Soha nem láttam nagyképűzni a lányomat 13 éves sportpályafutása alatt. Sőt, folyton a csapatról beszélt a sikerek idején, de nincs olyan élsportoló, aki ne vágyna az elismerésre. Amerika most egy hétvégén sokat pótolt abból, amit itthon talán egy kicsit hiányolt.
A kétnapos torna után az egyetem honlapján őt jelölték a hét női játékosának. Kis lépés ez a lánynak, de nagy öröm az apjának. Hogy kicsordul ilyenkor egy könnycsepp az ember szeméből? Áhhh, dehogy...
Nem is ő vette észre, hanem a kosaras fiúk gratuláltak neki. Eleinte nem is tudta, hogy miről van szó.
Nem lehet nem észrevenni azt a rajongást, ami az amerikaiakat köti a sporthoz.
A campus területén is vadidegen felnőttek elismerőleg elegyednek vele beszélgetésbe.
Na jó, az ebédlőben nem nagyobb az adag, de itt is sokan gratuláltak neki. A csapattársak már más kérdés, mert ugye a morcossági faktor a tengeren túl is létezik.
A kezdő ötös nagyon örül,
hiszen vele jobbak lettek, akiket viszont kiszorított a csapatból, azok nem felhőtlenül boldogok.
A pontátlag és a lepattanó nem rossz, sőt. A tegnapi edzésen egyébként videóztak, elemezték az első két mérkőzést. Lorka elégedetten tapasztalta, hogy az itthoniakhoz képest, hát hogy is mondjam, sokkal jobb tartással közlekedik a pályán.
Keményebb lett a mozgása.
Sajna csak nagyon gyenge minőségű videón láthattam a meccsek egy részét, de van ebben valami.
Ma ismét utazás, egy bivalyerős csapathoz látogatnak a keleti partvidékre. A 4 győzelemmel kezdő, és erős konferenciába tartozó (CIAA) Virginia Union University lesz az ellenfél.
