Bár matematikai esély még van a rájátszára, reálisan nézve idén nem lesz szezonvégi utazás a 8-as döntő helyszínére. Kár, de ez a csapat nem igazán érdemelte volna meg a döntőt. Mármint a mutatott játék alapján. Az utolsó szalmaszál szombaton az Indianapolis ellen kínálkozott, de 66-63-as vereség lett a vége. A Tritonok végig az ellenfél után futottak, a negyedik negyed közepén már 13 pont is volt a hátrány.

Laura magabiztosságát az első negyedben elvették a bírók. Nem szoktam a vereséget a csíkosokra fogni, de ezúttal nagyon komoly hazai pályát fújtak. 10 perc alatt Laura ellen ítéletek egy támadó hibát, egy gól jó + fault helyett, még a hazai spíkereket is meglepve, lépéshibát fújtak, az pedig, hogy elvették az első hármasát, már csak hab volt a tortán. Mondván előtte faultolták a passzt adó játékost. Mi van?

Utána már nagyon pontatlan volt a játéka és

bár leszedett 5 lapttanót, a statisztikába bekerülő 5 pont nem segített az UMSL-en.

Jön hazai az eddigi szezonban veretlen és ezzel az országos ranglistát is vezető Drury. Kimondhatjuk, semmi esély sincs ellenük, max Laura tornászhatja fel a statisztikájat, ha jó napot fog ki.