Feléhez érkezett a bajnokság. Még 9 meccs van hátra a GLVC alapszakaszából. Négy győzelem és öt vereséggel állnak a Tritonok. Nézzük, mi van még hátra és mekkora az esély a rájátszásra.

A lányok nem állnak rosszul, igaz annyira jól sem. Tavaly 6 győzelemmel bekerültek a legjobb 12-be, amely ugye rájátszást ért. Ehhez már csak két siker kellene, de én idén nyolccal számolok. Azaz pont annyit "win"-t kellene begyűjteni, mint az eddigi 9 meccsen. Az ok egyszerű, hazai pályán kéne lejátszani az első kört. (Eddigi tapasztalataim szerint főleg a bíráskodás miatt fontos ez.) A lebonyolítás szerint ugyanis az 5-12. helyen végzett csapatok egy meccsen döntik el (5-12., 6-11., 7-10., 8-9. ellen), hogy ki jut be az alapszakaszban első 4 helyen végzett csapatok mellett a legjobb nyolcba. Az Elite Eigh-et pedig már semleges helyen, nagy csarnokban, komoly közönség előtt játsszák. Ez volna cél. Tavaly ez nem sikerült.

Most 4 meccses idegenbeli túrára indulnak a Tritonok. 

Az eddig meccseredmények alapján ebből 3 nyerhető, sajna pont nem az első, a most csütörtöki.

A Rockhurst nem túl bonyolult, de pontosan dobó, a posztokat tekintve teljes csapat.

Magyarán nincs lyuk a rendszerükben. Csillogás nélkül gyűrik le az ellenfeleiket. 6-3-ra állnak, minden nekik álló meccset megnyertek, csak a esélyesebbektől kaptak ki. Tippmixen nem fogadnék ellenük az UMSL-re.

Utána azonban három olyan gárda jön, akiket mind meg lehetne verni. Olyanokról van szó, akiknek gyengébb a mutatójuk az UMSL-nél.

A William Jewell azonban veszélyes lehet.

3-5-ös a mutatójuk, tehát hasonló a mieinkhez, vereségeiket, egy kivétellel, az erős csapatok ellen szedték össze. Igazi ki-ki derbi lesz.

Aztán két masszívan negatív mérlegű csapaton kellene túljutni. Ha az a két győzelem megvan, akkor az utolsó 5 hazai találkozon jöhetne össze a szükséges további 2 győzelem.

A végén tehát otthon játszik az UMSL, de 3 élcsapat is érkezik. Ellenük igazi bravúr kellene, és az, hogy a térsérüléssel (csontrepedés) bajlódó lepattanókirálynő, Shawnta rendbe jöjjön.

Az általam kitűzött cél tehát a 8. hely, amely jelentős előrelépés volna a tavalyi 12. helyhez képest.

Jelenleg a 6. helyen állnak a Tritonok

és Laura vezetésével jó volna ezt a pozíciót őrizni. Ha meglesz a 15 pontos meccspontátlaga, akkor ez sikerülhet.