Laura Amerikája

Szebb házat csinált nekem Laura, már ami a virtuális teret illeti. A blogot átköltöztette egy általa megtervezett oldalra. Megértem, róla szól, formálhassa a saját képére. Hiszen ezt is tanulja Amerikában. Találd ki, tervezd meg, csináld meg, légy rá büszke, keress vele pénzt. Ok, az én tartalmam, ami egyfajta napló, nem a legutóbbit szolgálja, de az elv szimpatikus.

Tehát az új cím ez: https://szorenyi6104.wixsite.com/lauraamerikaja/home - itt folytatódik a Laura Amerikája.

A szokásos beszámolók, elmélkedések mellett korábbi fotók, videók is elférnek majd. Érdeklődőként jóval könnyebb átlátni, mint ezt a reblog oldalalt. Nekem, bár bonyolultabb kezelni, de több lehetőséget ad a régebbi emlékek felelevenítésére.

Természetesen a régi bejegyzéseket itt is megtalálod, de az új helyről is visszakanyarodhatsz ide.

Kövess bennünket a megújult Laura Amerikájára is!

Idén is mutatós edzésfelszerelést kaptak a Tritonok. Ha nincs Laurának ilyenből már három tucatnyi, akkor egy sem. Amikor nála voltunk májusban még Zsuzsa is kapott vagy kettőt, de szigorúan nem többet. Aranyos, hogy vonzódik ezekhez a holmikhoz, amelyek immáron az utolsók.

Fura érzés, hogy a sport és Amerika kapcsolatában mindenre úgy nézek, ez az utolsó. 5+1 év a tengerentúlon hosszú idő. Emlékszem, amikor 2012 tavaszán, még 17 évesen az addig mindenben óvatos lányom azt mondta: igen, elmegyek Amerikába. Visszagondolva én nem mertem volna elindulni. 14 évesen hetekig nem aludtam attól a tudattól, hogy Római-fürdőről az Alagúthoz járok majd gimnáziumba. Ő pedig felült a repülőre és huss, utazott 7000 kilométert. Kaland és óvatosság, antagonisztikus fogalmak, mégis megférnek a lányomban.

Már csak két edzés, hogy jöjjön az idei első meccs. Egy jukóval (2 éves alapozó főiskola) játszanak. Jegyzőkönyv sem lesz, talán, ha fejben számolják az eredményt. Sebaj, elvárom a sorstól, hogy legyen egy nagyon jó éve Laurának. Megérdemli 2 év emberfeletti kitartás után. Lélekedző 24 hónapon van túl a tavalyi szezon felemásságával és az azt megelőző újraépülésével. Hajrá Tritonok, hajrá Laura!

Kegyetlen volt a Tritonokhoz a GLVC konferencia edzői kara. A szezon előtt kiadott ranglistán csak a 9. helyre sorolta az UMSL lányait. Mondjuk ez nem volt meglepetés, mert a tavalyi negatív mérleg (12-15) nem mutatott túl fényesen.

A ranglistáról szóló cikkben Alxet emelik ki, mint akitől sokat várhatnak a Tritonok, de természetesen említik Laurát is, mint a csapat második legeredményesebb játékosát.

Amúgy az ilyen ranglista semmire sem jó a gyakorlatban, még csak kiemelést sem hoz maga után, csak olyan tájékoztatóféle. Laura röviden kommentálta: "A Lindenwood, mint új csapat a konferenciában nem juthat be a rájátszásba bárhol is végez az alapszakaszban, tehát pont 8-ak vagyunk, azaz megcsípnénk a döntőt." Komolyabban szólva szerinte a Drury kivételével mindenkit meg tudnak verni. 

Az első nem hivatalos edzőmeccs, még elektronikus jegyzőkönyv sem nagyon lesz, október 23-án. Egy jukó-csapattal mérkőznek. Ezek után legalább arról képet kaphatunk, hogy milyen szerkezet, taktika, stílus várható idén a Tritonoknál és, hogy várhatóan kikben bíznak majd az edzők.

Kevesebb mint 2 hónap van hátra és Laura számára megkezdődik az utolsónak gondolt amerikai egyetemi kosárlabdaszezon. Egy divízió I-es csapat ellen lépnek pályára november 5-én. Idegenben a SMU lesz az ellenfél. Nem egy világverő gárda, hiszen tavaly a 245-ek voltak az első divízió 351 csapata közül. Ez egy bemutató mérkőzés, amelyet itthon felkészülésinek fordíthatunk. Bírók és statisztika van, de a végső győzelem/vereség mutatóba nem számít bele. Lauráék vertek már meg első osztályú csapatot, ezt csak a mihez tartás végett teszem hozzá.

Összesen 29 mérkőzésük lesz, közte 20 bajnoki, azok számítanak igazán. Az utolsó 4 derbi hazai közönség előtt, ha megéri, akkor megyünk, hiszen ekkor van a senior day, amelyen elbúcsúznak a végzős játékosoktól.

Ilyenkor szülők, rokonok, könnyek. Azért a rájátszásra egy hét múlva még szívesebben vennék repülő- és belépőjegyet, de ne legyek telhetetlen. Örülnék, ha a 2016/17-es (hű, de rég volt) Laurát látnám viszont a pályán.

Addig marad a felkészülés. Ma, szeptember 11-én emlékezős gyakorlatok voltak. 9 csillagugrás és 11-szer kellett 60 fontos súllyal (ennyi volt a tűzoltók felszerelése 2001-ben az ikertornyokban rekedtek mentésekor) felmenniük a csarnokuk tetéjére. Számunkra szokatlan gesztus, de ott így neveleik a patriótizmust és a hősök tiszteletét a fiatalokba. Isten áldja Amerikát, de most 8 hónapig főleg Laurát! Huj, huj hajrá, ahogy mi magyarok bíztatjuk kedvenceinket és egyben emlékezünk a régiekre.

Közeleg az új évad és ennek csalhatatlan jele, hogy a honlapra kiteszik a csapatnévsort. Ami fontos, hogy fotóval és az egyéni statisztikákkal. Eleinte vicces volt látni, hogy Laura magassága folyton változott. Volt 5,8, 5,10, de most 3 éve megállapodtunk az 5,9-nél. Lássuk be, ez a reális, azaz 174 és fél centi. Besorolása pedig redshirt senior. Azaz végzős, a redshirt elmagyarázása hosszú lenne, azokra használják, akik valamiért, átigazolás vagy sérülés, kihagynak egy kosárlabda évet.

Az egyéni fotója tetszik, kimondottan jól sikerült, ezt azért írom, mert volt olyan korábbi, amelyet inkább csak tudomásul vettem. De ez most jó!

Még egy mondat a magasságokról, különösen a fiatalok szeretnek ezzel játszani. Az alacsonyabb centerünk 3 centit nőtt a nyáron, ami persze inkább a kosaras vágyaknak, mint a realitásnak szól. Persze, ha ettől magabiztosabb lesz a játéka, akkor minden rendben.

Az új center lány 6,1, de ő még tényleg növésben van. 185 centi, ami bíztató, mert Laura elmondása szerint jól és főleg értelmesen mozog. Hallgat a tanácsokra (Lauráéra) és a kordinációja is fejlődik. Lehet persze, hogy újoncként még nem váltja meg a világot, de miután a lányom elköszön a Tritonoknál, szép sikerekhez segítheti őket. Most azonban egy jó évre számítunk. Laura és én is. Méltó befejezés dukálna, olyan csatás, hogy jó szívvel emlékezzenek Saint Louisban a makacs, de a csapat győzelméért mindig mindent megtevő magyar lányra.