Idei fotókat töltöttek fel a Tritonok honlapjára, így Laura is kapott frisseket. Néhány biztosan nem tetszik neki, bár szerintem csak az elszántságát mutatja, tehát nekem nagyon rendben vannak. Van azonban egy, amely beszédes.

UMSL Szörényi Laura

Ezen a képen látszik, hogy minden félelem nélkül, lendületesen tör előre. Az avatott szem azonban azt is észre veszi, hogy a bal lába vékonyabb a jobbnál. Pont erről beszélgettünk a legutóbbi meccs után.

Több betörésénél ugyanis nem fújtak faultot.

Szerinte legalább 4 egyértelmű szabálytalanságnál maradt el a sípszó. Aztán arra jutottunk, hogy az ugróláb nem elég erős, mert nem úszik kellő ideig a levegőben. Ez pedig azért gond, mert így nincs elég idő igazítani a mozgáson és a repülés is több dinamikát sugallna a bírók felé.

Azóta megkereste a rehabilitációban is sokat segítő erőnléti edzőt, remélem kitalálnak valamit. Bízom az elszántságában, mert érzi, hogy a lelke, a tudása, a lába már viszi, csupán egy kis plusz hiányzik a még eredményesebb szerepléshez.

UMSL Szörényi Laura

Laura autója a hóban. 13 órája havazik St. Louisban

Amúgy a szombati meccs a havazás miatt elmarad, vasárnap pótolhatják, ha az időjárás is megengedi.