól. Utazom mégegyszer?! A kosárban ez lesz az utolsó NCAA-év. Teljesen egészséges lábbal sokat segíthet csapatának, a Tritonoknak. Csak mégérte a mindennapi kenőcsös masszírozás kedves papa! Aztán vége lehet a gyerekkornak, nincs több suli, de van anya, apa, Muki, macska, kosárlabda és még ki tudja mi. 9 hónap hosszú idő. Visszavárunk!
Szinte már hazamentünk Saint Louisba, amely út most pikáns részletet is tartalmazott. Megismerkedtem Laura barátjával, akivel több mint két éve vannak jóban. Apa ennél mélyebben nem taglal kapcsolatot - ez csak olyan szolgálati közlemény. A lényeg, hogy rendes pasasnak látszik. Kedves, figyelmes, sokkal hülyébb voltam 25 éves koromban. A kulturális különbségeket pedig leszarom. A lányom rajtam 24 másodperc alatt felidegesíti magát, Kevinnel egy hét alatt egyetlen hangos szava sem volt. A végén, hiszen a 203 centi magas srác egy ottani telekommunikációs cég egyik boltjában dolgozik, fülhallgatókat, töltőket, menő napszemüveget hozott ajándékba. Mint amikor 200 éve az indiánok elszívták a békepipát a fehér emberrel. Csak itt nem volt háború, hanem ismerkedés. Rendben van a dolog, no, sőt megígérte, hogy legközelebb megtanít NBA-t játszani a play stationon. 36 éve biztosan nem vert volna el a Commodore 64-en.
Aztán együtt jöttünk haza, hogy augusztus 5-én visszamenjen még egy évre. Mesteri oklevelekért, mert digital marketinget és social mediát tanul majd. Remek, ahogy ezt kollégáimnak szoktam írni, ha valaminek tényleg örülök.
Lesz még utunk tehát a tengerentúlra, de jós nem vagyok, tehát senki se húzza mosolyra a száját! Mindenesetre a jövő évi certificate-átadáson ott a helyünk.
Addig is a kalapja, amely önmagáért beszél. Kreativitás és magyarságtudát egy igazi kozmopolita lánytól (itthon ez nem érthető, minek is magyaráznám), akinek a kosárlabda úgy cél, hogy közben eszköz is céljai elérésében.
