Eljött a nagy nap, elkezdődik a bajnokság a WVSU mérges darazsai számára. Egy mini torna lesz a hétvégi penzum, nyitányként a Clarion Egyetem lányai ellen. 

Három oldalas felkészítő

A csütörtöki reggel 6-kor kezdődött edzés után Laurának délután volt még egy kis nyújtás. Ekkor kapta meg azt a három oldalas dokumentumot, amely a péntek esti ellenfélből adott felkészítőt. Igen, személyre szabva. Fél oldal csak neki szólt. Így

Lorka már tudja, hogy vele szemben várhatóan egy 5'8 magas, azaz 172 centis lány áll majd. 

Az elemzés szerint ellenfele ritkán tör be, de messziről sokat dob rá. Erőssége a hármas, amelyet csaknem 30 százalékos pontossággal követ el. Ezért érdemes közel menni hozzá. Viszonylag sok labdát, meccsenként 5-öt ad el, azaz megzavarható. Leírják még a várható cseréjét is, megadják ennek a játékosnak is a mezszámát.

Mit mondjak? Impozáns, pedig "csak" egyetemi sport és nem is a Divízió I. Itt nem lehet azt mondani, hogy meglepett az ellenfél játéka.

Milyen erős a Clarion?

Nem tartozik a PSAC nevű bajnokság élcsapatai közé, meglehetősen alacsonyak, de éppen ezért sokat futnak. Tavaly is velük kezdett a WVSU, akkor 10 pontos győzelmet arattak, így idén is ez az elvárás annak ellenére, hogy a sérülések miatt továbbra is a hármas számú iránytóval kezdenek a lányok. Magyar idő szerint este 11-kor kiderül.

Ma sem alszunk, de ezzel semmi gond sincs, csak bejöjjön a legendás billentős csel!